A Csontos Györgyi tervezte épület a FIABCI World Gold Winner díját nyerte el.

Magyar siker koronázta a 70. alkalommal megrendezett FIABCI World Prix d’Excellence díjadó gálát. World Gold Winner díjat nyert a Csontos Györgyi DLA tervezte ózdi Kultúrgyár Projekt a Heritage Category elnevezésű szekcióban. A FIABCI – Nemzetközi Ingatlanszövetség – által odaítélt díjról a világ ingatlan fejlesztőiből álló nemzetközi zsűri döntött, amely méltatta a Kultúrgyár Projekt társadalmi hasznosságát az épített örökség megóvása, a barnamezős területek revitalizációja, ipari örökségből kulturális közösségi tér létrehozása szempontjából.

Fotó: Danyi Balázs
A 2016-ban átadott Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és Digitális Erőmű épületei az elmúlt évek során már több nemzeti és nemzetközi díjat és jelölést bezsebeltek: 2017-ben Pro Architectura díjjal jutalmazták a tervezői munkát, míg tavaly a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton nyert első díjakat.

Az ózdi beruházás egy helyi építész, a műemlékvédelem és az ózdi önkormányzat szándékainak metszéspontjában indult útjára. Csontos Györgyi 2001-ben kezdett tanulmányokat folytatni az ózdi gyártelep rehabilitációjával kapcsolatban. Munkájának köszönhetően a terület egy része már ekkor védetté vált.

A 19. század közepén indult ipari fejlesztéseknek hatására alapította meg a Gömöri Vasművelő Egyesület az ózdi vasgyárat, amely 150 éven át működött. A barnamezős terület – Ózd egykori kohászati gyárának épületeit is beleértve – az 1800-as években fejlődésnek indult észak-magyarországi ipari régióban található. Az elmúlt évszázad folyamán a gyár és épületei a város és az ország egyik legjelentősebb nehézipari központjává váltak, egészen a rendszerváltásig, ezt követően a területet elvesztette korábban betöltött indusztriális szerepét. A sokáig üresen álló műemlék komplexum néhány évvel ezelőtt megújult, és az egykori gyár helyére a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és az oktatási központként funkcionáló Digitális Erőmű került.

Fotó: Danyi BalázsFotó: Danyi Balázs

Az épületek helyreállításánál fontos szempont volt, hogy öko-kulturális szempontból is megfeleljenek az elvárásoknak. A felújítási munkák során központi szerepet kapott az ipari múlttal rendelkező város emblematikus épületeinek megőrzése, és az, hogy a felújítás a mai kor igényeinek, kihívásainak megfelelően történjen. Mindezt olyan megoldásokkal érték el, mint az ipartörténeti tárgyak térelemekként való megjelenítése vagy őshonos növények alkalmazása a területalakításnál. A projekt során felújították a századfordulós gyárépületeket – Fúvógépház, Erőmű, iskola -, megújult a Múzeum, rendbe tették a patakmedert és megvalósult a gyár történetét bemutató szabadtéri múzeum (az épületek közötti szabad területen) is. 

Az idei elismerés, a World Gold Winner díj elismerése a nemzeti építészeti örökség kulcsfontosságú szerepének a magyar kultúrában.

Az épületről bővebben az OCTOGON Magazin 2016/5. számában olvashatnak. 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Először adták át az Év kilátója címet

Először adták át az Év kilátója címet

A balatonboglári Xantus János Gömbkilátó nyert.

Az Arany Rajzszög idei győztesei a MOME-n

Az Arany Rajzszög idei győztesei a MOME-n

Hét tervezőgrafikust díjazott idén a zsűri.

„Egy bivakot keresek, hogy megnyugodjak”

„Egy bivakot keresek, hogy megnyugodjak”

Molnár Dávid Ferenc építészhallgató DECODE-fődíjas munkájának különleges története

Hirdetés