Hídteremtés az ingatlanszakma és a művészeti szcéna között
 

A Building on Art, Hungary célja, hogy hazánkban is elterjedt gyakorlattá váljon a művészeti tartalmak bevonása az ingatlanberuházásokba. A hiánypótló kezdeményezést Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója indította útjára.

A platform alapításához olyan neves ingatlanszakmai szereplők csatlakoztak, mint a GTC Hungary, a Jones Lang LaSalle, a Market Építő Zrt., az Optima Befektetési Zrt. és a WING Zrt.

 

Rabóczky Judit szobrai a Market Zrt. székházában

A világ számtalan helyén ma már jelentős közberuházás vagy magánerős ingatlanfejlesztés aligha valósulhat meg művészeti tartalmak bevonása nélkül. Hazánkban is vannak ennek a gyakorlatnak történelmi előzményei: az egykori szabályozásnak és eljárásnak köszönhetően kiváló, ma is élvezhető alkotások járulnak hozzá épületeink szépségéhez és – nem utolsósorban – értékéhez.

Időközben azonban Magyarországon az ingatlanszakma és a művészeti szcéna elszakadtak egymástól. Néhány üdítő kivételtől eltekintve kevés jó példát találunk arra, hogy az ingatlangazdaság szereplői tudatosan foglalkozzanak művészeti tartalmak integrálásával. Ennek egyik legfőbb oka az információ és tapasztalat hiánya. A köz- és magánszféra fejlesztéseiben érintettek közül kevesen vannak tisztában az ide vonatkozó sikeres nemzetközi gyakorlatokkal.

Az elsődleges feladat tehát a tájékoztatáson alapuló szemléletformálás terén jelentkezik. Sok fejlesztőt ugyanis eltántorít, hogy feltételezése szerint az alkotó nem képes határidőben, megfelelő minőségben teljesíteni úgy, hogy az ne jelentsen veszélyt a fejlesztés sikerére. Emiatt összességében nem kifizetődőnek, hanem kockázatosnak ítélik meg a művészeti közeggel való együttműködést. Ráadásul a művészeti beavatkozások ingatlanérték növelő hatását sem ismerik fel. Annak ellenére sem, hogy erre számlálhatatlan jó példa adódik, ma már nem csak a nemzetközi színtéren. Az elmúlt években ugyanis néhány jól eltalált kortárs művészeti megoldásra a hazai közönség is fogékonynak bizonyult.
 

A Cracking Art művészcsoport installációja a budapesti Millennium Parkban

A Building on Art, Hungary törekvése, hogy releváns döntéshozói szinteken napirendre vegye, és az ingatlanszakmai diskurzus részévé tegye a művészeti tartalmak fejlesztésekbe történő bevonását. Ennek kapcsán kihangsúlyozzák ezen gyakorlatok hasznosságát, kézzel foghatóvá téve a művészeti tartalmak értéknövelő hatását. Tapasztalataik megosztásával pedig a beruházókat hivatottak megnyugtatni és bátorítani.

Miközben a szemléletformálás és kultúrateremtés kiemelt feladat, a művészet bevonására irányuló törvényi kötelezettség is különösen hatékony eszköz. A platform képviselői ezért elengedhetetlennek tartják a döntéshozókkal való konzultációt: javaslataikat és érveiket a jogszabályok alkotóihoz is eljuttatják.

 

Eran Shakine „Girl from Buda” című szobra az Art Market Budapest akciójaként (Budapest, Széchenyi tér)

Az alapítók szándéka szerint a platform létrejötte és eredményes működése egyaránt hozzájárulhat épített környezetünk minőségének, értékének növeléséhez, valamint a hazai kreatív ipar fejlődéséhez.

Bernar Venet „Arcs in disorder: 3 arcs x 4” című köztéri szoborkompozíciója az Art Market Budapest akciójaként (Budapest, Március 15. tér)


 

Building on Art | Web

 

 

Forrás: Building on Art, Hungary
Nyitókép: Kopasz Tamás Csodabokor című szobra a MTVA Kunigunda utcai székháza előtt

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megmentik a megújuló történelmi iskolaépület mellett álló nagy platánfát

Megmentik a megújuló történelmi iskolaépület mellett álló nagy platánfát

Mivel a szakértői vélemények szerint biztonsággal átültetni nem lehet, a kiviteli tervek módosításával óvják meg a fát.

Nem lehet autód, ha ebben a lakóparkban szeretnél lakni

Nem lehet autód, ha ebben a lakóparkban szeretnél lakni

A fejlesztők szeretnék, ha sikeres modelljük elterjedne a világon. 

Friss tőkét vonhat be az ingatlanpiacra a blockchain technológia

Friss tőkét vonhat be az ingatlanpiacra a blockchain technológia

Hogyan hat egymásra a két, látszólag teljesen különálló terület?

Hirdetés