Nemzetközi díjat nyert a Magyar Állami Operaház felújítása

Idén Európa legrangosabb örökségvédelmi díjait 30 példaértékű projekt és 18 országból származó kiemelkedő pályázó project kapja meg.

Új, családbarát városrész születik Budapest XV. kerületében

Több mint egymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel valósul meg el a XV. kerületi Novus Liget lakópark.

Újjászületik a Hősök tere ikonikus Gábriel arkangyal szobra

A Hősök tere millenniumi szoborcsoportjának ikonikus, az egész tér fölött őrködő alakját, a Gábriel arkangyalt ábrázoló szobrot 2024 őszén, több mint 120 év után először emelték le a helyéről, miután a szobor állapota kritikussá, a beavatkozás – vagyis a szobor teljeskörű rekonstrukciója - pedig halaszthatatlanná vált. 

Szolgálati lakásokkal enyhítik a lakhatási nehézségeket Balatonfüreden

Átadták a munkaterületet egy fontos balatonfüredi projektben.

Napvilágra hozott nemzeti kincs (x)

A Citadella erődrendszerének és környezetének négy évig tartó átépítését-rekonstrukcióját a Market Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. konzorciuma ütemezetten és határidőre teljesítette. A hatalmas munka műhelytitkairól, személyes tapasztalatairól kérdeztük Juhász Zoltánt, Market Építő Zrt. műszaki igazgatóját kérdeztük.

„Itt van a szemünk előtt, a valóságban is” (x)

A Citadella állapota majd egy évszázada romlott folyamatosan, a történelem fegyveres összetűzéseinek nyomai is látszódtak falain a mai napig. A Gellért-hegy tetejének erődítményét most nem csak felújították, de új funkciók – egy látványos tárlat és közpark is helyet kapott területén, melynek elkészült kivitelezéséről Lévai Imrét, a ZÁÉV projekt felelős műszaki vezetőjét kérdeztük. Az anyagot a 205-ös, 2026/1-es lapszámunkból közöljük.

Ez lesz Utrecht új, zöld oázisa?

Bő félezer lakás épülhet a KCAP tervei alapján.

Ybl szellemében – Az Operaház felújításáról

Cikkünk a 175-ös, 2022/3-as lapszámunkból közöljük.

Kemény feltételek az Otthon Start-os kiemelt beruházásoknál

Így támogatja a digitalizáció a határidők és a költségvetési keretek betartását.

Lakni KÉK!

Hogyan, hol, mennyiért?

Nem a szigorúan mérlegre tett ár-érték-terület arány uralja ezt a ferencvárosi lakóparkot

Erről szóló cikkünk a 204-es, 2025/8-as lapszámunkból közöljük.

  • 2025-12-28 08:23
  • Deco

Nehéz feladat egy pesti lakásban: a jobb térstruktúra megtalálása az eredeti részletek megmentése mellett

Cikkünk a Deco bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.

A hazai építőipar csúcsvezetői és szociális szakértők ülnek egy asztalhoz a KÉK évadnyitóján

Hogyan építsünk megfizethető lakhatást? Erre keresik a választ a szakértők.

Mutatjuk a Magyar Tudományos Akadémia székházának megújult műemléki tereit

Cikkünk az Octogon 202-es, 2025/6-os lapszámából közöljük.

Panorámás, közvetlen Balaton-parti otthonokat kínál a Cordia (x)

Legújabb fejlesztését Fonyódon indítja a társaság, ezzel a második otthonok piacára is belép Magyarország vezető lakásfejlesztője, a Cordia novemberben megkezdi legújabb projektje, a The View (tervező: FBIS architects) építését a Balaton déli partján, Fonyódon.

  • 2025-11-10 07:06
  • Deco

Ilyen egy otthonos, artisztikus, ugyanakkor funkcionális berendezésű iroda

Cikkünk a Deco Bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.

  • 2025-11-05 07:06
  • Deco

Stílusos padlástéri lakás a belváros szívében

Cikkünk a Deco bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.

  • 2025-11-03 07:03
  • Deco

Amikor a tervező szabad kezet kap a megbízótól, a lakás az alkotó saját történetévé válik

Cikkünk a Deco bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.

  • 2025-10-28 06:00
  • Deco

Belvárosi lakás, ahol nem pusztán falakat igazítottak új sorba: történetet írtak a térbe

Cikkünk a Deco bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.

Hirdetés