Tiszta térszervezés egy budai családi házban

Hagyományunkhoz híven, ilyenkor év vége felé a legjobb anyagainkat ajánljuk nektek újraolvasásra! Szász Kati, az OCTOGON Deco magazin főszerkesztője kiemelt 10 számára meghatározó projektet a 2023-ban megjelent lapszámokból. Ezúttal íme egy háromfős család kertes háza az OCTOGON Deco 2023/3-as lapszámából, amely a színes és mozgalmas életvitelüket tükrözi.
 

A legjobb dolog, ami egy újonnan épülő házzal történhet, ha az építészeti terv már a kezdetek kezdetén a belsőépítész kezébe kerül. Ezt támasztja alá ez a gazdag növényzettel övezett budai családi ház, melynek enteriőrjét a freeform.ourcollective két törzstagja, Bolgár Eszter és Csitári Tímea tervezte. 


Bolgár Eszter és Csitári Tímea a tervezés és megvalósítás folyamatát csapatmunkaként fogják fel, ami köztük, a megrendelő, a szakágak, valamint a beszállítók között jön létre. Számukra a tervezés ez esetben sem zárult le a koncepció és kiviteli tervek átadásával, hiszen minden olyan munkafázisban, ami belsőépítészetet érintett, aktívan jelen voltak, támogatva a megrendelőt és segítve a kivitelező munkáját. A családi ház felépítése éveket vett igénybe, ezért a megvalósult végeredmény sikerét a megrendelővel kialakult bizalmi viszony szavatolta. 
 

„A tervezés folyamata kétirányú utca. Mi mindig értő figyelemmel hallgatjuk az ügyfelünket, igyekszünk beleélni magunkat a helyzetébe, megérteni a vágyait és az elképzeléseit. Ugyanakkor szakmai magabiztossággal közelítjük mindezt a realizálhatóhoz, és az esztétikailag helytállóhoz” – meséli Eszter. 


Ennél a háznál kérés volt az antracitszürke, valamint az élénk színek használata, ám ezek arányát és azt, hogy milyen formában jelenjenek meg, már a tervezőkre bízta az ügyfél. Szintén jó példa, a gyerekből éppen tinédzserkorba lépő családtag szobája, ahol azt szerették volna, hogy maradjon rózsaszín, csajos és kuckózós is, ugyanakkor legyen vagány és bátor, mint egy belevaló kosaras szobája. 
 


A tiszta térszervezés nagymértékben köszönhető annak, hogy a tervezők a kezdetek kezdetén bele tudtak szólni a válaszfalak elhelyezésébe. Az ő kezüket dicséri a lépcső kialakítása, ahol nemcsak a szerkezet és az anyag – használat, hanem a fényekkel és a geometrikus formákkal való játék is feladatuk volt.
 


Tervezői szempontból az a jó otthon, ami tükrözi egy család életmódját, habitusát. Ez a háromtagú család színes, mozgalmas életet él, és rengeteget utaznak. A rohanásból számukra az otthon kényelme, a családi és baráti együttlétek jelentenek kiszakadást. Ennek biztosít megfelelő színteret ez a kikapcsolódás megannyi formáját felsorakoztató, új otthon.
 

Belsőépítészet: Bolgár Eszter, Csitári Tímea / freeform.ourcollective
Helyszín: Budai zöldövezet
Alapterület: 166 m2 + 70 m2 terasz

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

A természet folyamataira reflektál ez a Dunakanyarban található családi ház

A természet folyamataira reflektál ez a Dunakanyarban található családi ház

Elszórt sziklatöredékek a tájban, melyek hézagjaiban új növényzet, új élet sarjad. Ez a meghatározó látvány, ez a karakter győzte meg építészünket szóban forgó megbízásának telkén – méghozzá a felejthetetlen Dunakanyarban. Cikkünket a 187-es, 2023/7-es lapszámból közöljük.

Nem magára, hanem az erdőszéli vidék szépségére vonja a figyelmet ez a budai ház

Nem magára, hanem az erdőszéli vidék szépségére vonja a figyelmet ez a budai ház

Mintha a hegy tömbjei, az utcák irányai fogalmazódnának újra ennél a családi háznál az építészet eszközeivel, kerülve a plasztikus részleteket. Cikkünket a 188-as, 2023/8-as lapszámból közöljük.
 

Mesébe illő ez az égetett fa burkolatú családi ház az Égervölgyi erdő szélén

Mesébe illő ez az égetett fa burkolatú családi ház az Égervölgyi erdő szélén

Alaposan átgondolt, gondosan megtervezett családi ház épült az Égervölgyi erdő szélén. Erről szóló írásunkat a 191-es, 2024/3-as lapszámunkból közöljük.

Hirdetés