Európa következő meghatározó építész generációja.

A Paradigma Ariadné is bekerült az olasz Platform magazin 2022 decemberében megjelent #38-as lapszámának válogatásába, amely 40 európai építészirodát mutat be, mint Európa következő meghatározó generációját.
 


Az olasz Platform magazin évek óta listázza az adott évben feltűnő olasz építészirodákat, aminek keretében rendszerint 40 olyan stúdiót mutatnak be, melynek alapítói 40 évnél fiatalabbak és kimagasló eredményeket értek el vagy építészeti megközelítésük figyelemre érdemes.

2022 végén először jelentkeznek olyan számmal, amely nem csak Olaszországot, de teljes Európát veszi górcső alá, és ebbe a válogatásba került bele a Paradigma Ariadné is, olyan irodákkal együtt, mint a portugál Fala, az orosz-svájci KOSMOS, a belga Traumnovelle, a spanyol Bonel+Dóriga, a brit OMMX vagy a lengyel BUDCUD.
 


Luca Molinari szerkesztő bevezetőjében kiemelte, hogy az európai válogatás létrehozása és a lap horizontjának kiterjesztése egy olyan történelmi pillanatban jön létre, amikor Európát és az európai eszmét nacionalizmusok össztüze és a háború ténye is próbára teszi. Így

a válogatás egy állítás is az egységes európaiság mellett, emiatt pedig bátran terjesztették ki a válogatás határát Törökországra és Oroszországra.

Forrás: Paradigma Ariadné




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészeti stúdió és design brand az idei Highlights of Hungary jelöltjei között

Építészeti stúdió és design brand az idei Highlights of Hungary jelöltjei között

Biogazdaság, hátizsák vagy esetleg egy építészeti stúdió lesz a befutó? Inspiráló alkotások a hazai kreatív világból, szavazni február 10-ig lehet.

Elindult az Othernity honlapja

Elindult az Othernity honlapja

A Ludwig Múzeum sajtótájékoztatóján jelentették be a Velencei Biennále magyar pavilonjáról készült honlap elindulását.

Szabadulni a magyar építészek ősfrusztrációjától

Szabadulni a magyar építészek ősfrusztrációjától

A közelmúlt építészeti öröksége és nemzetközi kontextus a Velencei Biennálé magyar kiállításán.

Hirdetés