Új katalógust jelentetett meg a Light Art Museum a jelenleg is látogatható Superluminal című kiállításához kapcsolódóan

A budapesti LAM második tárlata, a Superluminal hazai és nemzetközi alkotók munkáin keresztül mutatja be a fényművészet legizgalmasabb képviselőit és látványos műveiket. A most megjelent informatív katalógus a több, mint 40 nemzetközileg jegyzett alkotó műveit szemlézi mint szimbolikus jelentéstartalommal felruházott kulturális konstrukciókat.


Az összesen 300 példányban nyomott kétnyelvű kötetben minden kiállított mű nagyméretű képekkel és informatív szöveggel szerepel. A bevezetőt a kurátorok, Bencsik Barnabás és Szalai Borbála jegyzik, a tanulmány megírására Hornyik Sándort kérte fel az intézmény, a grafikai tervezést pedig Szmolka Zoltán készítette. A kiadvány kizárólag a múzeumban és az ISBN galériában kapható.


 

A LAM célja, hogy a fényművészet legfontosabb képviselőit, valamint filozofikus, többrétegű mégis látványos alkotásaikat egy szélesebb közönséggel is megismertesse. A kiállított anyag alaposabb felfedezését segítik a kiállító művészekkel készült informatív videók, amelyekből eddig 30 került megosztásra az intézmény Youtube csatornáján. A megnyitás óta több mint 300 tárlatvezetésre került sor, és közel 10.000 iskolás fordult meg a kiállítótérben az oktatási intézmények által szervezett csoportos látogatáson.

Az edukáció mellett kiemelt hangsúlyt fektet a produceri tevékenységre is. 2023-ban egy új műalkotás létrehozását finanszírozták nyilvános pályázat keretében, egymillió forinttal támogatták a Fiatal Képzőművészek Egyesülete (FKSE) tevékenységét, valamint 4 további mű megvalósulását segítették több, mint 4 millió forint értékeben. Ezen felül több magyar művész nemzetközi megjelenésében működtek közre egy online, továbbá egy római kiállítás során. 

A LAM 2024-ben még tovább bővíti tevékenységei körét. A harmadik kiállítás szervezési munkái mellett tervezi egy tudásközpont elindítását, kurzusokat szervez, és magyar művészek külföldi fesztivál- és múzeumi megjelenését támogatja.

Az intézményről és a Superluminal kiállításról bővebben

 itt olvashattok.

Fényművészet a piacon | LAM

Forrás: sajtótájékoztató
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fény más megvilágításban

Fény más megvilágításban

Superluminal, a LAM új tárlata

Nem-zenei programajánló |  INOTA Fesztivál (X)

Nem-zenei programajánló | INOTA Fesztivál (X)

Iparteleptúra, immerzív fényművészet és inspirációs fórum 

A fény forradalma | LAM

A fény forradalma | LAM

Augusztus közepéig látogatható a Light Art Museum Budapest bemutatkozó tárlata, A fény forradalma 

Hirdetés