A KÖZTI által tervezett stadion a hatodik magyar épület, amit idén jelöltek a rangos díjra.

Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Puskás Arénát. A Mies van der Rohe díjat olyan megvalósult európai projektek kaphatják, amelyek építészeti minőségük és kulturális jelentőségük révén a modern városfejlesztés meghatározó alkotásai. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) által tervezett Puskás Aréna Közép-Európa legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű multifunkcionális sportlétesítménye.

A Ludwig Mies van der Rohe-ról elnevezett díjat 1988-ban adták át először, hogy a kortárs építészet területén születő legkiemelkedőbb európai projekteket is kitüntessék. A független európai zsűri által odaítélt elismerést eddig olyan neves építészek tervei nyerték el, mint Peter Zumthor, Zaha Hadid vagy David Chipperfield.

A díj kiválasztási folyamatában a Puskás Aréna bekerült a második fordulóba, mellyel hivatalos jelöltté vált. A Mies van der Rohe-díj esetében a hivatalos jelölés már olyan elismerésnek számít, mint a filmek esetében az Oscar-jelölés.

„Akkor tudunk egyedit alkotni, ha a jövőbe mutató kortárs építészetet ötvözni tudjuk a múltból átemelt elemekkel” – mondta Skardelli György. A KÖZTI vezető építésze hozzátette: „Komoly munka volt a hatvan évvel ezelőtti építészeti értékeket vegyíteni a 21. századi elvárásokkal.”

A Puskás Aréna a maga 52 méteres magasságával karakteres városképformáló eleme a budapesti városszövetnek. A 208 000 négyzetméter alapterületű Puskás Arénát 3 év tervezés, majd 3 év építés után 2019-ben adták át.

A Mies van der Rohe-díj átadását hosszas kiválasztási folyamat előzi meg, az ütemezés a járványhelyzet miatt a megszokottól eltérő menetrenddel zajlik. A versenynaptár szerint idén év elején az első kör jelöltjei kerülnek nyilvánosságra (a 2018 és 2020 között épült projektek), 2021 szeptemberében pedig a második fázis jelöltjeit jelentik be (2020 és 2021 között épült projektek).

Az elmúlt évek során már jónéhány magyar kortárs épület került be a díj jelöltjei közé emelve a kortárs építészet rangját. A KÖZTI-nek nem ez az első jelölése, már Papp László Sportarénának is sikerült a hivatalos jelöltek közé kerülni.

A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) hazánk legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező építészirodája. A KÖZTI-nél több mint 50 építész dolgozik. A cég legjelentősebb referenciái között tudhatja többek között a Várnegyed rekonstrukcióját, a Puskás Arénát, valamint a Liszt Ferenc Repülőtér Skycourt és T2B mólót is.

Uszoda, óvoda és lakótelepi kiállítás is a jelöltek közt

A kortárs európai építészetet elismerő Mies díjat kétévente osztja ki az Európai Unió és a Fundació Mies van der Rohe, először 1988-ban adták át az elismeréseket. A procedúra meglehetősen hosszadalmas: a második körbe került projekteket csak szeptemberben, a shortlisteseket, illetve az öt döntőst csak jövő januárban és februárban tudjuk meg. Az eredményhirdetést 2022 áprilisában lesz, a díjátadót májusban tartják majd. Az eseményt vándorkiállítás is kíséri majd, melynek első állomása jövőre Bécs lesz. 

A mostani kiírásban már öt magyar épületet jelöltek a rangos díjra: 3h építészirodától a MOME campusfejlesztését, előtte a PLANT-Atelier Peter Kis épülete, a Gyarmati Dezső Uszoda nominálásáról is beszámoltunk, illetve az Archikon iroda sikeréről is, amelynek két épületét, Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt és a többszörösen díjazott Vizafogó Tagóvodát is jelölték a díjra, majd harmadik magyar irodaként a Paradigma Ariadné következett, amelynek a veszprémi Haszkovó lakótelepre tervezett Az arc, a medence, két torony és egy rom című kiállítását jelölték a rangos díjra.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Romvár jó kilátásokkal

Romvár jó kilátásokkal

A szádvári várrom megmentése újabb mérföldkőhöz érkezett.

Formák, anyagok és a természet kompozíciója a Fertő tó partján

Formák, anyagok és a természet kompozíciója a Fertő tó partján

A Fertő Part generáltervezője a KÖZTI, tájépítésze az S73 iroda lesz.

Hétemeletes iroda és elegáns nemzetközi szálloda egy épületben

Hétemeletes iroda és elegáns nemzetközi szálloda egy épületben

A Radisson Hotel Budapest BudaPart szállodát a Radisson Hotel Group nemzetközi szállodalánc üzemelteti majd.

Hirdetés