Az arénák tervezése minden esetben tervezői kihívást jelent, nem volt ez másként az Alba Aréna esetében sem. Erről szóló írásunkat a 191-es, 2024/3-as lapszámból közöljük.

A nagyság kérdése megkerülhetetlen a csarnokok kapcsán — az Alba Aréna esetében ez elsődlegesen szellemi értelemeben vett kiemelkedést jelent, semmint fizikait. Balázs Mihály és Tarnóczky Tamás Attila építészek formálásában a multifunkcionális csarnok lendületes gesztussal megalkotott izgalmas forma, tiszta képlet, ami városi jelképpé emelkedhet. Erre szükség is van nemcsak az építészek belső igénye miatt, hanem mert Székesfehérvárnak a jéghoki identitáseleme. A nyitómérkőzést a magyar jégkorong-válogatott a norvégok ellen játszotta. Nyertek. A város több mint egy évtizede várt erre az alkalomra.

A csarnokok léptéke

Bármennyire banális állításnak tűnhet, hogy a stadionok, arénák és multifunkcionális csarnokok hatalmas méretű épületek, de ezt fontos kijelenteni, mert a legtöbb döntés ennek a következménye. A tervezésnek ez a kihívása, a használatnak ez a célja. Egy csarnok elsődlegesen mérnöki kihívás. A küzdőtér felett hatalmas fesztávokat kell áthidalni: az Alba Aréna esetében a 100x100 méteres alaptestbe bekerülő, téglalap formájú küzdőtér felett 60 méter fesztávolságú, 5 méter magas, speciális acél rácsostartó található, aminek megtervezése, legyártása, beemelése önmagában is komplex feladat volt.

Az épület használata képletszerű: a négyzetes alapterületű csarnok négy sarkán található négy bejárat különböző látogatókat fogad

Az esemény-centrikus használatból adódik, hogy a látogatók egyszerre nagy tömegben érkeznek és távoznak az eseményekről: ehhez jól működő közlekedési infrastruktúra, nagy méretű kapuk, széles közlekedők szükségesek. A működés feltétele az összetett gépészet is, ami egy ekkora légtérben sokféle használati mód mellett szintén kihívás. Egy eseményt ma számtalan elektronikai és informatikai hálózat tesz lehetővé: tűzvédelmi és biztonsági rendszerek mellett kijelzők, reklámok, információs táblák és a televíziós közvetítés beltéri és kültéri egységei épülnek ki.

Az Alba Aréna funkciója igen összetett: jég alapú, tehát az év 50 hetében állandó a jégfelület, ugyanakkor akár egy nap alatt is át kell tudni alakítani a használatot. A tervezők 20 különböző sporteseményre készítették fel a csarnokot, kulturális program, koncert, vásár is a fő funkció része. A flexibilitás elvárás: a lelátók alsó 1500 férőhelyes mobil elemeinek elmozdításával a küzdőtér alapterülete jelentősen megnövelhető, miközben 6000 férőhelyesről 8500-ra duzzad fel a befogadóképesség. Az installációk bontásához-építéséhez, a VIP vendégek, sportolók vagy a catering megérkezéséhez a járműveknek be kell állniuk a csarnok alá, a pinceszintet erre kellett optimalizálni, miközben az öltözők is ott vannak, sőt koncert vagy vásár esetén a küzdőtérre beözönlenek a látogatók, akik büfébe és mosdóba is mennének.

A lamellák sűrűsödése különös vizuális hangsúlyt ad a sarkoknak

A különböző elvárásokat azért sorolom, hogy érzékeltessem, a csarnok tervezése komplex mérnöki és folyamattervezési feladat, a siker feltétele a rendezettség és okos szerkesztettség. A kiváló csarnokok elsődlegesen jól működő struktúrák, de ahogyan azt már annyian megfogalmazták, a jó és a szép szoros, szerves összefüggésben állnak egymással. Az Alba Aréna sikerét is a szerkesztés képletszerű tisztasága adja. Szerethető jelképpé azonban azért válhat, mert a látható egyszerűség mögött összetett gondolatok, ősi elvek, izgalmas analógiák rejtőznek gazdagon.

Az épület, mint tájelem

A tervezés indításakor, 2013-ban az M7-es autópálya keleti lehajtójának környéke még természeti táj volt. Aztán kiesett pár év, úgy tűnt, nem épül meg a csarnok. 2021 novemberében indult el az építés, addigra a környék megváltozott. A 7-es útról Agárd felől érkezve vegyes a látkép: az előtérben ipari zóna, a háttérben egy domb, a Csúcsos-hegy látszik, tetején az Aranybulla-emlékművel, a távolban hegyek. Gyarapodó dobozrengetegből tűnik ki az Alba Aréna: nem magasságával, méretével, hanem különlegességével.

Mérete és formája miatt is egy mesterséges domb van előttünk, ami ufóként a levegőből ereszkedhetett alá, hogy visszaköveteljen valami méltóságos helyet a természeti formáknak a raktárcsarnokok zord kubusai között. Az épület éggel való vizuális kapcsolata erőteljes: a hullámzónak látszó, mattfehér, kissé fénylő kupola reagál a környezetére: szürkés időben szinte eltűnik, feloldódik a levegőben; tiszta kék égnél erőteljes kontúrt kap, kontrasztot alkot; a felhők izgalmas kompozíciós játékba vonják azt.

A drónképeken jól látszik, hogy az épület lekerekített sarkú, négyzetes alaprajzra rászerkesztett alapforma, erre borul rá az említett íves acél tetőszerkezet, ami a széleken lefordul és felnyílik. A kifelé döntött, dinamikusan komponált sávokból álló felület építészeti értelemben a tető lehajló része, de megélésében más, hiszen oldalról határolja az épületet. Hullámzó karakterével egyértelműen a „lehajló” tetőé a főszólam – súrolt, színes megvilágítása este messziről is mágnesként vonzza a tekintetet. Komplikált biomorf tervezés eredményének gondolhatnánk ezt a tetőt, pedig geometrikus szerkesztése egyszerűbb: egy 300 méter sugarú gömbszeletnek és a kifelé döntött homlokzati síknak a metsződéséből adódik. Az összhatás mozgalmas és légies, amit a lyukasztott fémlamellák közti átlátás fokoz. Ezek a lamellák olyanok, mintha valaki a sarkokon szalagokat fogna össze, amelyek a két fogási pont között szétnyílnak, kidagadnak, mint egy vitorla.

Az épület szerkezeti méretrendje következetesen 5x5x5 méteres derékszögű raszterben tervezett, az így kialakuló épülettömegre egy 300 méter sugarú gömbszelet formájú acél tetőszerkezet került

Képletesen fogalmazva

A lamellák sűrűsödése különös vizuális hangsúlyt ad a sarkoknak és ennek használati oka is van: a bejáratok onnan nyílnak, nem a homlokzatok közepéről. Szokatlan megoldás, a dinamika része. A sarkok négy különböző látogatócsoportot fogadnak, így a hazai sportklub és a vendégcsapat szurkolótábora átlósan szemben találhatók, az épület másik két ellentétes sarkán a VIP bejárat és a sportolói bejárat található.

A megérkezés élményének része, hogy a csarnok körül a konzolosan túllógó tetőnek köszönhetően kialakul egy fedett-nyitott tér, ahol az érkezők már a nap és az eső elől védetten várakozhatnak. Mintha tornáca lenne a csarnoknak. Az analógiát azért vetem fel, mert Balázs Mihály számára a paraszti építészet téri világa mindig is referenciapont, általa tudatosan vagy tudattalanul a vernakuláris építészet elemei átemelődnek a műépítészetbe. Ebből a perspektívából nézve a csarnok négyszintes ház, aminek pincéje, két „lakó” szintje és egy hatalmas padlása van – utóbbi nemcsak elrejti az említett sokféle gépészeti műtárgyat (tárolás), hanem jelentősen csökkenti az épület hőterhelését, izolál. A tető, ami burokként borul rá az épületre, a felső szint elé is behajlik, azt is árnyékolóként védi. A csarnok belső üvegfala és a lamellák által kijelölt burok közé az emeleten körbe ki lehet menni a vendéglőből, irodákból és különtermekből – ez az átmeneti tér is tornácként használható.

Jégveremből a magasba

A kapcsolat a belső és a külső világ között nemcsak fizikai síkon, de optikai értelemben is létrejön – a transzparencia létrehozásának igénye a csarnok építészetének legfontosabb szándéka. Zárt és sötét doboz helyett – ami a sportcsarnokok jellemzője – az Alba Arénában azt tapasztalni, hogy a folyosókon keresztül lehet nézni. Az üveghomlokzaton át észlelhető a külső világ a földszinten és az emeleten is, sőt az aréna felé, a lelátókra és a küzdőtér feletti kijelzőkre is mindenhonnan rálátni. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy a csarnok belső terét is üvegfalak határolják. Szép és fontos részlet, hogy a lelátókat lehatároló belső üveg sarkain is íves az átfordulás úgy, mint az épület külső falán.

A teljes átláthatóságnak van egy téri előfeltétele is, ennek megértéséhez az építészeti elképzelés modelljéhez kell visszalépni: a csarnok szerkesztettségének alapképlete, ideája a jégverem volt. Ennek értelmében a küzdőtér a megérkezési ponthoz képest lefelé, a földbe beásva – hűvös pincében – helyezkedik el. A jégverem-analógia ismételten az építészek nélküli építészet világába vezet vissza. A térszervezésből és az üvegfalakból adódik, hogy a látogatók az eseményen ülve koncentráltan a küzdőtérre látnak rá, de ahogyan kilépnek a folyosókra, kapcsolatba kerülnek a külvilággal. A külső iránypont a tájékozódásban nagy előny, ha arra valamiért egyszer szükség lenne, a menekülés irányát pontosan kijelöli. A természetes fény előny a ház energiafogyasztása miatt is, és a folyamatos kapcsolat bent és kint, aréna és város között a helykötődésre is kihat.

A csarnok építészeti alapkoncepciója a jégverem. Ennek a modellnek a téri következménye, hogy a megszokottaktól eltérően az aréna küzdőtere a földszinthez képest lefelé pozicionált.

Nyers őszinteség és elegáns kényeztetés

A csarnok olvasható képletszerűsége, megnyugtató rendje ugyanakkor nemcsak az építészeti szándéktól függ, hanem a gondos kivitelezés (Market Építő Zrt.), a tervezői művezetés (Tarnóczky Tamás Attila) és a belsőépítészeti szemlélet finomságának, empatikus és professzionális mivoltának együttesen köszönhető. Az Alba Aréna színvilágát uraló kék szín – a hokicsapat uralkodó arculati színe – konzekvensen, mégsem unalmasan vagy banálisan jelenik meg a lelátók székein, az öltözők és mosdók kialakításában vagy a lépcsők színezett betonfelületén. Ez a jeges világ friss és légies – de egyáltalán nem rideg, annak ellenére, hogy nagyon sok az üvegfelület.

Az MCXVI Építészműterem csapata Szokolyai Gábor vezetésével az építészekre jellemző szemlélettel és a belsőépítészek pontos anyag- és tárgyismeretével hangolta humánussá a csarnok eredendően nyers közegét. A koherens kék-szürke világban szépen differenciálódnak a terek. A nagy tömegek által látogatott, intenzíven használt helyek kopásálló anyagokkal, nyersebben kialakítottak, a multifunkcionális csarnok reprezentatív használatú, bérelhető részeiben viszont nemes anyagokat hoztak be: hullámzó, törtfehér függönyök, kék padlószőnyeg, a konyhatechnika rozsdamentes acélfelületei és a karakteres design bútorok áthangolják a helyet.

A belső terekben a látszóbeton és az azt kiegészítő kék szín dominál

Erőteljes, karakteres elem az információs rendszer, amelyet Polgárdi Ákos és Rubik Ágnes terveztek. A tipográfiai rendszer elemei ívesen lekerekített sávokból állnak össze, a karakteres betűk és számok nagy méretben jelennek meg a betonon és az üvegen. Az információs pult mögötti betonplasztikájuk a szocmodern korszak Op-Art szellemiségét idézi meg, a vendéglő terében lévő absztrakt faldíszítés szellemessége, hogy a légtechnikai csövekből inspirálódó kompozíció hasonló funkciót takar.

A szigorú elvárásokhoz és technológiákhoz kapcsolódó, kötelezően kirakandó kijelzők, feliratok és gépek ellenére, a különböző működési és használati módokból adódó sokféleséggel dacolva tiszta és rendezett maradt az Alba Aréna világa. Ez kiváló összmunkát feltételez építészek, szakági tervezők, kivitelezők és a megbízó között. Ebben nagy szerep jutott Lantay Attila főépítésznek és a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft.-nek is.
A harmonikus összhatás, az épület gazdag értelmezhetősége és a lágy forma szépsége miatt az Alba Aréna egyértelműen jelentős középületként – és nem infrastrukturális beruházásként vagy ipari létesítményként – értelmezhető a Déli Ipari Zóna kontextusában. Sok-sok év várakozás után Székesfehérvár határában, a prérin ikonikus erejű, kimagasló építészeti alkotás született.

Tervezés: 2013 – 2017
Kivitelezés: 2022 – 2023
Teljes nettó terület: 23 730 m2
Ebből kültéri (fedett-nyitott) terület: 1997 m2 
Beltéri terület: 21 743 m2

Generáltervezés: Székesfehérvári Városfejlesztési Kft.

Vezető építész tervezők: Balázs Mihály DLA, Tarnóczky Tamás Attila
Építész munkatársak: Bordás Mónika, Falvai Balázs, Nagy Márton, Tánczos Tibor, Török Dávid (Építészkohó Kft., dmb műterem)

Tartószerkezet: Medek Ákos
Épületgépészet: Mangel Zoárd
Épületvillamosság: Rajkai Ferenc

Belsőépítészeti tervezés: MCXVI Építészműterem Kft.
Felelős belsőépítész vezető tervező: Szokolyai Gábor
Projektvezető belsőépítész vezető tervező: Hajdu Gábor
Belsőépítész tervezők: Hegymegi Júlia, Imre Katalin, Szuhányi Anna
Belsőépítész munkatársak: Kálna Dávid, Falvai Balázs, Török Dávid, Ónodi Bettina, Soltész Angéla

Világítás: BeLigth! és Lumentron

Generálkivitelező: Market Építő Zrt.
Bajnok Sándor műszaki igazgató
Gábor Péter főmérnök 
Gellért Bálint építéshelyi vezető

Megbízó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata


További képek a cikk végén található galériában!

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Városi jelképpé is emelkedhet az Alba Aréna

Városi jelképpé is emelkedhet az Alba Aréna

Az arénák tervezése minden esetben tervezői kihívást jelent, nem volt ez másként az Alba Aréna esetében sem. Erről szóló írásunkat a 191-es, 2024/3-as lapszámból közöljük.

Illeszkedés – A debreceni Nagyerdei Stadion

Illeszkedés – A debreceni Nagyerdei Stadion

Nosztalgikus anyagaink egyike ez, amelyben felidézzük, milyen benyomást tett ránk elkészültekor a debreceni Nagyerdei Stadion, amely most tíz éve nyitotta meg kapuit.

Párbeszédben a tájjal

Párbeszédben a tájjal

Sportcsarnok egy cseh kisvárosban.

Hirdetés