Cikkünk a 208-as, 2026/4-es lapszámunkból közöljük.
Panta rhei, kai ouden menei, vagyis minden változik és semmi sem állandó – tanította nekünk a gimnáziumban idős földrajztanárunk, akinek másik kedvenc témája Csontváry Kosztka Tivadar festészete volt. Hogy mindez hogyan jött a földrajzhoz, azt azóta sem tudjuk. Hérakleitosz folyamatos változást
hirdető filozófiája annak idején tinédzserként nekem nem volt túl szimpatikus: épp elég nagy feladatnak tűnt a világ megismerése önmagában is, az örökös átalakulás feltételezése nélkül. Pár évtized elteltével azonban rá kellett jönnöm, hogy a legendás Horváth Géza, azaz Hacsek tanár úr az egyik legfontosabb törvényt tanította meg nekünk. Valóban, az életben csak a változás az, ami állandó, ugyanúgy, ahogy az életünk egyik fő színterét adó városainkban is.
Az 1700-as években a budai dombokat még szőlő borította. A 18. század végén legelső épületekként létrejött borkimérések közé tartozott az a ház is, amely eredetileg a cikk témáját adó helyszínen állt. A Peyerl család borozója aztán egy olyan rendkívül népszerű, kerthelyiséges étteremmé fejlődött, ahol szinte minden híres személyiség megfordult Széchenyi Istvántól Jókai Móron és Krúdy Gyulán át Kosztolányi Dezsőig. Időközben a Margit – korábban József – utca mindkét oldala beépült a borozó épületéhez hasonló, földszintes, az utcavonalra merőleges gerincű nyeregtetős házakkal. Az egykori Tabánra emlékeztető negyedben a házak utcai oromfalai közé épített tömör kerítések keltettek csupán valamelyest városiasabb hangulatot. A 19–20. század fordulóján a közeli Margit körút irányából a nagyváros elkezdett felkapaszkodni a domboldalra többemeletes bérházaival. A környék folyamatos metamorfózisának következő lépéseként a Margit utca szemközti oldalán a földszintes házsor átadta helyét a parknak.
A Peyerl család után Pejerlinek, vagy hivatalosan Margitkertnek nevezett étterem a II. világháborút és az azt követő államosítást igen megsínylette, az épület is nagyon rossz állapotba került. Ezt az 1960-as évek végén bontással és újjáépítéssel orvosolták, a vendéglő jellege azonban változatlanul megmaradt. A politikai rendszer vezetői a helyet reprezentációs célokra is használták olyan külföldi hírességek vendégül látására, mint például Tony Curtis, Alain Prost, Helmut Kohl, Václav Havel vagy François Mitterrand. A nyolcvanas évektől nagyjából két évtizedig az autentikus cigányzene is idevonzotta a közönséget, itt játszott ugyanis zenekarával a nagynevű prímás, Boross Lajos, aki még Yehudi Menuhinnal is muzsikált együtt.
A Margitkertet sem kerülhette el azonban a változás törvénye. A vendéglátóipar átalakulását, stílusváltását a hely nem tudta követni, az ezredfordulóra a régi fénye már nagyon megkopott. 2020 tavaszán végleg bezárt. Így a Rózsadomb város felőli kapuját jelentő környéken ma már csak a helyi védelem alatt álló Margit utca 13. őrzi a hajdani földszintes beépítés emlékét. A vendéglő ingatlanát egy kivitelező-beruházó csoport vásárolta meg, akik a maximális lehetséges beépítést megcélozva egy nyolc lakásos lakóépületben gondolkoztak. Az utcafronton egy alacsonyabb, az udvari szárnyban egy magasabb épülettömböt terveztek létrehozni, amelyeket egy közös lépcsőház és a terep alatt egy teremgarázs kötött volna össze. Ezt a verziót a tervtanács elutasította, és időközben tulajdonosváltás is történt, így végül egy visszafogottabb, hatlakásos koncepció valósulhatott meg.
A Margit utcán a Margit körút irányából felsétálva a ház már viszonylag messzebbről megmutatja magát annak a finom homlokzati törésnek köszönhetően, amely a telekhatár vonalát követi. A homlokzat távolabbi része így kicsit befordul elénk, feltárulkozik előttünk. Ez az eltérés a szokásos derékszögű rendszertől izgalmas, történeti hangulatot ébreszt. Az elég heterogén környezetbe – amelynek jellegét a különböző épületek helyett inkább a park zöldje és kő támfala határozza meg – a ház téglahomlokzatával némi keleties ízt hoz be, ami a környék török emlékeire és ezekre utaló utcaneveire is rímel.
Az indiai és az iszlám építészet jali nevű rácsozatait felidéző téglamezőknek azonban nemcsak esztétikai jelentősége van: egy áttört védőburkot hoznak létre az utca felé, amely a közlekedési forgalom és a déli égtáj felőli napsugárzás hatásait is csillapítja, de ugyanakkor nem szigetel el teljesen. Az utcára néző loggiák a kint és a bent közötti átmeneti zónává válnak, a kulisszaként visszahúzott lakáshomlokzatok védettebb, intimebb pozíciót biztosítanak a mögöttük lévő lakótereknek. A téglaarchitektúra a professzionális kivitelező csapat szinte szobrászi színvonalú munkájának eredményeként teljes mértékben az építészek elképzeléseinek és terveinek megfelelően valósult meg. A téglák 2-2 acélrúdra vannak felfűzve, ez biztosítja a csipkeszerűen légies szerkezet stabilitását.
Az alaprajzi elrendezés érdekessége, hogy nagyjából az utca szintjéről lehet behajtani a garázsba, ahol az emelőszerkezetes gépkocsibeállóknak köszönhetően minden lakáshoz két autó elhelyezésére van lehetőség. A földszintet ezen kívül az utca felőli árkádból nyíló előtér, egy belső lépcsőházi mag lifttel, egy gépészeti és egy üzlethelyiség tölti ki, az utóbbi a hozzá tartozó vizesblokkal együtt. A következő három emeleten szintenként két-két lakás helyezkedik el, az épület teljes mélységében végignyúlva. Mindegyik lakás az utca és az udvar felé is néz, mindkét irányban loggiákra nyílóan. A hely plusz értéke, hogy a felső szintekről az utcafronton a budai várra lehet rálátni. A másik irányban a teraszosan kialakított, mediterrán hangulatú kertre néznek a helyiségek.
A tulajdonosaik kérésére az eredetileg csupán gépészeti egységek elhelyezésére szolgáló tetőterasznak tervezett legfelső födémre – az egyik lakás teraszáról egy lépcsővel megközelíthetően – egy plusz felépítmény került, benne egy nyári konyhával és egy szaunával, mellette pedig egy jakuzzival és egy nyolcméteres medencével. Az építészek ezt a külön engedélyeztetett elemet teljesen más stílusban, szoborszerűen formálták meg. A parki pavilonra emlékeztető, légies hatású építménnyel sikeresen elkerülték, hogy az épület felfelé nehézkesen visszalépcsőző tömegekkel fejeződjön be, ami azért is kifejezetten fontos, mert a szemközti parkból a legfelső szintek is jól láthatók. A lágy, íves formát festett alumínium zártszelvényekből készült lamella borítja, amelynek a felső kontúrja túl van futtatva a pavilonon, ezzel is könnyedebbé téve az összhatást.
Tervezés éve: 2020 – 2024
Kivitelezés éve: 2023 – 2025
Nettó alapterület: 1056 m2
Generáltervező: Archidea
Építész tervezők: Jóföldi Szabolcs, Horváth Balázs, Mezős Gabriella
Statika: Dr. Medek Ákos
További képek és rajzok a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
