„Hallhatóvá szeretnénk tenni a fiatalok hangját” – az Ifjúság Európai Éve és az épített környezet kapcsolata. Új sorozat az OCTOGON online-on!
 

2022 az Ifjúság Európai Éve. Ennek apropóján, az S-TÉR Kft.-vel együttműködésben, „Gyerekek a városban” címmel új sorozatot indítunk a gyermekek és a város kapcsolatát, illetve a gyermekbarát környezet kialakításának lehetőségeit vizsgálva. Bevezető írásunk következik.

 

Mikor tudhatjuk biztonságban a gyermekeket egy városban vagy egy adott városrészben? A kérdést az élhető városnegyedekkel foglalkozó szakember, Scott Doyon, a PlaceMakers szervezet egyik vezetője is feltette. A választ egy szemléletes példával, az úgynevezett „fagylalt teszttel” (popsicle test) adta meg. E szerint egy városrész akkor élhető, ha egy kisiskolást nyugodt szívvel engedünk el fagylaltért, mert tudjuk, hogy biztonságban hazaér, mielőtt a fagyi elolvadna. Ez a szituáció egyszerre szimbolizálja a biztonság, az egészég, az alapvető ellátások és az egyenlőség megvalósulását a környéken. 

Az Európai Bizottság megítélése szerint a koronavírus miatti lezárások és ennek minden velejárója kiemelten negatív hatással volt a fiatalabb generációk tagjaira, hiszen az elzártság személyes és szakmai, illetve tanulmányi tekintetben is jelentősen befolyásolta a fejlődésben lévő fiatalok szervezetét. Az Európai Unió ezért arra buzdítja ifjú állampolgárait, hogy a világjárvány – remélhetőleg – legsúlyosabb időszakának elmúltával vegyék kezükbe az életüket és vegyék vissza az irányítást a mindennapjaik felett. Ehhez természetesen támogatást is kapnak a fiatalok, az EU ugyanis számos lehetőséget kínál számukra a személyes fejlődésüket illetően. A folyamat sikeressége érdekében együttműködés jött létre az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az unió tagállamai, a regionális és helyi hatóságok, valamint az ifjúsági szervezetek között. 

„Fontos, hogy a fiatalok két nagyon nehéz év után reflektorfénybe kerüljenek és megünnepeljük a rugalmasságukat, alkalmazkodóképességüket. Minden európai fiatalt arra kérek, hogy éljen a 2022 januárjában induló programok, kezdeményezések, akciók adta lehetőségekkel” – mondta Mariya Gabriel, az innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságpolitikáért felelős uniós biztos.


Az Ifjúság Európai Éve az alábbi négy fő célkitűzés megvalósítására törekszik:

  • A fiatalok perspektíváinak megújítása a zöld és a digitális törekvések közti átmenetből adódó lehetőségek kiemelésével
  • A hátrányos helyzetű, kevesebb lehetőséggel rendelkező és kiszolgáltatott helyzetben lévő európai fiatalok támogatása
  • A fiatal polgárok megsegítése abban, hogy jobban megismerjék a számukra elérhető lehetőségeket – uniós, nemzeti, regionális és helyi szinten
  • Az ifjúságpolitika érvényesítése az összes releváns uniós szakpolitikai területen


Minden korosztály tekintetében, így a fiatalok és gyermekek esetében is nagyban járul hozzá a személyes jólléthez, hogy ki milyen környezetben tölti mindennapjait, akár a szűkebb, akár a tágabb környezetet illetően. Ily módon a települési szövet formálása során is kiemelt figyelmet érdemes fordítani a fiatal generáció igényeire, fejlődésének támogatására, ahogy a cikk elején említett Scott Doyon is hangsúlyozza. Doyon fagylalt tesztje mellett elég csak olyan egyszerűnek tűnő élethelyzetekre gondolni, mint hogy egy szülő el meri-e engedni egyedül a gyermekét a néhány utcára lakó barátjához, ha egy nagyforgalmú úton kell átkelnie. Vagy biztonságban tudná-e a gyermeket, ha erre a pár perces útra biciklivel engedné útjára. 
 


Az Európai Bizottság tagjai bár 2022-t jelölte ki az Ifjúság Európai Évének, bíznak benne, hogy a kezdeményezés és annak hatása nem áll meg az idei év végén, hanem egy nagyobb szabású és hosszabb távú dolog kezdetét jelenti. Ahogy mondják, „hallhatóvá szeretnénk tenni a fiatalok hangját”. Az Ifjúság Európai Évének programjai, köztük a magyarországi események és rendezvények listája az Európai Unió honlapján magyar nyelven is elérhető.

A következő hónapokban az OCTOGON online-on szakembereket megszólítva, az ő tudásukat és tapasztalatukat tolmácsolva adunk közre cikkeket, interjúkat a témában, fókuszba helyezve a gyermekek és a fiatal korosztály, illetve az épített környezet kapcsolatát, de arra is igyekszünk választ találni, hogy miként lehet magukat a fiatalokat bevonni a városi tér alakításába. 
 


A sorozat szakmai partnere az S-TÉR Kft.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szuper játszóterek az ország minden részében

Szuper játszóterek az ország minden részében

Gyerekek a városban című sorozatunk következő részében az S-TÉR Kft. játszóterei közül válogatunk.

„A világ egyik legjobb dolga játszótereket tervezni”

„A világ egyik legjobb dolga játszótereket tervezni”

Beszélgetés Sándor Tamás okleveles tájépítészmérnökkel.

Gyerekek a városban

Gyerekek a városban

„Hallhatóvá szeretnénk tenni a fiatalok hangját” – az Ifjúság Európai Éve és az épített környezet kapcsolata. Új sorozat az OCTOGON online-on!
 

Hirdetés