Hirdetés

Csomay Zsófia és Baliga Kornél véleményét szerkesztőségi jegyzetünkkel egészítettük ki. 

Csomay Zsófia néhány napja a Telexen publikált véleménycikkében a Budai Vár kormányzati újjáépítésére reflektálva „történelemhamisításnak”, „építészeti hazugságnak” nevezte az újjáépítéseket, amire Baliga Kornél, a vári rekonstrukciós munkák tervezője válaszolt pár nappal későbbi publicisztikájában. Az épített örökségről való vitát – közös gondolkodást? – a szerkesztőségi jegyzetünkkel egészítettük ki. 

Csomay Zsófia, háromszoros Pro Architectura díjas, Ybl-díjas, Prima díjas, Kotsis Iván-érmes építész, érdemes művész március 23-án megjelent írását onnan indítja, hogy a „műemlékekkel való foglalatosság – úgy, ahogy ma erről gondolkodunk – tulajdonképp a francia forradalom idejéből származik. Viollet-le-Duc nevéhez fűződik”, majd a 20. század közepére kialakult nemzetközileg elfogadott irányelvek szerint „műemlékek helyreállításánál, továbbépítésénél úgy kell eljárni, hogy az eredeti emlék történeti és régiség értéke ne sérüljön, és a helyreállítás után testi valójában jelenjen meg.” Ugyanakkor megkérdőjelezi „egy több mint 100 éve épült – már a maga idejében is letűnt stílusban – és a háborúban elpusztult” épület eredeti formájában, de új szerkezettel, más anyagokkal történő felépülésének létjogosultságát a jelenben.

Baliga Kornél, Ferenczy Noémi-, Forster Gyula-díjas építész, belsőépítész is Viollet-le-Duck munkásságával indítja válaszreflexióját, de ő a 19. századi autodidakta építész egyik munkáját, a párizsi Notre-Dame leégett huszártornyát hozza fel példaként, ami a 2019 áprilisi tűzben megsemmisült. „A tűzesetet követően sokakban felmerült a ma alkotni vágyó építészek között, és magában Macron elnökben is, hogy a sok évszázados fedélszéket és a huszártornyot kortárs módon és közfunkcióval ellátva kellene újjáépíteni. Hihetetlen gyorsasággal születtek az elképzelések, és félő volt, hogy ezt komolyan is veszik a döntéshozók. Szerencsére társadalmi nyomásra elálltak az ötlettől, mivel Viollet-le-Duc huszártornya ugyanolyan érték és a katedrális történetének szerves része, amely nem megváltoztatható, lévén Franciaország egyik szimbóluma” – írja Baliga Kornél, és mondatának utolsó szava miatt, valószínűleg kevesen vitatkoznának állításával, ugyanakkor kérdés, hogy a Budai Vár Lovarda (vagy éppen Főőrség) épületének van-e a Notre-Dame-éhoz hasonló szimbolikus jelentősége. 

Csomay Zsófia a budai Várban újra felépített Lovardával kapcsolatban azt írja: „A visszaépítés szűken vett építészeti anomáliája az, hogy egy több mint száz éve épült ház visszaépül eredeti homlokzattal, díszítményekkel, párkányokkal, eredeti térrendszerrel, de korszerű szerkezetekkel, gépészeti megoldásokkal. Ez mindennek ellentmond, ami az építész szakma lényege. Tulajdonképpen hazugság, álságos viselkedés.” Erre Baliga Kornél, aki a Lovarda, a Főőrség és a Pénzügyminisztérium tervezésében is részt vett tervezőként válaszként íny nyilatkozik: „Én nem látok olyan nagy ellentmondást, hogy a vasbeton, mint merevítő szerkezet megjelenik a faragott kő/tégla szerkezeteken belül. Mert a célkeresztbe állított vári épületeknél szigorúan eredeti anyagokat és technológiákat alkalmaztunk.” 

Csomay Zsófia teljes publicisztikája itt, Baliga Kornélé pedig itt érhető el.

Az építész felelőssége

Az OCTOGON idei első (165-ös) lapszámát a hagyományoknak megfelelően az épített örökség ápolásának szenteltük. „A műemlékvédelem alapvetően újkori találmány, és már maga is jócskán restaurálásra szorul, hisz benne jár a korban, a 19. század elején született – jegyzi meg a szerkesztőségi cikkben Zöldi Anna vendégszerkesztő. – A régebbi korok építészeti emlékanyagának tisztelete nem volt mindig magától értetődő, sokkal inkább az ellenkezője:

kimeríthetetlen kőbányának tekintették még a reneszánsz idején is például a Colosseumot, amelynek antik szellemét amúgy nagyra becsülték. A felvilágosodás, a tudomány és a ráció diadala kellett hozzá, hogy a már meghaladott építészet materiális mivoltában is értéknek minősüljön az utódok szemében.

A műemlékvédelem gyakorlatilag azóta sem tudott dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy mi is a védendő: maga az anyag, vagy az üzenet, amelyet az adott épület a múltból közvetít. A dilemma gyökere az építészet kettős természete: művészi mondanivalója – ha úgy tetszik, stílusa
– szigorúan az adott kor materiális és technikai feltételeinek függvénye. Ráadásul minden épület meghatározott funkcióval bír, és ahogy a technológia, úgy a funkció is az idő foglya. Ebből a szoros kölcsönhatásból az elmúlt kétszáz évben mindig más és más szempont került előtérbe aszerint, hogy a mindenkori utódok miként tekintettek a múltra, és főképp hogyan viszonyultak az idő múlásához.”

És ezzel el is jutottunk a stílustiszta helyreállítástól a mesterségesen létrehozott műromokig terjedő széles skálához. Ám mint Zöldi megjegyzi, a műemlékek valódi problémája „nem a korhű kontra kortárs hozzátétel filozófiai dilemmája, hanem az értelmes, az épület fennmaradását biztosító funkció megtalálása, illetve a jelenkori igények kielégítése a többszáz éves építészeti keretek között. Az építész szerepe felértékelődik, és ezzel párhuzamosan nő a felelőssége, amikor számos társszakma segítségével igyekszik megtalálni a kompromisszumot a továbbélés reményében.”




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ilyen lesz a Városháza Park

Ilyen lesz a Városháza Park

Eredményt hirdettek a Főváros pályázatán.

Lányok, szkenneljétek a városszövetet!

Lányok, szkenneljétek a városszövetet!

A girlscanscan kollektíva bemutatkozó „Tripping on Modernist Monuments” című kiállítása május 1-ig tekinthető meg a Turbina Kulturális Központban.

Csomay Zsófia és posztumusz Reimholz Péter kapta a 15. Moholy-Nagy-díjat

Csomay Zsófia és posztumusz Reimholz Péter kapta a 15. Moholy-Nagy-díjat

A tavaly elmaradt, de most, november 11-én megvalósult átadó alkalmával több korábbi és idei Moholy-Nagy-díjas méltó ünneplésére kerülhetett sor. 

Nincs találat!

Hirdetés