Dánia teljes áramigényének a 47 százalékát szélerőművek termelték meg tavaly. És még nagy tervek vannak.

Dánia teljes áramigényének a 47 százalékát szélerőművek termelték meg 2019-ben, de további komoly ambíciói vannak. Az EU-átlag 14 százalék, a globális átlag mindössze 0,3.

Dánia rekordot döntött 2019-ben: az éves áramigényének közel felét, pontosan 47 százalékát a szélerőművekből nyerte – írta a The Hill.com.

Az adatot az elektromos hálózatot működtető Energinet cég tette közzé, megjegyezve, hogy 2018-ban az áramigény 41, 2017-ben 43 százalékát termelték meg a szélturbinák. A növekedést elsősorban a tengerparti szélkerék-parkok fejlesztésének köszönhetik, többek között az augusztusban átadott Horns Rev 3-nak.

Dánia használja ki legjobban a szélerőműveket egész Európában, a mögötte következő Írország például az áramigénye 28 százalékát nyeri ki így – derül ki a WindEurope jelentéséből. 2018-ban az EU teljes áramfelhasználásának 14 százalékát fedezték a szélturbinák.

A Nemzetközi Energiaügynökség elemzése szerint a következő húsz évben a mostani 15-szörösére nő a széllel megtermelt áram mennyisége globálisan. Van is tere a fejlődésnek, elvégre jelenleg csupán az energiamix 0,3 százalékát fedezi ez az erőforrás.

Dánia a mostani vezető szerepe ellenére sem lassít: a következő tíz évben további 70 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Felújították az ország egyetlen működő szélmalmát

Felújították az ország egyetlen működő szélmalmát

A felsőszentiváni malom 214 millió forint európai uniós támogatásból újult meg.

Dán városrészeket köt egy ausztrál művész

Dán városrészeket köt egy ausztrál művész

Jake Henzler ausztrál művész beleszeretett a dán házakba.

Egy dán otthon, ahol minden a helyére került

Egy dán otthon, ahol minden a helyére került

A Holte óvárosában lévő modernista épületet egyetlen gesztussal radikálisan átalakították. 

Hirdetés