Hirdetés

A Hungarian Objects visszarepít bennünket a szocialista lakásbelsőkbe.

Melyik ikonikus fotel pihent az Ybl- és Kossuth-díjas Kévés György építész lakószobájában? Milyen volt Fajó János festő-grafikus könyvespolca és íróasztala? És egyáltalán: hogy festett egy panellakás konyhája néhány évtizeddel ezelőtt? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk, ha a Hungarian Objects Instagram-oldalra látogatunk. S ami mindezeken túl szintén nagyon fontos: milyen szempontból érdemes közelítenünk a szocializmus tér- és tárgykultúrájához, hogy ne ragadjunk benne a szentimentális nosztalgia „mocsarában”? Terekről, tárgyakról, otthonokról objektíven és személyes hangvételben.

Pár hónappal ezelőtt találtam rá az oldalra, s mint megrögzött tárgyfanatikus, a Hungarian Objects (már csak a neve miatt is) azonnal az ujja köré csavart. A szocializmus műanyag tárgykultúrája iránti rajongásom a tíz évvel ezelőtti szakdolgozatom írása óta sem hagyott alább, s bár Novák Piroska muzeológussal közösen jegyzett „négykezesünk”, a Hype&Hyper hasábjain futó „Tárgyfétis” cikksorozatunk véget ért, azt hiszem, sosem leszek közömbös az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek tárgyai iránt. Így aztán a Hungarian Objects is felkerült a kedvenceim közé, s kíváncsi voltam, ki állhat az oldal mögött, milyen szempontok alapján válogat, s miért épp termékkatalógusok és lakberendezési magazinokból szemezget.
 


Egy építész személyes kollázsa

A legnagyobb megdöbbenés akkor ért, amikor kiderült: az oldal szerkesztője a Paradigma Ariadné építészműhely egyik alapítója, Csóka Attila Róbert, akivel korábban az esztergomi Duna-partra épített installációjuk kapcsán beszélgettem, s fogalmam sem volt róla, hogy ő maga is rajong a korszak tárgyaiért.

Ahogy azt az angol nyelvű definícióban olvashatjuk, a Hungarian Objects egy személyes válogatás, amely azt mutatja meg, hogyan festettek a lámpák, bútorok és tárgyak a magyar háztartásokban az ötvenes évektől a kilencvenes évekig. Attila elsősorban különféle hazai gyártók termékkatalógusaiból, illetve a korszak lakberendezéssel foglalkozó magazinjaiból válogat. S hogy hogyan is indult a történet? Attila még korábban feliratkozott különféle oldalak (Antikvarium.hu, Antikva.hu-n és a Bookline.hu) kiadványfigyelőire, hogy azonnal értesülhessen róla, ha a korszakból származó könyv vagy újság elérhető.

„Egy alkalommal a Szarvasi Lámpagyár katalógusáról kaptam értesítést. Akkor csodálkoztam rá, mennyire érdekes ez a formátum. Most is van az építész irodánkban egy csomó termékkatalógus, amit a tervezés során forgatunk. Ezt a Szarvasit látva az volt az érzésem, hogy ez sokkal személyesebb vagy élettel telibb volt, és talán kevésbé volt termékesítve a design. Arra gondoltam, hogy rajtam kívül valószínűleg senki nem látta még ezt a katalógust az utóbbi huszonöt évben, és szerettem volna megmutatni valamilyen formában. Így indult a Hungarian Objects.”


Attila saját bevallása szerint kevésbé mozog otthonosan a social media felületeken, ám ennek ellenére tett egy próbát és a kíváncsiság, a kísérletezés jegyében elindította az oldalt, afféle side projektként, ami azóta is organikusan alakul. A különféle magazinokhoz, katalógusokhoz való vonzódás nemcsak benne, az egész Paradigma Ariadné-teamben is megvan: nyolc-tíz évvel ezelőtt a Magyar Építőművészet, Magyar Építőipar lapszámokat, illetve a korszakból származó építészeti kiadványokat, katalógusokat kezdték el gyűjteni, s aztán ennek jókora hányada a 17. Velencei Építészeti Biennálén, illetve a Ludwig Múzeumban is bemutatott „Othernity” kiállításon is megmutatkozott az anyag esszenciális részeként.

A Hungarian Object esetében előre meghatározott stratégia vagy jól körvonalazható forgatókönyv nincs, legalábbis egyelőre, de már kezdenek kirajzolódni a különféle irányvonalak, amik mentén még strukturáltabb lehet az oldal. Attila ezt nem bánja, s tulajdonképpen nincs is ezzel gond.

„Az oldal elindításával a motivációm az volt, és tulajdonképpen most is az, hogy én magam tanuljak meg minél több mindent a korszakról. Látható, hogy ennek a tárgykultúrának van egy jó felfutása, sokkal jobb a széles társadalmi elfogadottsága szerintem, mint az építészetnek. Vagy legalábbis nagyobb és hangosabb a rajongótábora, ráadásul könnyebben hozzáférhetőek ezek a tárgyak, nyilván a lépték miatt is. Érdekeltek ezek az összefüggések a korszak épületei és tárgyai között” – meséli.


A „veszélyes” retró

A szüleink és nagyszüleink otthonából ismert tárgyak láttán nagy valószínűséggel nemcsak nekem dobban nagyot a szívem. Vitathatatlan, hogy a retró iránti rajongásunk továbbra is tartja magát: az elszánt „kincskeresők” bolhapiacok, garázsvásárok alkalmával vagy különféle adok-veszek csoportokban csaphatnak le a (számukra valamilyen szempontból értékes) portékára. Kérdés azonban, hogy megmaradunk-e a felszínen, avagy megelégszünk-e a minket elöntő nosztalgikus érzelmekkel, az ismerősség érzésével, vagy ennél jóval többre vágyva belevetjük magunkat a szocializmus tér- és tárgykultúrájának tényleges megismerésébe? (Ezt ki-ki döntse el maga.)
 


A szocializmus hagyatékának – legyen szó akár építészetről vagy tárgytervezésről – éppen az az előnye, ami egyben a hátránya is: nem telt még el annyi idő, hogy megfelelő távolságtartással és objektivitással közelítsünk a témához, ezért aztán gyakran megengedjük magunknak azt a luxust, hogy csak nézzük, ahelyett, hogy a valódi megértéssel próbálkoznánk. Ráadásul, mivel ezek a tárgyak (egy műanyag Pille-szék, egy műbőr klub fotel vagy egy Szarvasi állólámpa) vagy viszonylag könnyen beszerezhetők, vagy ma is ott szunnyadnak bizonyos lakásbelsőkben, még nem érték el a műtárgy „fokozatot”, néhány kivételtől eltekintve.

A kereskedőket, gyűjtőket, vagy a vintage bútorbolt tulajdonosokat sem kell félteni, akik jó üzleti érzékkel emelnek ki egy-egy tárgyat vagy tárgycsoportot a többi „ismeretlen” közül: ma már egy megkímélt állapotú (vagy felújított) csehszlovák TATRA étkezőgarnitúra ára akár háromszáz-ezer forint is lehet, ha vintage bútorboltban szeretnénk azt beszerezni. Jó lenne minél több olyan üzletbe besétálni, ahol az értékesítés mellett a kereskedőnek fontos az is, hogy edukálja a potenciális vásárlót (végülis, ideális esetben ez a kettő kéz a kézben jár, s erősíti egymást). S ugyanígy bárki, aki a retróval kezd el foglalkozni, felelősen kell eljárnia abban a tekintetben, hogy ne csak a tárgy szépségét mutassa meg, de annak értékére is felhívja a néző/látogató/fogyasztó/vásárló figyelmét.
 


Legendás, banális, szerethető – lakáskultúránk a szocializmusban

Sok helyütt és sokféle formában jön tehát szembe velünk a szocialista korszak tárgykultúrája, nem árt tehát résen lenni. Az Instagram tökéletes eszköze annak, hogy vizuális tartalmat fogyasszunk, s a különféle tematikus oldalak követésével képet kaphassunk egy adott korszakról vagy stílusról. A Hungarian Objects esetében Attila előbb az Arcanum online adatbázisban keresgél, majd az ott látottak alapján igyekszik beszerezni az adott magazint vagy termékkatalógust, s elsősorban olyan kiadványokra vadászik, ahol színes felvételeket talál, hiszen ezek sokkal plasztikusabban tudnak beszélni a korszakról. Intuitív módon emel le néhány magazint a polcról, böngészi, majd az éppen legizgalmasabbakat tárja az Instagram közönsége elé.
 


Mezei tartalomfogyasztóként bár lenyűgöz a Hungarian Objects, de mint designteoretikus bőven volt bennem hiányérzet, amikor a gyűjteményt „lapozgattam.” Hiszen elszánt kutatóként nagyon is kíváncsi lennék, hogy a posztban látott lakásbelső, ülőgarnitúra, termékajánló mely katalógusból vagy magazinból származik (s pontosan melyik évből) – ez egy átlagos olvasó igénye is lenne, azt gondolom. Attila nem vitatja el, hogy ez a fajta alaposság még nem épült be a munkafolyamatba, de a jövőben ez is változni fog.  

Azt mondja, ez egy folyamatban lévő gyűjtés, amihez ő maga mint tervező közelít, s ebből az aspektusból szeretne ránézni erre az érára. Számára ez az Instagram csatorna afféle mediációs eszköz, aminek megvannak a maga határai (ezeket még ő maga is tanulja), de arra mindenképp jó, hogy rajta keresztül világossá válhasson, milyen sokszínű és izgalmas volt az a néhány évtized. Szerinte az is csak idő kérdése, hogy személyes kommentekkel egészítse ki a posztokat. Engem (és remélhetőség szerint sokakat másokat is) érdekelne, hogy egy építész mit tart érdekesnek például egy MARIKA kárpitos garnitúrában vagy egy narancssárga burás Szarvasi csillárban.

S hogy milyen irányvonalak látszanak kirajzolódni?

„Biztos vagyok benne, hogy lesz egy olyan tematika, ahol azok a lakások szerepelnek majd, amelyek ismertebb emberekhez, releváns alkotókhoz kapcsolódnak. Például, amikor rátaláltam Fajó János otthonára az egyik Lakáskultúrában, az nekem is eszméletlen élmény volt. De nem egy Makovecz-belsővel találkoztam, ami megint egy csomó kérdést felvetett bennem, például a szent és profán kapcsán. Az is egy külön kategória, amit a rendszerváltásig iparművészetnek neveztünk, s hogy ez hogyan mutatkozott meg egy korabeli lakásbelsőben. S ami még számomra nagyon érdekes, az a banális kategória, hiszen rengeteg kevésbé jó minőségű, kvázi szemét is jelen volt a lakásokban, a maga izgalmával, persze” – mondja Attila.


A magazinokon túl

Az analóg iránti rajongás – ahogy az várható volt – nem állt meg Attilánál sem pusztán a magazinok és katalógusok beszerzésénél. Az oldal követői nemrégiben bepillantást nyerhettek a tényleges tárgyi gyűjtemény gyarapításába is: abban a bizonyos Insta-sztoriban a Horváth László által tervezett Saturnus-készlet egyik kancsója bukkant elő. Az újságpapír-csomagolásból kikacsintó porcelánt rögtön felismertem, s kíváncsi voltam, vajon mikor és mivel indult Attilánál a tényleges gyűjtés, illetve az is érdekelt, vajon elképzelhetőnek tartja-e, hogy ebből a „magángyűjteményből” a későbbiekben akár egy design kiállítás is megvalósulhasson – értelemszerűen akár a Paradigma Ariadné tervezőcsapatra jellemző formabontó és progresszív módon?

Az első kérdésre a válasz egy lakásvásárlás kapcsán keresendő, amikor is Attila egy Borsfai-lámpára lett figyelmes, és bár a lakást végül nem vették meg, a lámpára lecsaptak. Azóta számos más tárgy is bekerült már a gyűjteményébe, többek között pár TATRA-bútor és a Pantone-székek hazai másolatai, de nem gondolja magát kényszeresnek ezen a téren – örül annak, ha jó áron tud hozzájutni egy-egy értékes darabhoz.

És hogy lesz-e vajon a jövőben Hungarian Objects kiállítás? Az még a jövő zenéje.

 

Hungarian Objects | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

339 ezer forint az átlagos panel négyzetméterár

339 ezer forint az átlagos panel négyzetméterár

Az ország legszegényebb részein mindössze százezer forint, Budán 600-650 ezer a négyzetméterár.

Budapest leghosszabb parkja mellett épülnek otthonok

Budapest leghosszabb parkja mellett épülnek otthonok

Egy 23 kilométer hosszú zöld folyosó egyik szakaszán épül a Thermal Zugló.

Ezt a kislakást a köbmétereket növelve nagyobbították meg

Ezt a kislakást a köbmétereket növelve nagyobbították meg

Az S39 Hybrid Design egyik legújabb belsőépítészeti munkája.

Hirdetés