A preraffaelita festészet remekművei az MNG-ben

Európai rangú tárlattal nyit újra a járvány okozta kényszerszünet után a Magyar Nemzeti Galéria: a preraffaelita festészet remekművei kerültek a londoni TATE Britain múzeumból Budapestre. 

Monna Vanna, 1866 Dante Gabriel Rossetti (1828-1882) – Fotó: Tate

Talán nincs is fogalom, amely annyira devalválódott volna az elmúlt évszázadban, mint a szépség. Azzal párhuzamosan, hogy fokról fokra árucikké vált, ma már egy művészeti diskurzus során magára valamit adó értelmiségi nem ejtheti ki a száján azt a szót, hogy szép. Miközben ugye mindnyájan pontosan tudjuk, érezzük és megtapasztaljuk életünk során a szépség megannyi válfajának jelenlétét és hatalmát. 1848-ban három művész, Dante Gabriel Rossetti, John Everett Millais és William Holman Hunt alapította meg a hét tagot számláló Preraffaelita Testvériséget.

Az elnevezés beszédes – a közösség tagjai olyan eszmények mellett tettek hitet, ami a kor iparosodó, egyre racionálisabb és lélektelenebb társadalmában kiveszőfélben volt: a hit, az érzések, az átszellemültség, a természeti szépség mellett.

A Pre-Raphaelite Brotherhood tagjai – akik műveiket megkülönböztetésül a P. R. B. szignóval látták el – a festészet stiláris és tematikus megújítására tett kísérletükkel egyúttal a korabeli viktoriánus Anglia akadémikus festészetével is szembehelyezték saját művészetüket. Ahogy nevük is jelzi, a Raffaello előtti középkori és kora-reneszánsz eszményeket és vizualitást felelevenítő műveik nem csak a festészet, de az irodalom, a zene, a fénykép, a grafika műfaját is bevonták az élet teljességének, a „tiszta szépség”-nek megjelenítésébe. Éteri alakok kelnek életre a vásznakon elfeledett, vagy épp akkoriban újrafelfedezett legendákból, irodalmi művekből, gazdagon díszített köntösökben, szenvedélyes mozdulatokkal, arcukon őszinte érzésekkel. Ez a színpompás gazdagság az élet érzéki és érzelmi oldalának gazdagságát volt hivatott tolmácsolni, ugyanakkor nem tagadta meg, és talán egyelőre nem is újította meg a festészet addigra elért műfaji eredményeit: aprólékosan részletes és valósághű képi ábrázolást eredményezett.

Bár maga a Testvériség csak öt évet élt, Rosetti maga oszlatta fel 1853-ban, ezután az ő vezetésével a preraffaelita mozgalomnak egy második, nagy hatású hulláma terjedt el Európa-szerte. A másik két alapító további pályája jól példázza a forradalmárok egyéb tipikus lehetőségeit: Millais-t végül a Királyi Akadémia tagjai sorába választotta, Hunt viszont elvonult a Szentföldre, hogy ott találjon ihletre. Rosetti viszont, csakúgy, mint John William Waterhouse, Edward Burne-Jones és William Morris is a képzőművészet, a költészet és a zene közötti összecsengéseket kutatta, és a szépség kultuszának igézetében a műfajok közötti határok lebontására törekedett. Morris lett később az Arts and Crafts mozgalom megalapítója, amely az iparművészet bevonásával a teljes élet átesztetizálását tűzte ki célul, ahol maga a létezés és annak anyagi kerete – a ház, a lakás és minden, ami benne van – válik művészetté. Ez a mozgalom ágyazott meg a századforduló szecessziós törekvéseinek.

Britannia birodalma, 1880 John Brett (1831-1902) – Fotó: Tate

A Galéria Carol Jacobi angol és Plesznivy Edit magyar kurátor által rendezett kiállítása kilenc hívószó mentén tematizálja az alkotók mesterműveit is bemutató tárlatot. Az albumok lapjairól ismerhető munkák mellett külön érdekességet jelentenek a falakon egy kevésbé ismert, ám annál nagyszerűbb fotóművésznő, Julia Margaret Cameron portréinak nagyításai, amelyek talán a festményeknél is hívebben tükrözik a mozgalom szellemiségét. Julia Cameron a fotózásról szinte feltalálásának pillanatában, valamikor az 1830-as évek legvégén értesült, és már hatgyermekes anyaként, majdnem ötvenévesen kezdett el fényképezni. Képein a fény és árnyék, a mélységélesség tudatos komponálásával fekete-fehérben is sokszor festőibb hatásokat produkál, mint színekben tobzódó férfitársai, karrierjével pedig a feminizmus kora előfutárának is tekinthető. Legtöbbet fotózott modellje kedvenc unokahúga, Julia Jackson volt, Virginia Wolf édesanyja.

Körösfői-Kriesch Aladár: Boér Lenke arcképe, 1905 – Fotó: MNG

A Galéria két kísérő tárlattal helyezi kontextusba az angol preraffaelita mozgalom alkotásait. Az utópia szépsége című válogatás Plesznivy Edit kurátori munkája nyomán azoknak a magyar művészeknek a munkáit mutatja be, akik mintegy fél évszázaddal később, a századfordulón alkottak és éltek hasonló szellemben.

A Gödöllői Művésztelep tagjainak, valamint Gulácsy Lajosnak a hazai gyűjteményekből válogatott munkái egy már sokkal inkább racionális korban ugyanazt az utopisztikus szépségeszményt igyekeztek megragadni és közvetíteni, amit angol elődeik.

A tárlatot a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének preraffaelita darabjai egészítik ki. A harmadik kamarakiállításban Százados László kurátor Baranyay András Önarckép Jane Morrissal című sorozatának feldolgozásával a kései reflexiókra ad példát. 

A Nemzeti Galéria tárlata a járványügyi intézkedések betartásával augusztus 22-ig látogatható.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

És mégis mozi a Föld...

És mégis mozi a Föld...

Az Intermédia Tanszék 30 éves fennállását Rejtő Jenőtől vett mottóval ünnepli az MKE150 eseménysorozat új kiállítása.

Egy lakásnyi műtárgy „in situ”

Egy lakásnyi műtárgy „in situ”

Fotókkal, egyedi grafikákkal, nyomatokkal és festményekkel, valamint design tárgyakkal és szobrokkal telik meg egy belvárosi lakás december első hétvégéjén.

Új építészeti díj talált gazdára

Új építészeti díj talált gazdára

A 75 éves Középülettervezési Tanszék jubilemi kiállításán először adták a Weichinger Károly díjat.

Hirdetés