Hirdetés

Elegáns, formabontó és fenntartható

Az Architres Studio régi álma volt, hogy a belsőépítészeti munkák mellett önálló termékcsaláddal is bizonyítsa kreativitását és szaktudását. A bemutatkozó széria az interior design iroda mögött álló tervezők, Csizinszky László belsőépítész és Kis Dániel építész, valamint üzlettársuk, Bakcsy Johanna letisztult látásmódját tükrözi. 

 

 

A designerek egy olyan asztalt szerettek volna megalkotni, ami statement darabként bármilyen környezetben megállja a helyét, de a luxustermékek gyakran feleslegtermelő, környezetszennyező elkészítési gyakorlatával szemben a fenntarthatóságot is beemeli a tervezői praxisba. Ennek köszönhető, hogy használt alapanyag mellett döntöttek: a REBLE egy hazai üzem sértetlen márványmaradékából készül, ami máskülönben a szemétben végezné, majd precíz válogatást és utógondozást követően kel új életre. Ebből jött létre a kollekció elnevezése is, ami az angol MARBLE, azaz márvány, valamint a zero waste hozzállást kifejező REUSE szó ötvözetéből tevődik össze, de a konkrét terméket (TABLE) is megjelöli – és a formabontó (REBEL) designra is utal.

 


A Taj Mahal, Carrara, Picasso és Juparana Bordeaux márványból megszülető beltéri kiegészítők szimpla, geometrikus struktúrák, amiket az üreges téglatestből elegánsan kilépő acélláb tesz dinamikussá és optikailag légiessé.

„Az idő formálta az ellenálló kőpalástot, míg az ember a belső acéllemezt, a két anyag ellentéte pedig egyszerre segíti elő a tárgy létrejöttét és hoz létre kellemes feszültséget” – árulják el a tervezők.

A tárgyak a minimalista megoldás ellenére a sokoldalúságot hirdetik, hiszen a bútort 180 fokkal elforgatva egy márványtömb illúzióját kapjuk.
 


A máris EDIDA-ra, az ELLE Decoration magazin rangos designdíjára jelölt bútorok bármilyen helyiségben megállják a helyüket: konzol- és dohányzóasztalként a nappaliban vagy éjjeliszekrényként a hálószobában, de építészeti installációt is megálmodhatunk belőlük, amelyek irodákban, galériákban, szalonokban nyűgözhetik le a látogatót. A REBLE széria lapjait eltérő színben is megrendelhetjük, és a kollekció a modern, indusztriális hatású fém, valamint a klasszikus, fényűző márvány ambivalens harmóniájának hála bármilyen stílusú tér felejthetetlen elemévé válhat.

 

Az Architres Studio 2017-ben alakult Budapesten. A fiatalos lendületű stúdió mögött álló Csizinszky László belsőépítész és Kis Dániel építész törekszik arra, hogy összhangba hozza a designt és a funkcionalitást. „Nálunk nincs egyetlen kimelt stílusirány, nincsenek kész, sablonos megoldások, mert minden projekt egyedi, és minden stílusnak megvan a saját környezete, amivel tökéletesen harmonizál” – mondják a tervezők, akik vallják, hogy a megfelelő szemlélettel és érzékkel meg lehet teremteni az adott helyhez, szellemhez és költségvetéshez passzoló összhangot. Számtalan hazai és külföldi lakás köthető a nevükhöz, emellett éttermek és fodrászszalonok belső kialakításában is közreműködtek már. 2020-ban jelölték egyik projektjüket az Archdaily Év Épülete kategóriában, ugyanebben az évben BIG SEE Belsőépítészeti Díjban részesültek, emellett a budapesti S/ALON-on is találkozhattunk már velük.

 


Architres Studio | Web | Facebook | Instagram

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Strukturális, multiszenzorális, arányos | TRIÁSZ
  • 2023-12-18 09:00
  • Deco

Strukturális, multiszenzorális, arányos | TRIÁSZ

A TOP TRIÓ folytatásaként az OCTOGON Deco magazinban megjelenő Triász elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy belsőépítész fejti ki a véleményét három kedvenc projektjéről – belsőépítészek belsőépítészekről. Ezúttal Csizinszky Lászlót és Kis Dánielt, azaz az Architres Studio-t kérdeztük favoritjaikról.

Renoir festményei kortárs selyemsálakon

Renoir festményei kortárs selyemsálakon

Hamisítatlan fête galante keretében mutatta be legújabb kollekcióját a VYF a Szépművészeti Múzeumban

Az Architres Studio első kollekciója

Az Architres Studio első kollekciója

Elegáns, formabontó és fenntartható

Hirdetés