A Flos számára készült Chiara-lámpa új kiadásában álló és asztali változatban is kapható. 

A Chiara-lámpát 1969-ben, a Flos számára tervezte Mario Bellini. Az ikonikussá vált tárgy egy egyszerű, rozsdamentes acéllemezből hajlított henger. A lámpa alján elhelyezett fényforrás (az új verzióban ez természetesen LED) felfelé törő fénye a nagy „apáca fityulára” emlékeztető formába ütközve szóródik szét. 

A Chiara egyszerű, „összetekert” formáját Bellini 1969-ben papírmodellek segítségével alkotta meg, és bár különlegességét a fény áramlásának dinamikája adja, kikapcsolt állapotban is egy erős benyomást keltő, karizmatikus tárgy, melynek 2020-as új szériájánál csúcstechnológiát alkalmaztak. Az új Chiara-lámpák álló- és asztalilámpa verzióban is kaphatók, alumínium, sötétszürke és arany színekben. 

Mario Bellini nemzetközi hírű építész és formatervező, akinek munkáját nyolc alkalommal ismerték már el Golden Compass-díjjal, és akinek 25 munkája szerepel a New York-i MoMA állandó gyűjteményében.  Bellini az évek során számtalan művészeti, formatervezési és építészeti kiállítást tervezett meg Olaszországban és külföldön egyaránt. 2015-ben a milánói Triennalén aranyérmet kapott építészi pályafutásért, majd 2017-ben retrospektív kiállítást szenteltek neki. A nyolcvanas évek óta Bellini főleg építészként dolgozik, és olyan épületek tervei köthetők nevéhez, mint a Portobello Trade Fair Milánóban, a Villa Erba Comóban, a tokiói Design Centre, a Natuzzi amerikai központja, a National Gallery of Victoria múzeum Melbourne-ben, a Deutsche Bank központja Frankfurtban vagy a Rome-Fiumicino repülőtér T3-as terminálja




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mandulavirágzás | Patricia Urquiola X Flos

Mandulavirágzás | Patricia Urquiola X Flos

A fenntarthatóság szellemében tervezett lámpatestet a Flos-szal együttműködésben Patricia Urquiola.

Hirdetés