Tavaly az utolsó negyedévben 25 új projektet kezdtek el a befektetők.

Egy év alatt 8 százalékkal emelkedett az új építésű lakások átlagos négyzetméterára Budapesten, és már csaknem eléri az 1,1 millió forintot. A tavalyi negyedik negyedévben a fővárosban 11,5 százalékkal kevesebb projekt volt a megvalósítás valamelyik szakaszában, mint 2019 utolsó negyedévében. Az épülő és tervezett lakások száma 2650-nel csökkent, ami 7,7 százalékos esés – derült ki az Otthon Centrum piaci elemzéséből.

A fővárosban 436 beruházás volt folyamatban tavaly decemberben, ez 31 700 lakás építését jelenti. A projektek 33,3 százaléka még csak tervként létezik, csak előregisztrálni lehet néhányra, de az építkezés nem kezdődött el. A beruházók 6300 lakást kínáltak megvételre, ez az épülő és tervezett lakásállomány 20 százaléka volt, megegyezik az egy évvel korábbi értékkel. Angyalföld vezető pozíciója a beruházások számát tekintve évek óta megingathatatlan Budapesten, a legtöbb beruházás a XIII. kerületben indult el. Itt 77 projekt van a megvalósítás különböző szakaszában, ez az összes fővárosi társasház-projekt 17,6 százaléka.

A beruházások száma alapján kiemelkedő Budán a XI. és a III. kerület, Pesten pedig a IX., a XIV. és a VIII. kerület. A legkevesebb lakás a XXI. és a XXIII. kerületben épül.

Az új építésű lakások fajlagos átlagára négyzetméterenként 1 millió 73 ezer forint volt, 8 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de az elhelyezkedéstől és az ingatlan adottságaitól függően jelentősek a különbségek.

A legmagasabb fajlagos átlagárat továbbra is az V. kerületben számolhatták; ez kétmillió forint volt. Ettől nem sokkal maradt el a II., a XII. és a VI. kerület sem.

Építkezés

Budán a XXII. kerület kivételével az átlagos négyzetméterár mindenhol meghaladta az egymillió forintot, Pesten ezt a VII. és a XIII. kerületben mutatták az adatok. A pesti belváros többi kerületében átlag 800 ezer és egymillió forint közötti kínálati négyzetméterárak voltak a felmérés időpontjában. A külső pesti kerületek árfekvése átlagosan 730-900 ezer forint között szóródott négyzetméterenként. A legolcsóbb a XXIII. kerület, ahol négyzetméterenként 650 ezer forintos lakásár a jellemző.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ledőlt egy állvány Pécs sétálóutcájában

Ledőlt egy állvány Pécs sétálóutcájában

A balesetet az orkánerejű szél okozta, senki nem sérült meg.

Továbbszámlázhat az asztalos az otthonfelújítási programnál

Továbbszámlázhat az asztalos az otthonfelújítási programnál

A támogatás terasz kiépítésére, bővítésére is felvehető, és még a korlát is elszámolható.

Máté Bence természetfotós építőipari céggel rendez szabadtéri kiállítást

Máté Bence természetfotós építőipari céggel rendez szabadtéri kiállítást

Az építőipar nagy kihívására, a zöldebbé válásra válaszol a KÉSZ Csoport.

Hirdetés