Cél a tényleges társadalmi igényeket kielégítő közterek feltárása.

A Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület meghirdeti a Köztérmegújítási Nívódíj 2021 nyilvános pályázatát. A Nívódíjat az arra érdemesnek talált megújult közterek nyerhetik el – írja a MUT honlapja.

„A köztér a közösségi élet formálásának talán legalapvetőbb eszköze, egyszerre frontvonal az együttélés konfliktusaiban, de eszköz is ezek leküzdésére. Mediátor, ami akár kezelhetővé tudja szelídíteni a közös tér használatának feszültségeit és képes lehet az együttműködés új formáinak a megteremtésére – áll a pályázat ismertetőjében. – Egyszerre része a közösség önreprezentációjának és ilyen formán az identitásának, de fontos eszköze is, a társadalmi adaptációnak. Ebből fakadóan egy megkerülhetetlen dimenzió korunk társadalmi kihívásainak a leküzdésében, legyen szó akár egy környezettudatosabb, fenntarthatóbb települési, közösségi kultúra megteremtéséről, a társadalmi kohézióról, vagy egész egyszerűen ’csak’ egy egészségesebb települési lét feltételeinek a megteremtéséről.

A pályázat legáltalánosabb célja ezért a tényleges társadalmi igényeket kielégítő, a meglévő örökségi és épített értékekre építő, azokat magas színvonalon bemutató és továbbfejlesztő, a település szerkezetébe illeszkedő, gazdaságilag is fenntartható módon megújult közterek feltárása, azok jó példaként való bemutatása, ezáltal a köztértervezési és fejlesztési tevékenység színvonalának emelése, kultúrájának terjesztése.”

A pályázat beadási határideje 2021. július 1. 12.00 óra, munkanapokon 10.00 és 14.00 óra között a MUT Titkárságán (1094 Budapest, Liliom u. 48.).

A teljes pályázati felhívás ide kattintva letölthető.

(Fejléckép: a Bókay-kert az OMRRK tövében – Fotó: Városliget Zrt.)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megkerülhetetlen tradíció és szolid kortárs

Megkerülhetetlen tradíció és szolid kortárs

A többszörös díjnyertes Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga.

Városok – Tervezés – Ingatlanpiac

Városok – Tervezés – Ingatlanpiac

 Az urbanisztikai aktuális kérdései egy kötetben

Hirdetés