Reuse több rétegben
 

Tavaly novemberben, a Piranesi díj kapcsán került látókörünkbe egy visszafogott esztétikájú, sokrétű szlovén reuse példa. Az Elementarna építészei Ptuj óvárosában alakítottak kulturális központtá egy korábban üveggyárként funkcionáló épületegyüttest a környező közterületek revitalizálásával együtt. Ezzel a komplex projekttel el is hozták a rangos építészeti verseny első helyezését. Felkerestük az építészeket, hogy osszák meg velünk az átalakítás mögött húzódó megfontolásokat, és meséljék el, hogyan néz ki egy sikeres „indust-reuse” forgatókönyv a szomszédban. Az elhagyatott ipari épületek értékteremtő és funkcióváltó átalakításával foglalkozó INDUST-REUSE cikksorozatunk legújabb epizódja következik.

Ptuj (archaikus magyar nevén Potoly) már a kőkorban is lakott volt: Európa egyik legrégebbi, Szlovénia legrégebbi városa. A 12. század környékén épült óvárosa a mai napig többnyire egységes képet nyújt a szűk utcácskák vakolt falú, régi épületeivel. A szóban forgó épületegyüttes eredetileg vegyes funkcióval rendelkezhetett, raktár-és lakóhelyiségekkel, de az sem kizárt, hogy már a korai időszakában is zajlott termelés a falai között. Üveggyárrá a 1920-as években alakították át, amely az utcafront irányából kevésbé volt látványos, a belső udvarra néző homlokzatok és a térszervezés szempontjából jelentős változásokat, ráépítéseket és új épületrészeket eredményezett. Ilyen formán az INDUST-REUSE cikksorozat korábbi részeihez képest rendhagyó példa, hiszen az épületegyüttes valójában nem ipari struktúraként épült.

Többszörös reuse-ról beszélünk tehát, ahol az épület az évszázadok alatt a különböző beköltöző funkciókhoz idomult.


 

Az üveggyár nagyjából ötven évig működött a város központjában, működését a hetvenes években fejezte be. Az épületegyüttes ezt követően egy darabig elhagyatottan állt, majd egy amatőr színháztársulat foglalta el, és végzett rajta minimális, kizárólag esszenciális átalakításokat. Építették például egy színpadot, kialakítottak ülőhelyeket, érdemi felújítás azonban nem történt, még az áramot és a vizet sem vezették be. Az épületegyüttes eközben egyre elhanyagoltabb és veszélyesebb lett. Az egyik épületrész pár éve össze is omlott, helyén improvizatív parkolóhelyeket alakítottak ki a városlakók.

2019-ben aztán a helyi önkormányzat az EU-val közösen kiírt egy tervpályázatot a komplexum, illetve a környező közterek építészeti megújítására. A cél a kulturális funkció megtartása és kibővítése volt a jelenlegi felhasználók bevonásával. A pályázatot egy fiatal szlovén építész csapat, az Elementarna nyerte el, akik először foglalkoztak ilyen kaliberű reuse kihívással. Szerény, mégis karakteres koncepciójuk elnyerte a döntéshozók tetszését. A munkálatok 2021-ben kezdődtek és tavaly nyáron fejeződtek be. 


Az Elementarna javaslata csavart egyet a pályázati kiíráson: 

„A feladat eredetileg a meglévő zárt udvar felújítását írta elő, mi azonban egy hatalmas bejárat, egy 10 méter hosszú perforált tolóajtó kialakítását javasoltuk a külső falba, amely teljesen kinyitható. Így a belső kéreg tulajdonképpen közszférává válik. A döntéshozók elfogadták az ötletünket, és most, fél évvel a megnyitás után úgy tűnik, az ajtók szinte mindig nyitva állnak a városlakók számára” – osztották meg velünk az építészek. 


A beavatkozás szíve így az udvar lett, amely egyrészt nyitott városi térként is funkcionál, másrészt lelátós kialakítása kültéri előadások és rendezvények befogadására is alkalmas. Az építészek számára a másik fontos kiindulópont az volt, hogy megemlékezzenek az épület korábbi rétegeiről és használatairól, miközben ők maguk is rajta hagyják kortárs lenyomatukat. 

„A legnagyobb kihívást az jelentette számunkra, hogy hogyan tudjuk a különböző történelmi rétegeket bemutatni, miközben egy egységként működő épületet hozunk létre. Ehhez először fel kellett bontanunk az összes réteget a helyszínen, hogy megértsük az épületegyüttes időbeli viszonyrendszereit. Ez a folyamat korántsem volt egyszerű, és bőven tartogatott meglepetéseket.”

A munkálatok közben megtalálták például a történelmi épület homlokzatát, amit a gyár működése idején belső falként használtak, elé pedig egy új külső falat húztak fel. Az építészek az örökségvédelemmel egyeztetve úgy döntöttek, hogy a külső falat megnyitják az udvar felé, és egy zárt külteret hoznak létre, érzékeltetve az épület különböző fázisait. Találtak továbbá egy rég elfeledett jégkamrát, ami épp a főlépcső számára kijelölt helyen helyezkedett el. A tervet emiatt átalakítottak, és integrálták a napvilágra került belső építményt. A korábban leomlott épületrészt pedig az eredeti arányai szerint, de kortárs formanyelvvel építették újra. 


A belső terek tervezésénél  a flexibilitás maximalizálása volt a cél. Olyan terek létrehozása, amelyeket változatos funkciókra lehet használni az elkövetkező évtizedekben. A pályázat megvalósulása alatt is bukkantak fel új beköltözők és igények, mint például a helyi televízió és egy civil szervezet, így az ő irodáiknak is helyet kellett szorítaniuk a komplexumban. A pinceszinten eközben tágas helyiségeket alakítottak ki az eredeti boltívek restaurálásával, és a téglák fehérre festésével. Ezek alapvetően kiállítóterekként funkcionálhatnak majd.

„Nagyon fontos az épület kettőssége. A külső és a belső anyagok kiválasztásánál szándékosan láthatóvá tettük a régi és az új részek közötti kapcsolatot.”

Anyaghasználat terén az új és a régi elemek összhangjára törekedtek. A belső homlokzatokon megjelenő bordó panelek az átalakítás egyik legkarakteresebb elemei. A szín harmonizál a szomszédos épületek terrakottás árnyalataival, de a felújított templomtorony bordó színét és finoman újító gondolatiságát viszi tovább. Metálos anyaga túlmutat az óváros megszokott textúráin, és az indusztriális múlt előtt tiszteleg. A templomtoronnyal való esztétikai kapcsolatot a padlásszint mennyezeti megnyitásával tették még egyértelműbbé az építészek. Így az épületből direkt kilátás nyílik a bordó toronytetőre.


Kiemelt szerepet kapott a talált anyagok újrahasznosítása. Ilyen például az előbb említett pinceszinti téglák megtisztítása és fehérre festése, vagy a fapadló újrarakása és kortárs lécekkel való kiegészítése. A helyszínen találtak továbbá rengeteg folyami kavicsot, amit korábban a köztéri betonozások előtt burkolatként használtak a városban. Ezekkel a kavicsokkal rakták ki az udvart, valamint a régi és az új homlokzati fal közötti átmeneti teret.


Az utcafront felől szándékosan nem látszik óriási változás. A hatalmas tömör falat azonban igyekeztek taktilisabbá és emberi léptékűvé tenni. Emellett új nyílásokat és bejáratokat is kialakítottak, amelyek a kulturális komplexum inkluzivitására és az épületegyüttes város felé történő nyitására utalnak. 

„A meglévő épületeink újrahasznosítása központi kérdése az építészeti kultúrának, hiszen tiszteletet tanúsít mind a történelmi folytonosság, mind a környezet iránt. Ez a projekt finoman fűzi össze a városszövet egy részét, aktuálissá téve azzal, hogy új publikus használatot ad régi épületeknek. Az átalakítás fantasztikus atmoszférával rendelkezik, poétikusan integrálja az új és régi elemeket” – foglalta össze a Piranesi díj zsűrije közleményében a projekt értékét. 

Építészek: ELEMENTARNA (Matevž Zalar, Ambrož Bartol, Dominik Košak, Miha Munda, Rok Staudacher, Samo Kralj), KOLEKTIV TEKTONIKA (Darja Matjašec, Pia Kante, Katja Mali)

 

Elementarna | Web | Facebook | Instagram 
 

További rajzok a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hotel a gyárban

Hotel a gyárban

Pécsi építészhallgatók is közreműködnek a Zsolnay-gyár újragondolásában

Detroiti garázsból színház

Detroiti garázsból színház

Adaptív reuse projekt az Egyesült Államokból

Hirdetés