A rendkívül sikeres fővárosi civil ünnep az újratervezéssel foglalkozik.

Hirdetés

A Budapest100 hétvégéjét szeptember 11-12-én szervezi meg az idén a KÉK – Kortárs Építészeti Központ. A 11. évébe lépő, rendkívül sikeres fővárosi civil ünnep az újratervezéssel foglalkozik, és az 1921 -1930 és 1945 -1957 között épült, újraépült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt. A KÉK önkéntes kutatóinak listáján közel 400 épület szerepel, közülük kb. 40 megnyitására számítanak.

Budapest100 a Budafoki úton

Több mint száz éve, az I. világháború után, vagy 75 éve, a felszabadulás eufóriájában, majd az 56-os forradalom utáni újraépítéskor az egész főváros együtt, közösen építette újjá magát. Ha ma beszélni szeretnénk erről, akkor a dédszülők, nagyszülők és a többi idősebb családtag fotóalbumát kell elővennünk, és kérdezni őket a képeket nézegetve. A szakemberek cikkeket, könyveket írtak ezekről az időkről és az újjáépítés vitákat is generált. Nézzünk ezzel a szemmel a városunkra: mennyi tégla, cement, vas és energia, mennyi munka kellett ahhoz, hogy Budapest újra azzá legyen, amilyennek most ismerjük, ahogyan szeretjük, amiért ünnepeljük a Budapest100 hétvégéjén immár tizenegyedik alkalommal.

A Budapest100 sikeres civil ünnep, a közösségek és a város fesztiválja, egy hétvége a mindennapos értékek jegyében, ami közelebb hozza egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat, a generációkat. A város szellemét a házak őrzik – a történeteket a lakók tudják továbbadni, és erre mindig jó alkalom a Budapest100 hétvégéje.

A program 2011-ben indult az OSA Archívum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére, a száz éves házak ünnepeként. 2015 óta a tematikus válogatások voltak a fókuszban, mert az I. világháború alatt kevés ház épülhetett, így ritkák a 100 évesek. A cél ma is az eredeti: bemutatni a pincétől a padlásig a házakat, megismerkedni a lakókkal és hozzájárulni új közösségek kialakulásához. A Budapest100 eseményeit önkéntesek és lokálpatrióták szervezik a házak lakóinak, illetve a részt vevő intézmények képviselőinek segítségével. Minden program ingyenes.

További információk:

Budapest100  I  Facebook  I  Instagram




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a Polónyi Károly építész munkásságát bemutató kiállítás Kaliforniában

Megnyílt a Polónyi Károly építész munkásságát bemutató kiállítás Kaliforniában

Jövő áprilisig látható az az építészeti kiállítás Kaliforniában, amely az 1960-1970-es években Afrika több országában dolgozó Polónyi Károly munkásságát mutatja be.

Közel negyedszázados gondolat és gyűjtés eredménye az új pécsi idősek otthona

Közel negyedszázados gondolat és gyűjtés eredménye az új pécsi idősek otthona

Cikkünk a 203-as, 2025/7-es lapszámunkból közöljük.

Jó példa a korai modern jegyek kortárs átírására Pécsen

Jó példa a korai modern jegyek kortárs átírására Pécsen

Cikkünk a 203-as, 2025/7-es lapszámunkból közöljük.

Hirdetés