Június 23-ig látogatható a Határtalan Design. 

Megnyílt a Határtalan Design kiállítás, ami idén már nemzetközi fesztiválként debütál. A design szerelmesei kortárs ékszereket, bútorokat és textileket láthatnak majd. Ennek örömére összegyűjtöttük, hogy kik azok, akikre mindenképpen érdemes figyelni. 

Idén már nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát a régió legjelentősebb design eseménye, a Szigeti Szilvia textiltervező és Radnóti Tamás belsőépítész közös szervezésében megvalósuló Határtalan Design, 14. madeinhungary + 7. MeeD kiállítást és találkozó. A válogatásban 12 ország több mint 100 designer tárgyai kapnak helyet. A tárlaton többségben a visegrádi országok tervezőitől láthatunk tárgyakat, de mellettük német, olasz, osztrák, román, svájci és – első ízben – francia, portugál valamint spanyol alkotók által jegyzett bútorok, lakástextilek, designtárgyak is láthatók. 

 

Dare to Rug, Románia

Kézzel csomózott szőnyegek, tradicionális román minták keverve a kortárs designnal. Andreea Batos és Flavia Scînteanu 2015-ben alapították a céget, mellyel nem titkolt céljuk, hogy népszerűsítsék a szőnyeggyártást. Első kollekciójukkal (Romanian Moods), amivel a romániára jellemző hangulatot idézték meg, 2016-ban elnyerték a Legjobb Terméktervező elismerést az ELLE Deco Román Design Díján. A tervezőpáros hitvallása, hogy a jó design a merész ötletekből születik. 

Edgy RugEdgy Rug

 

Iwona Kosicka Design, Lengyelország

Egyszerű vonalvezetés és funkcionális design jellemzi Iwona Kosicka, lengyel formatervező munkáit. Legújabb koncepciója egy furnérozott tölgyből készült hinta, melyben a lakás belsőtereiben vagy éppen egy közösségi térben kényelmesen olvashatunk, pihenhetünk és még hintázhatunk is. Amellett, hogy kényelmes, a hintázás jótékony hatással van ránk: fizikailag, mentálisan és érzelmileg is. 

SwingsSwings

 

Lisa Stolz, Ausztria

Lisa Stolz építészként végzett Bécsben. Miközben egy építész irodában dolgozott, három közeli ismerősével megalapított egy belsőépítészettel foglalkozó start upot, ekkor figyelt fel a a bútortervezésre. A Határtalan Design tárlatán fellelhető MOWO bútorkollekció nyír rétegelt lemezből készül és az ülés egészen új dimenzióit nyitja meg, de emellett biztosítja a használója természetes testtartását is. A bútor ráadásul számtalan alakban variálható, ezáltal több ülőpozíció is kipróbálható. 

MOWOMOWO

 

Martin Hirth, Németország

„Egy jó terméknek egyszerre kell bájosnak, fenntarthatónak és tartósnak lennie - mind anyagában, mind megjelenésében." - vallja Martin Hirth formatervező. A számtalan díjat elnyert designer munkáiban egyszerre van jelen a könnyedség és a szigor. Tervezői palettáján megtalálhatóak lámpák, bútorok, szőnyegek és desingtárgyak is, melyek ötvözik a klasszikus és a kortárs formatervezést.

Forrás: Martin HirthForrás: Martin Hirth

 

Juhos Lehel, Magyarország

Juhos Lehel a Soproni Faipari Egyetemen diplomázott 2008-ban formatervezőként. 2012-ben alapította meg a saját stúdióját, ahol bútortervezéssel, belsőépítészettel és ipari formatervezéssel foglalkozik. Munkáinak elsődleges célja a funkcionalitásra és az időtállóságra való törekvés, bútorai létrehozásában nagy szerepet játszik az anyagismeret, különös hangsúlyt helyezve a gyártási folyamatok kézbentartására. Tervezői megközelítésére a letisztult minimalizmus, és az apró részleteknek szentelt különös figyelem jellemző. Idom nevű kisbútor kollekciójáról itt írtunk bővebben

Socowoo IdomSocowoo Idom

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Második esély a ruháknak | IKEA

Második esély a ruháknak | IKEA

Az IKEA bemutatja az újrahasznosított munkaruháiból készített VÄXELBRUK textilkollekciót

Pozsonyban jársz? Nézz a lábad elé!

Pozsonyban jársz? Nézz a lábad elé!

Alternatív várostörténet csempeimádóknak és elszánt besurranóknak

Café Bábel | Open Call

Café Bábel | Open Call

Nyomás!

Hirdetés