Piac és közösségi tér Békásmegyeren, II. ütem.
Cikkünk az OCTOGON magazin 167-es (2021/3-as) lapszámából.
A piac évszázadokon vagy talán évezredeken át a települések egyik alapvető eleme volt. Hogy mennyire egybefonódik a város fogalmával, jól mutatja, hogy maga a szó is az olasz piazza kifejezésből származik, egy itáliai település fő- vagy akár kisebb terénél pedig nehéz városiasabb jelenséget elképzelni. A két dolog közti kapcsolat oda-vissza működött, városok gyakran olyan helyeken alakultak ki, ahol például két kereskedelmi útvonal találkozása miatt piac jött létre, és viszont, a városoknak fontos volt, hogy vásárjoguk legyen, ez a szabadságaik része volt, és nem egyszer az elnevezésükben is szerepel a „vásárhely” vagy annak a napnak neve, amelyiken a heti vásárukat tartották.
Olyan helyeken, ahol sok ember összejött, így a piactereken is, a kereskedelem mellett megjelent a szórakoztatás, vagy akár magasabb fokon a kultúra is, elég, ha például a vásári mutatványosokra vagy a commedia dell’artéra gondolunk. A legkülönbözőbb társadalmi események is helyet kaptak itt már az ókortól kezdve, akár a görög agorák, akár a római fórumok esetében. Azóta a világ persze teljesen megváltozott, a 19. századtól a városokban a piacok helyét átvették a vásárcsarnokok, majd a legutóbbi időkben teljesen átalakultak a kereskedelem színterei, ugyanúgy, mint maguk a városok is. A szocializmus korának lakótelepei szinte semmit sem őriztek meg a hagyományos városi szövetből és a városiasságnak ebből a korábbi légköréből.
Ennek ellenére, ha az ember – a 2019-ben felépült első ütem után – a múlt évben teljes egészében elkészült békásmegyeri piacnál és közösségi térnél jár, az az érzése támad, hogy az európai kultúrának ezek az alapképletei mégsem tűntek el nyomtalanul, tudatosan vagy félig-meddig tudattalanul ma is felbukkannak.
Peschka Alfréd vezetésével az Óbuda Építész Stúdió 2012-ben kezdett el foglalkozni a területtel, amikor még az önkormányzatnak sem volt arról konkrét elképzelése, hogy mit kezdjen a hetvenes években épült, addigra leromlott állapotba került vásárcsarnokkal és a mellette lévő, szintén lepusztult, „lengyel piac” jellegű szabadtéri résszel. Így a tervezők már az építészeti program kialakításába is be tudtak kapcsolódni, ami nagy szerepet játszott abban, hogy a békásmegyeri piac nem jutott arra a sorsra, mint több más, hasonlóan értékes területen lévő társa, nem lett belőle egy több ezer négyzetméteres élelmiszer-áruház vagy egy pláza jellegű bevásárlóközpont.
A tervezés kezdeti fázisában felmerült a meglévő, a saját korának lehetőségeihez képest igényesen megtervezett és kivitelezett, fémszerkezetű és -homlokzatburkolatú vásárcsarnok megtartása is. Az épülethez kapcsolódó kerengőszerű zóna ötlete tulajdonképpen ebben az időben született, azzal a céllal, hogy egy egységes kompozíció jöjjön létre, a 11-es út felé a pavilonokat is magába foglalva. Azonban a mai tűzvédelmi és földrengésbiztonsági követelményeknek a vásárcsarnok szerkezete már nem tudott eleget tenni, és ez megpecsételte a sorsát. A bontás során az is kiderült, hogy erősen korrodálódott, ami utólag megerősítette a döntés helyességét. Az építészeti koncepcióban nagyon fontos szerepet játszott az a nagyjából észak-déli tengely, amely a piacot a tőle északra elhelyezkedő három pontházzal, és az ezek mögött lévő egészségügyi, kulturális, kereskedelmi szolgáltatóegységgel köti össze. Ez a tengely a többéves tervezési folyamat ideje alatt még hangsúlyosabbá vált, amikor egy pályázati támogatást elnyerve rekonstrukción esett át, a térburkolatokat és a környező házakat is felújították.
Az új csarnok a régi szabadtéri piac helyére épült, tehát a korábbi helyzet mintegy megtükröződött, ami lehetővé tette egyrészt, hogy a régi vásárcsarnok az építkezés ideje alatt is üzemelhessen, másrészt, hogy az észak-déli tengely az új csarnok mellett kialakított közösségi térbe futhasson be, és így az egész együttes városépítészetileg is pontosan a helyére kerüljön. Az urbanisztikai kapcsolatokat erősíti a rendezvénytérbe kelet felől beérkező gyalogostengely is.
A vásárcsarnok mellett a beruházás második ütemében nemrég elkészült, körülbelül 2,5 ezer négyzetméteres, nyitott közösségi tér tervezési folyamata során is történtek változások a megbízó elképzeléseiben és ebből adódóan a tervezői koncepcióban. Első körben egy egységesen burkolt rendezvénytér volt a megrendelői igény, ennek árnyékolására született meg az aztán meg is valósult napvitorlarendszer. Az acél kábelpászmák raszterébe random elhelyezett, kicsit áttetsző, időjárásálló, speciális textilelemek a fák lombjának árnyékoló hatását imitálják, át is engedik, de meg is szűrik a napfényt.
Ebbe a rendszerbe integrálódnak be a raszter csomópontjaiba beszerelt lámpák, amelyek izgalmas hatású esti megvilágítást adnak. A tervezési folyamat későbbi szakaszában aztán mégis megteremtődött annak a lehetősége, hogy zöldfelületeket is alkalmazzanak, így a térburkolat kompozíciójában már korábban megjelent körmotívumok némelyike növénykazettává alakult át, amelynek a pereme padként van kiképezve, a belsejébe pedig olyan cserjéket telepítettek, amelyek a napvitorlák alatt elférnek, illetve megélnek. A közösségi tér burkolatának kör alakú motívumai megjelennek a zöldtetők növénykiültetésének mintázatában is, szőnyegszerű hatást keltve.
Az a sokszor hangoztatott kijelentés, miszerint a tető az épület ötödik homlokzata, itt igazán értelmet nyer, hiszen a környező magasházakból rengetegen látnak rá a piac tetejére, ami egyébként az épület legnagyobb felületét is jelenti.
A közösségi teret a vásárcsarnokkal egységbe foglaló, kerengőszerű zónák látványbeton pillérsorai többféle reminiszcenciát ébresztenek az antik agoráktól és fórumoktól kezdve a középkori piacterek árkádjaiig, ugyanakkor abszolút letisztult, kortárs építészeti elemek, és a lakótelep eredetileg szürke – bár mára már színesebbé vált – vasbeton világába is jól illeszkednek. A vásárcsarnok lapostetejéből kiemelkedő felülvilágító rendszer egy további momentumot ad hozzá az építészettörténeti áthallásokhoz, bazilikális jellegűvé formálva az épületet, ami – tekintetbe véve, hogy a bazilikák kezdetben kereskedelmi és törvénykezési csarnokok voltak, és csak ezután alakult ki a szakrális jellegük – nem is áll annyira messze a létesítmény funkciójától. A lakótelepekre általában is jellemző elnagyoltabb, ingerszegényebb környezetbe a most már teljes – a nyitott, de fedett őstermelői piacot és az elárusító pavilonokat is magába foglaló – épületkomplexum a történeti európai városok artikuláltabb, emberibb léptékű szellemét viszi be, az adott területet igazi „hellyé” téve.
Területi adatok:
földszint: 7900 m2
pince: 5900 m2
köztér: 2500 m2
összesen: 16 300 m2
Tervezés éve: 2012–2020
Megvalósítás éve: 2020 (II. ütem)
Építész tervező: PESCHKA ALFRÉD Generáltervező: ÓBUDA ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT.
Vezető építész tervezők: CSERNIK TAMÁS, EGERVÁRI TÍMEA, FAZEKAS ARTÚR
Projektigazgató: MIKLÓSHALMI ZSOLT
Építészek: BANITZ LÁSZLÓ, CSÁKI NÓRA, GALAMBOS PÉTER, GÖBÖLÖS ANETT, KORCSÁK JELISZEJ, LUKÁCS-NAGY ÁDÁM, MÁRKUS PÉTER, SZABÓ DÁVID, SZŰCS TAMÁS
Kert- és környezettervezés: MOHÁCSI SÁNDOR, TAKÁCS DÁNIEL
Kivitelező: MARKET ÉPÍTŐ ZRT.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
