Melyik családi ház és középület tetszik Önnek a legjobban?

Mindig izgalmas látni, hogy milyen szempontok alapján értékeli a nagyközönség a hazai legrangosabb, független építészeknek szóló pályázatra érkezett munkákat. 2022-ben ismét kíváncsiak vagyunk arra, hogyan látja a mezőnyt a megrendelő, a felhasználó, a potenciális építtető. Az OTP Ingatlanpont, az OTP Pénzügyi Pont és az Internorm Ablak támogatásában megvalósuló közönségszavazás nyertesei idén is a szakmai zsűri által kiosztott díjaktól függetlenül részesülnek elismerésben.

 

2022-ben 45 épület érkezett az Év háza pályázatra.

25 családi ház, kis társasház és 20 középület közül választhatja ki a közönség az év legjobbját, természetesen a zsűri által odaítélt szakmai szervezetek és a támogatók különdíjai mellett.

Az érdeklődők a pályázat közösségi oldalán voksolhatnak.

 

 

Az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont 2022-ben is izgatottan várja a közönség döntését.

„Tavaly álltunk először támogatóként az Év Háza pályázat mellé, ezzel is állást foglalva amellett, hogy az otthonteremtésben még inkább teret nyerjen a minőségi szemlélet. Az ingatlanpiac meghatározó szereplőiként látjuk, hogy egyre többen helyeznek hangsúlyt a magas építészeti színvonalra. Még így is meglepett minket, hogy 2021-ben mekkora érdeklődés övezte az Év Háza családi ház kategóriájában meghirdetett közönségszavazást, és reméljük, hogy ez idén tovább fokozódik. Egyre több lakást kereső számára képvisel fontos szempontot az időtálló, fenntartható, energiatakarékos otthon, így várakozással tekintünk az idei pályamunkák elé.”  mondta Dr. Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont ügyvezetője és az OTP Pénzügyi Pont vezérigazgatója.

 

 

A középület kategória ötödik éve szerepel az Év háza versenyben, a közönség véleményét természetesen ezekről az épületekről is megkérdezzük, mégpedig idén is az Internorm Ablaknak köszönhetően.

„A korábbi évek tapasztalatai alapján idén is örömmel csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez. Egy középületen az ablakok nagyobb igénybevételnek vannak kitéve. Minőségi nyílászárókkal a nap mint nap érezhető komfort és a fenntartási költségek drasztikus csökkenése mellett hosszú távú, gondtalan üzemeltetést biztosítunk a beruházónak.” – indokolta az együttműködést Monostori Gábor, az Internom Ablak műszaki vezetője.

 

 

A közönségszavazás az elmúlt évekhez hasonlóan az Év háza pályázat Facebook oldalán zajlik majd. A két kategóriában egy-egy pályamű nyerheti el a szavazók tetszését és ezzel az idei közönségdíjak egyikét. Egy like egy szavazatot ér, ugyanakkor egy személy több épületre is érvényesen szavazhat. Emellett fontos kiemelni:

a közönségszavazás eredménye nem befolyásolja a zsűrit, az teljesen független az építész szakma képviselőinek döntésétől.

A neves szakemberekből álló zsűri zárt ajtók mögött fogja kiválasztani a legjobbnak ítélt pályaműveket. A közönségdíjasokkal ellentétben, a hagyományokhoz híven az idei év nyertesei csak a szeptember 30-án megrendezésre kerülő ünnepélyes díjátadón kerülnek nyilvánosságra.
 

Szavazzanak az Év háza pályázat közösségi oldalán, likeolják kedvenceiket!

A közönségszavazás családi ház, kis társasház kategóriában július 4. (hétfő) 11:00 és július 11. (hétfő) 10.00 között kerül megrendezésre, immár második éve az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont jóvoltából.

A középület kategóriában benyújtott pályázatokról július 15. (péntek) 11:00 és július 22.(péntek) 10.00 között mondhatják el véleményüket szavazatukkal a közösségi oldal látogatói. Az ebben a kategóriában megrendezett megmérettetést ezúttal is az Internorm Ablak Kft. támogatása teszi lehetővé.


További információ: www.evhaza.hu

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

iF DESIGN díjat nyert és pályázatot indít a Plydesign

iF DESIGN díjat nyert és pályázatot indít a Plydesign

A siker arra ösztönözte a magyar designmárkát, hogy kiterjessze a közös munkát új, kreatív tehetségekkel.

Hamarosan zárul a 15 milliós összdíjazású társasházi pályázat

Hamarosan zárul a 15 milliós összdíjazású társasházi pályázat

Már csak néhány hét maradt pályázni a vissza nem térítendő fejlesztési és állagmegóvási támogatásra.

Az épített környezet szépségei fotópályázat

Az épített környezet szépségei fotópályázat

A Magyar Építész Kamara kiírásában.

Hirdetés