„A debreceni Egyetem Tower is olyan, mint mi, nők”

Márciusban nőnap alkalmából a szakma női hangjait és perspektíváit helyezzük előtérbe. Megkeresésünkre az építészek a kedvenc saját munkáikról meséltek nekünk. Bár sokan közülük nem szeretik a megkülönböztetést, mert úgy érzik, ugyanúgy és ugyanannyit teljesítenek, mint férfi kollégáik, a szubjektív választás mégis érdekes képet rajzol ki a női szempontokról, és határozottan azt sugallja, hogy az építész szakma feladatai egyre inkább hagyományosan "női feladatok", az érzékenység és gondoskodás irányába tartanak. Ezúttal Vecsey-Körmendi Andrea, a Balázs és Vecsey Építésziroda Kft. vezető-designere osztja meg gondolatait. 

Hogy melyik épületünk a kedvencem? Hát mindig az, amelyiken éppen dolgozom. Én lakom abban a házban először, én vagyok az első vendég az étteremben, vagy én járok első diákként abba az iskolába, amit éppen tervezek. Legalábbis fejben. Együtt élek az aktuális munkámmal, azzal kelek, azzal fekszem. Még éjszaka is azzal álmodom.


De ha valami olyat kell bemutatni, amit már más is láthat, akkor egy igazán nőies formájú épületet választok ki. A debreceni Egyetem Tower is olyan, mint mi, nők. Egyszerre puha, simulékony és alkalmazkodó, de sarkos és szeszélyes is egyben. 

Az épület minden szintje más és más, nincs két egyforma alaprajzi kontúrja. Végül ez teremti meg az épület játékosságát, dinamikáját. Talán pont a nőies, szoborszerű vonala miatt nem akart senki módosítani az épület vázlatterv korában megálmodott formáján. Pedig igazi kihívás volt az épület megvalósítása, de a történet minden szereplője – mind a megrendelő, a tervezők, a beruházó, a lebonyolító, a projektmanager és a kivitelező, no meg a leendő tulajdonosok – hősiesen kiálltak az épület minőségi megvalósítása mellett. Így jöhetett létre a környék igazán ikonikus épülete.


Az épület életútja nem volt mentes a vargabetűktől. A formája a tervezési időszakban alig változott, a funkciója azonban luxus szállodából luxus lakóházra váltott. És hogy mit rejt a külső? Háromszintes, autóliftes pincegarázs fölött a földszinten igényes porta szolgálat és egy játékos, több funkciós étterem és bár, amolyan igazi közösségformáló laza tér kapott helyet. Az emeleteken kisebb nagyobb luxus lakások találhatók. A nyitottságot hangsúlyozza a teljes homlokzaton körbefutó üvegfal, amit tovább fűszerez a Nagyerdő felé néző csodálatos panoráma. A tetőn egy igényes penthouse lakást és a luxus fokozására egy kültéri wellness paradicsomot alakítottunk ki kültéri medencével, panorámás szaunával, jacuzzival és pihenőterülettel.

Tervezőként nem minden nap adatik meg a lehetőség, hogy városi szövethez ugyan alkalmazkodó, de a környezetéből méretével, jellegével kitűnő egyedi, különleges, környezetétől ilyen merőben eltérő formavilágú épületet alkothassunk. A legtöbb munkánk az új épület környezetbe simításáról szól, ebben az esetben a cél egy városképi léptékű illeszkedési pont megalkotása volt.

Azt gondolom, hogy ebben az épületben megtaláltuk az egyensúlyt az építészeti és a nem építészeti szempontok között. A visszajelzések alapján a környéken élő emberek többsége is elfogadja és szereti a házat.

 

További rajzok a mappában

 

Balázs és Vecsey Építésziroda Kft. | Web | Facebook | Instagram

 

Hogyan tervez egy nő, ha belsőépítész? Egy pasaréti gyógyszertár átalakítása

Nőnapi sorozatunk első része ITT olvasható

Gyógyvirágok nőnapra





 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Baróthy Anna, S39 Hybrid Design  | Structures of Feminarchitecture

Baróthy Anna, S39 Hybrid Design | Structures of Feminarchitecture

„A kérdés az, hogy a jogainkhoz miként viszonyulunk.”

Girlscanscan | Structures of Feminarchitecture

Girlscanscan | Structures of Feminarchitecture

„Lehetnének példaképeink, csak nem tudunk róluk.”

Hirdetés