Hirdetés

Kormányhatározat jelent meg a háború során megsemmisült tetődíszek helyreállításáról.

A kormány programot indít, hogy a budapesti épültek háborúban megsemmisült „tetőidomait” helyreállítsák. A program első részeként ismét kupolát kap a Műegyetem és az ELTE jogi kara, írta meg a HVG.

A modellprogram első lépéseként három épület díszes tetőidomai épülhetnek újjá, a kormány döntése szerint. Az egyik a Műegyetem Szent Gellért téri főépületének, a másik az ELTE jogi kara Egyetem téri kampuszának elpusztult kupolája lesz, a harmadik pedig a Vécsey utca 4  tetőjének díszei. Utóbbi azért kerülhetett bele a programba, mert a Kossuth térről is látható. A mai Vértanúk terére néző négyemeletes bérházat a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság építette. Az 1901-ben átadott neoreneszánsz és neobarokk elemekben gazdag, historizáló homlokzatú épület terveit Tamás József építész készítette. A bérpalota a háborús harcok során súlyosan megsérült.

„A helyreállítások során a korszak historizmus-ellenes légkörében tetődíszeinek jelentős részét, így a Kossuth tér képét is meghatározó, sérült manzárdkupolát is lebontották”

– áll a Steindl Imre Program holnapján.

A Magyar Közlöny 235. számában megjelent kormányrendeletből, az is kiderült, hogy a modellprogram előkészítését és megvalósítását a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. végi. A Wachsler Tamás által vezetett cég végezte a Kossuth tér arculatának át-, pontosabban visszaalakítását. A projektre 250 millió forintot szán a kormány.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Visszakapja kupoláját a Műegyetem és az ELTE jogi karának épülete

Visszakapja kupoláját a Műegyetem és az ELTE jogi karának épülete

Kormányhatározat jelent meg a háború során megsemmisült tetődíszek helyreállításáról.

Kilencven év építészet

Kilencven év építészet

130 éve született Kotsis Iván.

Anglia Sanghajban? Szent Péter Bazilika Elefántcsontparton? Eredeti és másolat az építészetben

Anglia Sanghajban? Szent Péter Bazilika Elefántcsontparton? Eredeti és másolat az építészetben

Az Építészeti Filmnapok egyik különlegességét ajánljuk.

Hirdetés