Az újabb nemzetközi elismerést nyert BudaPart városnegyedben.
Hogyan működik az újraminősítés, és milyen jó példák vannak rá?
A Szent Margit Kórház számára nyújtott egymillió forint értékű támogatást.
A következő két hónapot aktív lakáskereséssel tölti sok frissen felvett hallgató, pályakezdő és munkahelyet váltó.
Bár a slite-i Cementa működése jelenleg kétséges, mert július elején környezetvédelmi okokból elvették az üzem mészkő kitermelési engedélyét.
Ötletpályázatot indított a Nagykörút jövőjéről a Fővárosi Önkormányzat.
Szabadtéri évadzáró Pecha Kucha Night 2021. július 20-án.
Így látja az építőanyagok áremelkedését a régió egyik legnagyobb lakóingatlan-fejlesztője.
Az ismert városvédő, operatőr, rendező 79 éves volt.
Budapest részvételi költségvetés ötleteire kell voksolnia ehhez.
Bontják a híd pályaszerkezetét.
Az Etele Plazával közösen a dél-budai városrész megújulásának szimbólumai.
Teljeskörű megújulás két szakaszon: a Futó és a Szigony utca között, illetve a Tömő és a Leonardo da Vinci utca közt.
Budapest áramfogyasztásának 1 százaléka sem jön napelemekből jelenleg, pedig a célok merészek. Hogyan érhetjük el?
Már több mint 20 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak bérbe a BudaParton.
A Market hosszú távú támogatást kötött a gyermek-egészségügyi intézménnyel.