Fiedler Ferenc centenáriumi kiállítás nyílt a Kálmán Makláry Fine Arts galériában

A kiállítás offline megtekinthető, de előzetes bejelentkezéshez kötött. 

Mies van der Rohe Díjra jelölték a Puskás Arénát is

A KÖZTI által tervezett stadion a hatodik magyar épület, amit idén jelöltek a rangos díjra.

Súlyos probléma lehet a csapvíz ólomtartalma, de van rá megoldás

Ideje tiszta vizet önteni a pohárba – mondja a kérdéssel foglalkozó vegyészmérnök és épületminősítési szakember.

Folytatódik a kecskeméti egyetem campusának bővítése

A második ütemben egyebek mellett megvalósul majd a kollégium épülete, közösségi, szabadidős terek is.

167 tonnával csökken Budapest CO2-kibocsátása

Méghozzá világításkorszerűsítésnek köszönhetően.

Erdőt vásárolt az IKEA

Így megakadályozza az erdőirtást, és még a helyi vállalkozásokat is támogatja.

Ugrás a jövőbe!

Kreatív pályázatot hirdet 7-10. osztályos fiataloknak a MOME.

Hogyan lehetne jóval nagyobb a tervezett csepeli park?

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) megindította a nyílt közbeszerzési eljárást az új észak-csepeli közpark tervezésére.

Hörmann ajtók a Móradombi uszodában

Profi és amatőr sportolókat, de tanulókat is vár az intézmény.

Felújít? Gondoljon az energiahatékonysági korszerűsítésre is!

Reprezentatív felmérést végzett a Magyar Energiahatékonysági Intézet

J Lo, Lady Gaga és Robert de Niro is az egészségesebb épületekért kampányol

Erőteljes kampánnyal hívja fel a figyelmet az épületek egészségre gyakorolt hatására a WELL-épületminősítési rendszer

Három évre elbúcsúzhatunk a Pompidou-tól

Az épületen teljes rekonstrukciót végeznek. Ha részlegesen nyitva tartanák, hét évig tartana a munka, és drágább is lenne.

A játszótér mellől egy csúcskategóriás irodaházba

34 év után költözik új székházba a magyarországi Henkel.

A világ legjobb építészirodáit díjazta az Architizer A+ Firm Award 

Harmincegy kategóriában osztott díjakat az A+

Ilyen zöld lehet Rotterdam tíz éven belül

A városban hét különböző zöldterület-fejlesztést terveznek 233 millió euróból.

Városmarketing-stratégiát alkotna Hódmezővásárhely

Ehhez keres partnert az önkormányzat.

Összeszerelhető focilabdát terveztek Japánban

A Nendo designcég labdát nem kell pumpálni és nem lehet leereszteni sem.

Campussá fejlődik a BakerStreet projekt

Az újbudai beruházásban A+ kategóriás irodák és kereskedelmi egységek is épülnek. 

Papadamhoz hasonlították a Magyar Zene Házát

A Fudzsimoto Szú-féle épületre világszerte rácsodálkoztak a kommentelők, és a japán tervező is nyilatkozott róla.

Provokatív javaslat a keszthelyi vízpartfejlesztésre

A GUBAHÁMORI építésziroda különdíjat nyert pályázata a Balaton-parti fejlesztések kritikáját fogalmazza meg.

Hirdetés