Gyalog előreláthatólag 2023 őszén lehet átkelni a hídon.

A szakemberek már festik az átkelő járdáira a következő hónapokban visszakerülő korlátokat és műemléki elemeket. A teljes átadásáig a híd továbbra is munkaterület. Gyalog majd a felújítás végleges szakaszának lezárta után, előreláthatólag 2023 őszén lehet átkelni a hídon. Addig a BKK buszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – díjmentesen lehet utazni.
 


Télen elsősorban a műhelymunkákkal halad a Lánchíd felújítása: a 704 folyóméternyi korlátszerkezet jelentős részét a rozsda okozta károsodások miatt újragyártották. A szakemberek ezeket kisebb – három andráskeresztet tartalmazó – darabokban szerelik fel a járdákra, hogy a korlátrendszer követhesse a híd mozgását. A korlátoszlopokra kerülő öntvényeket és acélelemeket előbb megtisztítják, majd háromrétegű bevonatrendszerrel látják el, így biztosítva azok rozsdásodás elleni védelmét.
 
A csepeli festőcsarnokban lévő korlátelemek már az alapozó és a közbenső festékréteget is megkapták. A Lánchíd kékesszürke színéhez illő fedőréteg felvitele előtt a szakemberek tömítik a fém alkatrészek közötti csatlakozásokat, hogy ne juthasson nedvesség a szerkezetbe.

A járdakorlátokat folyamatosan gyártják, illetve festik, és a tervek szerint február közepén kezdik felszerelni. 


A Lánchíd díszes mellvédeit eközben már előkészítették a festésre: 20 régi mellvédet megjelöltek, hogy az eredeti helyükre kerüljenek vissza. Ezeket gondosan restaurálják, majd a javításuk után lecsiszolják a felületüket.

A felújítás során 8 darab íves mellvédöntvényt a Lánchíd 1914–1915-ös megjelenéséhez illeszkedően – archív fotók alapján rekonstruálva – újonnan gyártottak.

Hamarosan az öntöttvas konzolok is a helyükre kerülnek a budai pilonon, ezek alapszerkezete és díszei már lefestve várják, hogy összeszereljék és – a vízállástól függően – február végén egy úszóműről a helyükre emeljék őket. A pesti konzolokat már tavaly visszaépítették a pilonra.


A hídfőkben és a híd alatti állványon is dolgoznak
 
A Lánchíd felújítása továbbra is ütemterv szerint, költségkereten belül halad. A megújult útpálya tavaly decemberben – 18 hónappal a teljes lezárás után – megnyílt a BKK járataival, a taxival, a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők előtt. Az ideiglenes forgalmi rend szerint a személy- és egyéb gépjárművel közlekedők nem mehetnek a hídra, őket a behajtani tilos tábla figyelmezteti erre.
 
A felújítás – a közlekedés biztosításával – az eredeti tervek szerint zajlik, ezért a teljes átadásáig a híd továbbra is munkaterület. Télen főleg a műhelymunkákra összpontosítva halad a korszerűsítés, hogy amikor az időjárás lehetővé teszi, már készen legyenek a helyszínen felszerelendő elemek. A munkaterületen eközben a hídfőkben és a híd alatti állványon dolgoznak a szakemberek.
 
A projekt végéig többek között
• elkészítik a járdák burkolatát;
• befejezik a belső hídfőhelyiségek és aluljárók, illetve azok környezetének felújítását;
• visszaépítik a hiányzó műemléki elemeket, az öntvény mellvédeket, konzolokat, járdakandelábereket;
• restaurálják a pályaszint alatti kőfelületeket;
• változtatható színképű díszvilágítást szerelnek fel, valamint
• gyalogos-átkelőhelyet létesítenek a pesti hídfő északi és déli járdája között.
 
Gyalog majd a felújítás végleges szakaszának lezárta után, előreláthatólag 2023 őszén lehet átkelni a hídon, ezért addig a BKK buszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – díjmentesen lehet utazni.
 
A tervek szerint 2023 őszéig tartó kivitelezéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, a felújítás eddigi jelentősebb eseményeit pedig ezen a linken, idővonal formájában érhetik el.

 

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ezermilliárdokat dobunk ki az ablakon a rossz lakásfelújításokkal

Ezermilliárdokat dobunk ki az ablakon a rossz lakásfelújításokkal

Évi 100-130 ezer lakóépület energetikai (mély)felújítása kellene, hogy elérjük a klímasemlegességet 2050-re.

Százéves tölgyeket válogatnak a Notre-Dame huszártornyának helyreállításához

Százéves tölgyeket válogatnak a Notre-Dame huszártornyának helyreállításához

Március végéig mintegy 1000 fát vágnak ki az erdészek.

Hirdetés