Negyedórás riport egy napelemes házról - 1979-ből

A CBS hírcsatorna készített róla egy kisfilmet, amelyben a napenergia tömeges hasznosítását sürgette.

Az 1960-as években jelentek meg először cikkek arról Amerikában, hogy érdemes lenne elgondolkodni a napenergia hasznosításán, majd a CBS televíziós hírcsatorna 60 Minutes című hírmagazinja 1979-ben számolt be arról, hogy elkészültek az első fotovoltaikus rendszerek. Ebben az időben Iránban zajlott a polgárháború, az országból a vezetéken érkező kőolaj mennyisége pedig nagy mértékben lecsökkent.

Ekkor merült fel először, hogy egyrészt egyáltalán nem jó az, ha Amerika ennyire kiszolgáltatott az energia terén, tehát jó lenne alternatívát kidolgozni a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentésére. A napenergiában gondolkodók már csak arra vártak, hogy az amerikai kormány is megértse ennek fontosságát. 

A technológia adott volt, igazolni tudták a napenergia megtérülését, sokan várták az amerikai kormány fellépését a napenergia támogatására.

Az 1979-ben készült filmben Harry Reasoner, a 60 Minutes riportere elmondta, hogy a napenergia alkalmazása nem csupán idealista képzelődés, hanem létező megoldás, csak éppen a gazdasági, a politikai és társadalmi rendszereknek kell egy kis támogatás abban, hogy megértsék ezt. A nagy energiacégek és a kormány illetékesei ugyanis azon az állásponton voltak, hogy a napenergia maximum a jövő zenéje, egyelőre nincs itt semmi látnivaló. A videó a rendelkezésre álló technológia részletes bemutatása mellett arra is kitér, hogy 1979-ben átlagosan kétmillió új lakóegység épült Amerikában, de az építőiparnak sem jutott eszébe, hogy napenergiával működtetett rendszereket telepítsenek, ami persze nem is volt várható, kellett volna hozzá a kormányzati segítség a teljes mentalitásváltás támogatására.

A teljes videót itt tudjátok megnézni:




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

ZOOM IN: design az energiaválság küszöbén

ZOOM IN: design az energiaválság küszöbén

Tervezés hővel és energiával a kortárs designgyakorlatokban.

Ház két lépésben

Ház két lépésben

Így fest az óceánpart, egy mező és egy tudatos családi ház triója Chilében.

Épp ott, épp akkor

Épp ott, épp akkor

Napelemes, terepjáró lakóautóval hajthatunk a természetbe.

Hirdetés