A Dulux is kiosztja minden évben a megfelelő elismerést.

„A 2021-es Év színe, a meleg, természetes és semleges Merész kezdet nyugtató és kiegyensúlyozott hangulatot kölcsönöz minden szobának” – írja a Dulux, amely ugyanúgy megválasztja minden év színét, akár a Pantone. Az utóbbi idei választását néhány szakmai fórumon mérsékelt lelkesedéssel fogadták, úgyhogy most adjuk át a szót a Duluxnak, mert az úgyis garantált, hogy 2021-ben sem csak kettő színt használunk majd.

A Dulux színszakértői a világ vezető belsőépítészeivel vitatják meg a globális trendeket, így választja ki „a pillanat hangulatának megfelelő színt”, ami minden bizonnyal sok-sok lakásban felbukkan majd. Idén szerintük „átgondoljuk életünk igazán fontos dolgait. Számot vetünk, és új, pozitív életszemléletet alakítunk ki, amelynek alapja az önbizalom, az együttműködés és a múlt tanulságaira alapozott jövőbeli tervek. A változások befogadásához bátorság kell, ehhez pedig otthonunk jelent szilárd és erős támaszt, miközben kreatív energiáinkat is segít felszabadítani.”

Ebből következően az év Dulux színe 2021-ben a Merész kezdet – egy meleg, természetes és semleges, támogatást és stabilitást sugárzó szín, egyben sokoldalú árnyalat is, amely kiemel más színeket.

Bónuszként négy, könnyen használható színpaletta (középpontban az év színével) segítségével bemutatják, hogyan használhatjuk az otthonunk átalakítására.

1. A 2021-es év színét időtlen tónusokkal párosítva kiegyensúlyozott hátteret kapsz a kikapcsolódáshoz:

A Merész kezdet az Időtlen paletta színeivel párosítva nyugodt és könnyed hangulatot kölcsönöz az ebédlőnek. Ez a paletta jó alap minden hagyományos és modern berendezéshez, megy a kézműves darabokhoz és a természetes anyagokhoz. Ide kattintva láthatsz ötleteket az Időtlen paletta használatához.

Színek:
10YY 30/106 E7.10.53
00YY 26/220 E4.22.49

2. A melegpirosat és rózsaszínt a 2021-es év színével párosítva látványos hálószobát kapsz:

Légy bátor és egyedi: párosítod a 2021-es év színét, a Merész kezdetot a Kifejező paletta pirosaival és rózsaszínjeivel. Ezek a színek kiválóan mutatnak a modern berendezésekkel, a látványos mintákkal és a világos fapadlókkal. Ide kattintva láthatsz ötleteket a Kifejező paletta használatához.

Színek:
10YY 30/106 E7.10.53
70RR 17/372 A5.33.39
10YR 21/436 B8.38.44
30YR 14/365 C5.39.34

3. A 2021-es év színét lágy, természetes árnyalatokkal kombinálva nyugodt és hívogató otthoni irodát alakíthatsz ki:

Kombináld a Merész kezdetot a Bizalom paletta földszíneivel a meleg és barátságos hangulatért. Ezek a kifinomult, mégis rafinált színek jól mutatnak a századközépi bútorokkal és a rézzel, a márvánnyal és a bársonnyal. Ide kattintva láthatsz ötleteket a Bizalom paletta használatához.

Színek:
10YY 30/106 E7.10.53
10YY 72/021 EN.01.81
90YR 48/062 E0.04 67
15YY 33/043 F1.04.56

4. Kapcsolódj a természethez 2021-es színtrendjeinkkel:

Vidd be a természet hangulatát a szobába a Föld palettával – a kékeket és zöldeket ellenpontozd az év Dulux-színével, a Merész kezdetdal. Ehhez jól illik a természetes fa, az újrahasznosított bútorok, a formás kerámiák és a szobanövények. Ide kattintva láthatsz ötleteket a Föld paletta használatához.

Színek:
10YY 30/106 E7.10.53
90BG 11/101 S2.18.28
27BB 10/138 T1.23.25




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egyszerre élénk és lágy: Living Coral az év színe

Egyszerre élénk és lágy: Living Coral az év színe

Közeleg az év vége, ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a Pantone máris bejelentette 2019 meghatározó színét.

Természetes minimál

Természetes minimál

Nyugalom, természetesség, könnyedség – a Hmara névre keresztelt magánház projekt enteriőrjét e három hívószó mentén alakította ki a Yakusha Studio.

Milánóban is sikert arattak a magyar divatmárkák

Milánóban is sikert arattak a magyar divatmárkák

A hazai divathetet követően Olaszország divatfellegvárát célozták meg a magyar tervezők, ahol hét hazai márka mutatta be legújabb, 2022/23-as őszi-téli kollekciójának darabjait. 

Hirdetés