Hamarosan megérkezik a bármire felkenhető napelem?

A Hongkongi Városi Egyetem munkatársai komoly előrelépést tettek a fejlesztés terén.

A napelemes technológia rengeteget fejlődött az utóbbi években, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a hagyományos, szilíciumos panelek önmagukban nem lesznek elegendőek a zéró emisszió eléréséhez - írta meg az alternatívenergia.hu. Alternatív energiatárolási módszerekre lesz szükség, valamint megerősödhet a perovszkitból készült napelemek szerepe is.

Utóbbiak jellemzője, hogy gyártásuk olcsóbb és sokkal környezetkímélőbbek, mint szilíciumos társaik, rugalmasságuk révén pedig nemcsak sima felületre telepíthetőek. Régóta beszélnek már arról, hogy ez az anyag jelentheti a napelemgyártás jövőjét, eddig azonban nem sikerült olyan megbízható és stabil rendszert létrehozni, amely lehetővé tette volna a technológia nagy volumenű alkalmazását.

Úgy tűnik, a Hongkongi Városi Egyetem munkatársai komoly előrelépést tettek a fejlesztés terén: a panelek stabilitását növelték, míg szennyezésüket csökkentették.

Sok kutató szerint az energiatárolás területén is jelentős változásokra lesz szükség. A kisebb használók, például az elektromos autók és az otthonok esetében jellemzően lítiumion-akkumulátorokkal raktározzák el az áramot, ezek kapacitása és élettartama azonban véges, előállításuk pedig igen szennyező. Vannak már ennél jobb megoldások, mint például a szerves folyékony akkumulátorok, de rengeteg finomításra lesz még szükség. Ennek ellenére egyre több kutató látja úgy, hogy ezeken a területeken idővel megszületnek majd azok az áttörések, melyek az energiaiparra is jelentős hatást gyakorolhatnak.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Valóban zöld márka, vagy csak annak mutatja magát?

Valóban zöld márka, vagy csak annak mutatja magát?

Újrahasznosított műanyag, fairtrade kávé, napelemek, energiatakarékos égők – valóban zöld mind?

30 ezer modulból épül hordozható napelemfarm

30 ezer modulból épül hordozható napelemfarm

Az ausztrál szolárpark harmónikaajtószerűen összecsukható lesz.

A napkémény lesz az energiahasznosítás új sztárja?

A napkémény lesz az energiahasznosítás új sztárja?

Hűteni és fűteni tud egyben. 

Hirdetés