Régi mese a ma nyelvén elbeszélve

Új evangélikus templom Piliscsabán

• Szöveg: Zöldi Anna
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Piliscsabán, kertvárosi környezetben épült fel Krizsán András új evangélikus temploma, amely jó példája annak, hogyan lehet a kortárs építészeti nyelvet szerethetővé szelídíteni. Cikkünk az OCTOGON magazin 187-es (2023/7-es) lapszámából. 

A szerethető, a psziché mélyrétegeivel rezonáló épület hatása jól dekódolható, pontosan visszafejthető építészeti döntéseken és eszközhasználaton alapult, a szépség megfoghatatlan ideája a kritikus nagyképű okoskodásával igazolható. 

Leírom, mert bátor vagyok, meg már elég öreg is hozzá, hogy az igazat mondjam: nagyon tetszik Krizsán András új piliscsabai evangélikus temploma. Egyszerűen szép. Persze a szép nem egzakt esztétikai kategória, de néha mégis. Ha nagyon akarjuk, filozófiát is kerekíthetünk hozzá. Szép az, ami az idegen terminusokkal és keresztbe-kasul hivatkozott külföldi példákkal dobálódzó építészeti véleményformálók szívének húrjait épp úgy megrezegteti, mint az egyszerű nép fiáét, aki az utcán bandukolva botlik bele egy-egy épületbe. Ezt az együttrezgést elérni egyáltalán nem könnyű, sőt, éppen ebben áll a feladat nehézsége. Gondolhatnánk, hogy valami univerzális idea képeződik le ilyenkor, ámde jól tudjuk, milyen távol állnak egymástól a nagytudású ítészek és a nép gyermekeinek ideái. 

Könnyű lenne ezért a szakadékért a modernizmust hibáztatni, amely szánt szándékkal hajította a sutba, sőt, térdepeltette kukoricára mindazt, amit a klasszikus építészet korábban követendő példa gyanánt belevésett a köz ízlésébe. És nem csak vizuálisan működött a véső, de pszichésen is mély nyomot hagyott. A modern olyan európai ősképeket próbált meg szikéjével felülírni, mint a magastetős ház, amit már az ovis is biztonsággal és magabiztosan vet papírra. Ennek során persze nagyon tudatosan járt el, pontosan úgy, mint amikor a kamasz piros sapkát vesz fel, csak mert anyu azt mondta, hogy a kék jobban állna. Fellázadt apu és anyu ellen, és ahogy mindannyiunknak ifjú korunkban, erre minden oka meg is volt. Ráfért a reform a megcsontosodott szokásokra, aztán persze kiderült, ahogy apunak és anyunak, úgy a klasszikus építészetnek is volt igazsága, elvesztek értékei, amiket visszasírunk, és a magunk módján felnőttként újraírunk.
 

Amikor a klasszikus építészeti mintákat, gesztusokat, formanyelvet próbáljuk feléleszteni, arra teszünk kísérletet, hogy a szakadékot áthidaljuk, érthetővé tegyük mai nyelven a modern ideáit egy olyan közönség számára, amelyik még egy előző korszak nyelvét beszéli. Nem csak az építészet, minden műfaj küzd hasonló szemantikai nehézséggel, de paradox módon például az irodalomban mindez fordított előjellel működik, jobban értjük az új nyelvet, mint a régit. Amikor Nádasdy Ádám magyarról magyarra fordítja Madách Ember tragédiáját, az – dacára, hogy nyilván sokaknál kiveri a biztosítékot – mégiscsak azért történik, mert ezt a ma élő színházba járó generáció igényli. Nekem személy szerint a „mondottam, Ember…” tökéletesen megfelel, és nem helyettesíthető a „Öcsém, ne parázz”-zal, de simán el tudom képzelni, hogy a fiaimnak utóbbi jobban kifejezi a lényeget. A lapostető vs. magastető csatájából azonban magasan az utóbbi kerül ki győztesen, életkortól függetlenül.

Hosszasan lehetne elmélkedni azon, miért van ez így. Valószínű, hogy az építészeti formák olyan előképekre vezethetők vissza, amelyek még abban az időben váltak fontossá az ember számára, amikor a természet erőinek kiszolgáltatva, ugyanakkor azzal összhangban élt. Nagyon mélyen gyökerező ősképekről van szó, amikhez hosszú évezredekkel ezelőtt társultak pszichés fogalmak, mint a védelem, az erő, a biztonság és hasonlók. A kényelem, gazdagság és szépség talán későbbi beidegződések, illékonyabbak, könnyebben változnak. Az „Erős vár a mi istenünk” azonban az emberi lélek mélyén gyökerező fohász, és megköveteli a magáét.
 

Azokat az épületeket tudom csodálni, nagyra becsülni és szeretni, amelyek megpróbálják egyértelműen kortárs szavakkal elmesélni a régi történetet. Egy ősi funkció esetében, mint a templom, ez természetesen egyszerűbb, mint egy nagyvárosi irodaház megkomponálása során. Ezzel együtt nincs könnyű dolga a tervezőnek, ha a didaktikus szájbarágás, vagy az olcsó közhelyek hatásvadász pufogtatásának csapdáját el akarja kerülni. Piliscsabán ez sikerült. A szerethető, a psziché mélyrétegeivel rezonáló épület hatása jól dekódolható, pontosan visszafejthető építészeti döntéseken és eszközhasználaton alapult, a szépség megfoghatatlan ideája a kritikus nagyképű okoskodásával igazolható. 
 

Bár szívem szerint itt abba is hagynám az írást, a lelkiismeretem azt diktálja, hogy megdolgozzam a szakírói honoráriumért. Vegyük tehát számba szakszerűen azokat az alapvető építészeti eszközöket, amelyek révén a derékszögű utcahálózatban épült családi házak között ez a templom megtalálta a helyét. Elsődleges a léptéke, amely mind magassági, mint alaprajzi értelemben illeszkedik a környezetéhez, éppen csak annyira emelkedik ki belőle, amennyire azt a funkciója indokolja.

A területen az evangélikus egyházközség missziós központjának korábbi épületei állnak, többek között a kinőtt barakk-templom, amelyet egy német lutheránus közösség ajándékaként harminc évig használtak. Az új templom építését is a bajor egyház finanszírozta, azzal a kikötéssel, hogy a barakkot a templom elkészülte után el kell bontani, a helyi viszonyokra tekintettel azonban ettől végül eltekintettek.
 

Az új templom saroktelken áll, ezért pozíciója eleve figyelemfelkeltő. A két, egymást derékszögben metsző utca különleges természetes architektúrával bír, szabályos rendben ültetett fasor szegélyezi hosszan, méghozzá konzekvensen különböző karakterrel; egyik irányban fenyők, másik irányban lombos fák sorakoznak. A függőleges fatörzsek ritmusa köszön vissza a templom előtt kialakított udvart keretező kolonnádban. A sarkot hangsúlyozza jelként a torony az udvar és az utcák közös pontjában. A templomtér alaprajza egyszerű és szimbolikus: egyenlő szárú kereszt, amelyet a megszokott negyvenöt foknál meredekebb tetők az épület tömegét megkoronázó csillagként rajzolnak ki. Az előudvarból egy közlekedőfolyosó közbeiktatásával közelíthető meg a templomtér, de közvetlen bejárat is nyílik innen a tanterembe, amely egyébként a kiszolgálóhelyiségekkel együtt a belső folyosóról is elérhető. 
 

A fehérre festett templomtérben a tetőforma dominál, ezt apró ledek elhelyezésével is hangsúlyozták. Természetes fény a meredek oromfalakon át érkezik a térbe, a teljes felületen üvegezett háromszögek derékszögű osztásán túl felsejlik az árnyékoló funkciót betöltő sűrű lécrács. Minden építészeti gesztus – a kereszt-alaprajz, a csillagos égboltot imitáló ledes mennyezet, az előudvar, az oszlopsor, a torony, az oromfali üvegezés, a zárt erődszerű utcai homlokzat – szimbolikus és nagyon ősi, a klasszikus építészetből ismerős eszköz, amely az azonosulást segíti, előhozza a hozzá kapcsolódó pszichés tartalmakat.

A hagyományos elemek azonban konzekvensen kortárs, végsőkig egyszerű geometrikus formákkal, a közösség és a közeg méretéhez illeszkedő léptékben és ritmussal „vannak elbeszélve”: hasáb, háromszög, derékszögű csatlakozások és osztások, egynemű anyaghasználat rokonítja az épületet a mával. Az anyagok klasszikusan meleg, természetes megjelenésűek: a homlokzat világos téglával burkolt, a torony és az oromfalak függőleges deszkaosztást kaptak, a fa anyaga átfordul a tetőre is, amely telített deszkázattal fedett, vidékies egyszerűségében tudat alatt vagy tudatosan utalva a korábban használt barakk-templomra. 
 

A konkrét szimbolika és kortárs elbeszélésmód egyensúlya a berendezésre is jellemző, amely Göde András egyedi tervei alapján készültr. Ha azt halljuk, hogy a keresztelőmedence mosdótál, az oltár egyszerű asztal, azt még hajlamosak vagyunk elfogadni, de a könyvet formázó felolvasóállvány már biztos gyanakvásra készteti a hardcore minimál híveit. Márpedig a kortárs forma kritériuma nem a jelentésnélküliség, erről itt saját szemünkkel meggyőződhetünk. A konkrét szimbolikával bíró tárgyak stilizáltsága pontosan illeszkedik a konkrét szimbolikával bíró tér és tömeg stilizáltságához. 

Ottjártunkkor épp a dunaújvárosi közösség látogatta meg a templomot, tőlük került az orgona a templomtérbe, és eljöttek, hogy az új helyén is tiszteletüket tegyék. Bár tőlük nyilván nem idegen a kortárs formanyelv, hisz a dunaújvárosi templom, Nagy Tamás ikonikus kortárs munkája régóta szolgálja a közösséget, meggyőző volt látni, milyen otthonosan vették birtokba az egyszerre klasszikus és modern teret. Ha a kortárs építészet elfogadottságán szeretnénk javítani, valahol a stilizált narratíva vidékén kell keresgélnünk. A piliscsabai evangélikus templom tanulságai megszívlelésre érdemesek. 
 

Modum Építésziroda | Web | Facebook
 

Az OCTOGON magazin legújabb, 187-es (2023/7-es) lapszámában a piliscsabai templom mellett a BORD Építész Stúdió tervezte BudaPrés épületről, az Országos Széchényi Könyvtár új Archivális Raktáráról (TSPC Kft., Tectum-Art Studio), és a Margit körúti HomeWork, lakó- és iroda-komplexumról is olvashattok.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.