Építészek az építészeti fotóról – ezúttal más szemszögből
Augusztusi sorozatainkban az építészeti fotó állt a fókuszban. Egy kép címmel építészek osztották meg gondolataikat egy-egy általuk választott fotó kapcsán. Egyik válaszadónk viszont mintha megérezte volna, hogy szeptemberben a digitális kultúra a témánk: látványtervet küldött, és ennek kapcsán morfondírozott a fotó és digitális kép kapcsolatáról. Íme Hegedűs Balázs DLA gondolatai.
Ez a kép nem sokkal a MÜPA megnyitása után készült 2005-ben. Nem véletlenül írtam képet fotó helyett, hiszen ez egy kakukktojás lesz a többi építészeti fotó között, mivel nem fotó, hanem digitális látványterv.
De gondoljunk csak bele, különbözik-e a fotó technikai és/vagy alkotói szempontból a látványtervtől?
Véleményem szerint nem igazán. Ami a technikai szempontot illeti, egy látványterv már jó 20 évvel ezelőtt is gyakorlatilag ugyanúgy elektronikusan készült, mint egy fotó. Csupán annyi a különbség közöttük, hogy a pixeleket nem az CCD szenzor generálja egyszerre az optikán átvetülő, beeső fény függvényében, hanem egy algoritmus számolja ki egyenként, adott számú horizontális és vertikális pixelszám alapján.
A legtöbb látványtervező program a fotózás analógiáját használja, hiszen ugyanúgy megtalálható ezekben a programokban a fehéregyensúly-állítás, az expozíció-hossz, a blende-érték, a portré- vagy vagy landscape-képmód sok más egyéb olyan állítási lehetőség mellett, ami hagyományosan a fényképezőgépek beállítási lehetősége volt.
És mi a helyzet az alkotói oldallal? Van-e különbség a látványterv és a fotó készítése között az alkotó szempontjából?
Azt gondolom, nem igazán. A fő különbség csupán, hogy a látványterv-készítés hosszabb folyamat. Fotózáskor legtöbbször a kamera pozícióját állítjuk be állványról vagy anélkül, keressük a megfelelő kivágást, beállítjuk az expozíciót, a blende-értéket, játszunk egy kicsit a kivágással és utána elsütjük a gép exponáló gombját.
Látványterv készítése esetén az utolsó mozzanatok teljesen hasonlatosak a fotózáséhoz, csupán annyi a különbség, hogy az alkotónak jóval tágabb mozgástere van, hiszen ha akarunk, naplementét is kreálhatunk, vagy delelőre is állítjuk a napot. Varázsolhatunk a képre szakadó hóesést vagy esőt, de az ég és a felhők beállításának is végtelen variációja létezik.
Fotó készítésekor a staffázson a körülményektől függően eseteként tudunk változtatni, ha nem tetszik a beállításban egy odahelyezett bútor vagy egy növény, amit utólag retusálni kéne. A látványterv esetében azonban mindez sokan könnyebben egyetlen mozdulattal elvégezhető. Egy pillanat alatt „arrébb tolhatjuk” vagy kitörölhetjük a felesleges elemeket.
Az építészeti fotózás egyik legalapvetőbb kellékét, a perspektív torzítás kiküszöbölését látványterv esetén gyakorlatilag egy kattintással elvégezhetjük. Erre fotó esetén költséges technikai fényképezőgép alkalmazásával, vagy szoftveres utómunkával van csak lehetőség.
A fő különbséget tehát a látványterv és a fotó között a kép céljának különbözőségében látom.
A fotót alapvetően dokumentálásra, míg a látványtervet alapvetően egy hangulat közvetítésére használjuk leginkább, illetve olyan szituációkban amikor az építmény még nem készült el. Ugyanakkor a látványtervet használják pusztán dokumentációs célra is. Jó példa erre, hogy drága sportkocsikat igen gyakran nem stúdióban fotóznak le, hanem a kocsi a 3D modelljéről renderelnek képet, mivel ez sokszor gazdaságosabb, mint a stúdió-munkálatok és a végeredmény még a szakmai szem számára is megkülönböztethetetlen a fotótól.
Az én képem is inkább egy hangulatot próbál megragadni. A kép kifejezetten egy látványtervezési pályázatra készült, ahol a neves hazai és külföldi szakemberekből álló zsűri (Eleméry Gábor, Szendrő Péter, Aczél Gábor, Répás Ferenc DLA, Cezar Y. M. Herrer, Erick Von Egeraat) minősítette JÓ-nak, és második helyezéssel díjazta.
A kép készítése során a reflektáló felületek és a kiállító tér fényjátékát igyekeztem megragadni. A kiállítótermek sajátossága, hogy a fehér felületek reflektált fénye teríti be a teret az egyenletes megvilágítás érdekében. A reflektáló felületek így túlexponálódnak, de korrekció helyett ezt tudatosan hangsúlyoztam a képen.
2005-ben a Global Illuminaton még viszonylag újnak számított a látványtervezésben, és ennek a technológiának köszönhetően tudtam ezt a fényjátékot a képen megvalósítani. Ez teszi igazán valószerűvé a látványtervet, mert lehetővé teszi, hogy – ugyanúgy mint a valóságban – a matt felületek is reflektáljanak, a fényviszonyok számolásakor a matt felületekről sokszorosan rá és tovább vetődő fotonokat is figyelembe veszi a program. Viszont e technológia és az akkori gépek számítási sebessége miatt egy-egy tesztrender elkészítése több órát vett igénybe. Ezek alatt az improduktív időszakok alatt készítettem a „kiállítást”. Az elülső térben nukleáris robbantások fotói vannak, oldalt és hátul pedig az improduktív időszakok alatt tervezett „szobrok”.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
