800 bérlakást épít a 12 ezer lakosú Nyírbátor

Az önkormányzat így szeretné megállítani a kisváros lakosságszámának csökkenését.

Befejezéséhez közeledik a Károlyi-Csekonics-palota rekonstrukciója

Több építészeti érték is előkerült a neorokokó épület felújítási munkálatai során.

"Egy univerzális szikra, amely lehet egy könyv, amit kihajtunk, egy korona, és egyfajta terjedés is"

A Hidden Characters tervezői elárulták, hogyan készítették el Veszprém új arculatát.

Kína lehagyta az USA-t a felhőkarcoló építésben

Mert azé a világhatalom, akié a világ legtöbb égig érő épülete.

Két-hárommillió magyart érint a lakhatási válság

Viszont léteznek kiutak, konkrét elképzelések az olcsóbb bérlakás-piac megteremtésére.

Felújították a holland típusú szélmalmot Békéscsabán

A négyszintes, holland típusú malom 1856 és 1860 között épült, forgatható tetőszerkezettel.

Élősködők – a lépcsők filmje

Az Oscar-gálán taroló koreai filmben egy épület képzi le a társadalmi berendezkedés szélsőségeit.

Rózsaszínbe zárt brutalizmus, avagy a pink esete a beton ruhaüzlettel

A szín jól illik az épület anyaghasználatához, de állásfoglalás a divat reprezentálására is.

A METU hallgatói letesztelték az új hirdetési felületet

A LuxRoll újítást hoz a vizuális megjelenítés területén, a cég pályázatot írt ki az egyetem diákjainak.

A barna zónákat fejlesztené, és bevonná a civileket Budapest új főépítésze

Erő Zoltán főépítész és Bardóczi Sándor főtájépítész beszélgetett a MÉSZ székházában.

Újra látogatható Nancy első art nouveau épülete

Nemcsak egy család lakhelye volt, de szellemi központ is egyben.

Tatiana Bilbao mexikói „akváriuma” olyan, mint egy várrom

A különc építész ezúttal sem hazudtolta meg magát, alkotásaiban halad tovább a természet-ember-épület nyomvonalon.

Brutalista építészeti séta és tárlatvezetés

Séta a szocialista építészet múltján, jelenén és jövőjén át, felhívva a figyelmet ezen épületek megóvásának fontosságára.

Megvannak Az Év Irodája verseny shortlistesei

Designirodáktól az agilis irodaterekig -  27 egyedi munkakörnyezet került shortlistre

Trump klasszicizálná az összes szövetségi épületet, már készül a rendelet

A Make America Great Again eufóriája elérte az épületeket is.

Egy szakrális szikla ihlette a finn túrázók menedékházát

A neve Church Stone Shelter, az anyaga azonban fa és újrahasznosított beton.

Yasmeen Lari, a szegények építésznője

Pakisztán első női építésze a szociális építkezésben hisz és önsegítésre nevel.

Bezárják Frank Lloyd Wright építész iskoláját

Az iskolát Wright a feleségével hozta létre, az oktatás nem korlátozódott csak az építészetre és a szerkezettervezésre.

Újabb nemzetközi díjakat söpört be a BudaPart

A megmérettetésen két díjjal is elismerték a magyarországi fejlesztést.

Gyógyító építészet – healing architecture

Élvonalbeli spanyol, angol és dán tervezők adnak elő a MÉSZ idei Nemzetközi Építészkongresszusán.

Hirdetés