Veszélyben az Építészek Háza, petíció indult a megmentéséért

Írtam már könnyes-bús nekrológot a volt OMF székház Táncsis u 1. számú székházáról, amely a hajdan legendás, később már inkább gyengélkedő műemlékvédelemmel együtt esett áldozatul az értékek napjainkban tapasztalható, speciális átrendeződésének. Az azonban legszomorúbb álmaimban sem ötlött fel, hogy ugyanez megtörténhet az Építészek Házával, a Belváros talán legegyedibb hangulatú palotácskájával. Bár lett volna kevésbé varázslatos, akkor ma talán nem fenyegetné az a veszély, hogy ismeretlen kezekbe vándorol. A hétvégén felröppent hír, amely a ház elhagyására szólítja fel az építész szervezeteket,  a teljes építész szakmát megrázta, az Építész Mester Egylet Mesteriskolája által indított tiltakozó petíciót a cikk megjelenéséig egy hétvége alatt 1200-nál többen írták alá. Ha egyetértesz az alábbiakkal, a cikk végén Te is aláírhatod!
 


Az Ötpacsirta utca 2 szám alatti palotát 1954 óta használja a Magyar Építőművészek Szövetsége, ikonikus identitáshordozó szimbólummá vált a háború utáni összes építész generáció számára. A tagadhatatlanul sokféle megosztottsággal küzdő szakma számára ennek a helynek a puszta léte, atmoszférája - az anyagi források híján egyre nyilvánvalóbb fizikai romlás dacára is - egyfajta egységet fejezett ki, az építőművészet rangjának, e szép hivatás kulturális missziójának égisze alatti összetartozást.

Van abban valami szimbolikus, hogy nem egy szakmapolitikai testület, hanem az Építőművész Szövetség, a szakma legkiválóbb művelőinek kitüntetett szervezete, egy művészeti szövetség kapta meg a magyar államtól az épület használati jogát. A később ideköltöző szervezetek, a MÉSZ Mesteriskolája, a Magyar Építész Kamara és a Budapesti Építész Kamara - mint az a MÉK-nek az események nyomán kiadott közleményéből is kiderül - csupán jóhiszemű, jogcím nélküli használói egyes helyiségeknek, és ennek fejében a rezsiköltségek rájuk eső részét fizetik. Ennek a nyilatkoztaban történt hangsúlyozásával a kamara elegánsan le is tette a válláról annak felelősségét, hogy lépjen, pláne fellépjen aktívan az ügyben, ez a feladat a MÉSZ-re hárul, amely szintén nyilatkozatban szögezte le, hogy tárgyalásokat kezdeményez és igyekszik elérni, hogy az éptészettel hagyományosan öszsenőtt helyszn továbbra is ebben a szellemben működjön tovább.


A sajtó megkeresésére a székház elhagyására felszólító Építési és Közlekedési Minisztérium is reagált, a döntést azzal indokolva, hogy az építész szakma iránti megbecsülés jeleként a szervezeteket a leendő Építészeti Múzeumban kívánják elhelyezni, addig pedig ideiglenesen helyet keresnek számukra - valahol. Való igaz, egy nappal korábban az MMA képviselői és a tervezők aláírták a tervezési szerződést az új központ feléptéséről az MMA telkén, a Városligeti fasorban, majd a minisztérium késlekedés nélkül, már másnap a házból való távozásra szólította fel az éptészeket . Arra a kérdésre, hogy ha immár csak ideiglenes tartózkodásról van szó, miért van szükség a hirtelen távozásra, és mi lesz a sorsa a kiürülő épületnek, nem érkezett válasz, ami persze találgatásokra adott okot; a sajtóban megjelentek feltételezések a közeli Pázmány campussal, illetve a korábban több értékes állami tulajdonban álló műemléket is ajándékba kapó MMA-val kapcsolatban.  
 


Akárhogyan is interpretáljuk a történteket, a Táncsics utca és a műemlékvédelem esete intő példa. A rendszerváltás után a műemlékügy, főképp a hatósági gyakorlat valóban revízióra szorult, ezt mindenki, az ott dolgozók is pontosan tudták. Azzal azonban, hogy az egykor egységes szervezetet ízekre szabdalták és sokszor egymástól térben is távoli hivatalokba olvasztották, mára gyakorlatilag megszűnt a szervezett műemlékvédelem, a gyerek a lefolyóba került, az értékes budavári székház pedig potom pénzért egy kormányközeli vállalkozó kezébe. 

Ne tévedjünk: abban, hogy hasonló veszély fenyegeti az Építészek Házát is, súlyosan hibás maga a szakma is, amely hagyta magát politikai frontok és mondvacsinált szellemi ellentétek mentén táborokra osztani, továbbá rengeteg olyan szakmai  komprommisszumot kötött, amelyekről már az első kapavágás előtt látni lehetett, hogy rossz irányba tartanak. Apró lépésenként, jól előkészített terepen jutott el a döntéshozás oda, hogy végül törvénybe foglalta az építészet szellemi hátországának meglehetősen önkényes redukcióját, a praktikus korlátozásokról illetve az építettők részéről a korlátok lazításáról már nem is beszélve.

Pontosan látható volt, de ha nem lett volna, menet közben sokan, elismert szakemberek figyelmeztettek rá, hogy a változások nem az építészeti minőség javulásának irányába hatnak, és ez a közízlés nyomásával megtámogatva súlyos szakmai deficithez vezethet.

Sok pici szög, látszólag tét nélküli kompromisszumok, szükségesnek vált engedmények nyomán érkeztünk el oda, hogy minden előzetes tárgyalás nélkül kipaterolják a szervezeteket - az egyébként sokat és joggal kritizált kamarákat és a vétlen, de valljuk be, politikailag súlytalan Építőművész Szövetséget - és ez már, úgy tűnik, elérte a teljes szakma ingerküszöbét. A tiltakozást Makovecz imre fia, Makovecz Benjamin éppúgy aláírta mint Erő Zoltán budapesti főépítész, a szakma számtalan egyéb kiválósága és szorgos művelője mellett.


Az elmúlt évtizedből nehezen tudnánk konkrét példát hozni arra, hogy az állam visszakozott volna hasonló esetekben - ellenpéldát annál inkább. A most büszkén promotált leendő Építészeti Múzeum anyagának egy része például méltatlanul ázott el egy külvárosi raktárba száműzve, a kiköltöztetett Közlekedési Múzeum építése a holdban van, az Iparművészetihez évek óta hozzá sem nyúltak, bezárva várakozik a bizonytalan jövőben beígért felújításra. Egy ilyen helyes kis palota, mint az Ötpacsirta 2 ezzel szemben nem nagy falat egy jópénzű befektető, vagy pláne az állam számára - a használóknak viszont a felújításra sosem volt pénze, és ha sokat ellenkeznek, még az egyre csökkenő támogatásokat is kockáztatják. Van tehát igazsága azoknak, akik megfontolt tárgyalásokra intenek, de az előzmények nem sok reménnyel biztatnak. Igaz, az apátia még veszélyesebb, mint a folytonos kompromisszum, az aktuálisan megbocsáthatónak tűnő engedmények. 

Nem mellékes, mit veszít a szakma azzal, hogy az Almássy palotát elveszti. Nem csak Budapest legszebb, legvarázslatosabb udvarát, nem egy vasvázas előtetőt, nem a borostyánnal és vadszőlővel befutott falakat, a lerongyolódott tapétát, a kopott szőnyegeket, a labirintusszerű közlekedőkön át megközelíthető irodákat, még csak nem is a nemrég felújított fancy etetőt a pincében. Az új építési törvényben az építészet alapköveként számtalanszor aposztrofált hagyományt és identitást veszti el saját szellemi hátországának vonatkozásában, az egymás szomszédságában működő szakmai szervezetek szétszóratásával pedig az egységes fellépés lehetőségét, és sajnos ezek a szervezetek a székház elvesztésével elvesztik a szakma egy részének megbecsülését is. Tanulságosak e szempontból a petíciót aláírók megjegyzései, ahogy egyébként az is beszédes, hogy egy elvben minden politikától mentes, pusztán szakmai ügyben az aláírók nagyobb hányada nem vállalta nevével a támogatását. A támogató érvek között rendre visszatérnek az ikonikus, szimbolikus, értékhordozó és rokonértelmű kifejezések, ahogy a felháborító, a rombolás, és társaik is. Egy komment különösen jól foglalja össze a lényeget:

 

"itt nem csupán egy konkrét épületről, vagy egy teljes tisztességes hivatás kollektív lealázásáról van szó: itt egyenként azt az ethoszt éri támadás, amiért ezek az emberek egykor feltették az életüket erre a hivatásra."

 

A felelősség pedig közös, ahogy az angol gyerekversike mondja a Lúdanyó meséiben: 

Egy szög miatt a patkó elveszett;
a patkó miatt a ló elveszett;
a ló miatt a lovas elveszett;
a lovas miatt a csata elveszett;
a csata miatt az ország elveszett -
máskor verd be jól a patkószeget!

 

A petíció ITT aláírható!

 

A házról legutóbbi cikkünk alább olvasható:

Arquitecto Pitpit a MINUSPLUS-tól

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.

Az étterem, ahol Johnny Depp nem kapott asztalt

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy szög miatt...

Egy szög miatt...

Veszélyben az Építészek Háza, petíció indult a megmentéséért

Állásfoglalás és petíció a Villamos Teherelosztóról

Állásfoglalás és petíció a Villamos Teherelosztóról

A MÉSZ aggódva, de nem csak passzívan figyeli az épület sorsát.

Költözik a bécsi mobiliskola

Költözik a bécsi mobiliskola

A mobilsuli kis energiabefektetéssel bárhogy bővíthető és alakítható.

Hirdetés