Ha igen, és még egy sztorid is van hozzá, nevezz a One Rendering Challenge-re.

„Send Us a Rendering. Tell Us a Story. Win $2,500” – így foglalja össze tőszavakban az Architizer magazin a most másodszor kiírt éves látványterv-pályázatát. A nevezési határidő többlépcsős, az egyszerűség kedvéért vegyük a legutolsó dátumot, ami december 18-a, éjfél.

„A látványtervek semmi máshoz foghatóan megmozgatják a képzeletet. Speciális szoftverek segítségével pillanatok alatt eljutunk a rajzoktól a komplett épületekig – írja az Architizer pályázata – és manapság szinte bármelyik designer képes fotorealisztikus terveket készíteni.”

Mi tehát a következő lépés? A magazin szerkesztői úgy látják, ma már nem elég, ha csak magával ragadó egy-egy render, el kell mesélnie valamilyen történetet az építészetről, nem elég láttatni az épületet, az az igazi, ha át tudjuk érezni, milyen lesz majd a közelében állni, majd besétálni. Atmoszférát és érzelmeket kell kiváltani. Nos, erről szól a One Rendering Challenge.

A versenyen két fődíj is van (hallgatói és profi), továbbá még a száz döntős mindegyike is kap jutalmat. Az utolsó lehetséges nevezési határidő december 18-a péntek éjfél. A részletekről és a nevezésről ezen az oldalon tájékozódhatsz.  

A meglehetősen látványos teasert itt nézheted meg.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az üveg radikálisan megváltoztatta az építészetet

Az üveg radikálisan megváltoztatta az építészetet

De vajon mekkora szerepe lesz a jövő városaiban?

Hirdetés