A fejlesztők szeretnék, ha sikeres modelljük elterjedne a világon. 

Az életszínvonal emelkedése elhozta magával az autók elterjedését, de ez most már szinte nagyobb átok, mint amekkora áldás: a közlekedés ugyanis a felelős a teljes Európai Uniós szén-dioxid kibocsátás majdnem 30 százalékáért, amelynek 72 százaléka a közúti közlekedésből származik. Nem jobb a helyzet Amerikában sem, ahol most egy érdekes megoldással kísérleteznek: építenek egy lakóparkot, amelybe olyanok költözhetnek csak be, akiknek nincs autójuk, és nem is lesz.

Fotó: Culdesac

Tempe városában járunk, Arizonában, ahol többek között egy 1000 fő otthonául szolgáló komplexum épül, amelyet várhatóan 2020 őszére fejeznek be. Az ingatlanfejlesztő cég (Culdesac) alapítói, Ryan Johnson és Jeff Berens nem kis célt tűztek ki maguk elé, Amerikában, ahol az autó nagyjából mindenek felett áll: 

lehetőséget akarnak adni egy új gondolatnak, amely kitiltja az autókat a lakókörnyezetből és nem marad más, mint az ember és a természet. 

A 140 millió dollárból felépülő projekt a lakóházakon kívül kutyaparkot, éttermeket, piacot, boltokat és konditermet is biztosít, magyarul minden elérhető lesz egy helyen, nem kell autóba ülni az alapvető szolgáltatásokért. Tempe belvárosa, a repülőtér valamint az Arizonai Egyetem pedig könnyen megközelíthető lesz vasúttal. A fejlesztők azonban azt is tudják jól, hogy vannak helyzetekben, amelyekben nem nélkülözhető az autó, így a lakópark szomszédságában lehet bérelni, ha például bútort szeretnének hazaszállítani, vagy ha olyan helyre utaznának, amelyek vonattal nem megközelíthetőek. A komplexum szélén parkolókat alakítanak ki viszont az étterem vendégei és a kocsival érkező barátok részére, de az autómentes városban semmilyen aszfaltozott út nem lesz,

olyan lesz, mintha egy parkban laknának - érvelnek a fejlesztők. 

Fotó: Culdesac

Amerika nagyvárosaiban brutálisak az adatok: Seattle-ben például a város területének 40%-a parkoló, és New York City-nek csak 12 parkja van köszönhetően például annak is, hogy minden az autókról szól. Mivel a komplexumba nem kellett utakat tervezni, felszabadult egy csomó funkció: ki lehetett alakítani zöldfelületeket, parkokat, sétányokat, így ha a lakosok kinyitják a bejárati ajtót, akkor olyan, mintha a kertbe lépnének ki. 

A Culdesac a tervezéskor megvizsgálta azokat az európai városokat, ahonnan az autókat már kiszorították: Freiburg környéke autómentes, Osloban, Barcelonában és Koppenhágában is vannak olyan területek, amelyeket elzártak az autók elől. Arra számítanak, ha sikeres lesz a projekt, akkor sokan le akarják majd másolni a modellt a saját városukban. És itt még nem állnak meg:

Végső soron az a célunk, hogy az első autómentes várost építsük fel az Egyesült Államokban. Egy olyan várost, amelyben mindenki könnyen eljuthat a munkahelyére és a számára fontos szolgáltatásokhoz úgy, hogy nem kell hozzá autó. 

Forrás: Fast Company




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nagyon állat!

Nagyon állat!

Iskola Madridban – nem humán felhasználók számára.

Új épülettel bővül a Budai Egészségközpont

Új épülettel bővül a Budai Egészségközpont

A Paulinyi&Partners tervei alapján megvalósuló új épületszárny a környezettudatos és fenntartható tervezési szemlélet figyelembevétele mellett nagy hangsúlyt fektet a minőségi terekben megvalósuló gyógyításra is. 

Hirdetés