Régi ötletből új otthon

Valóságos csoda lett a Répcekőhalomban lévő apró, régi borospincéből.  

Szőlők közt, az Alpok zöld hegyeire tekintő apró, régi borospince áll Steinberg városkájának szélén. Ruth Grünberger régi vágya teljesült, amikor házat örökölt itt, mert bár a közeli Grazban él családjával, mindig visszavágyott oda, ahol gyerekkorát töltötte: e régi mezővárosba, a burgenlandi Répcekőhalomba.

„Egy gyermekkori barátom a közelmúltban emlékeztetett arra, hogy az óvodában mindenkinek azt mondtam: egész életemben hegyeket szeretnék látni az ablakomból” – mesélte Ruth, aki nemrég egy kis borospincét örökölt szüleitől. A házaspár igényeit ugyanakkor a ház nem tudta kielégíteni, ezért Ruth egy osztálytársa, Clemens Luser segítségével hozzálátott álmai megvalósításához. Ruth háza természetvédelmi övezetben áll, így a bővítés szabadságát nem csak a meredeken lejtő telek, de a helyi szabályozás is erősen korlátozta.

Nem bonthatták el, és nem is bővíthették a régi házat. Olyan helyi előképet kellett találniuk, amely jobban illeszkedik a mai elvárásokhoz.

A környék parasztházai között fellelhető a „Paarhof” háztípus, amely egy lakóházból és egy, az állatok elhelyezésére szolgáló épületből áll. Ikerházak, de nem a szó mai értelmében: két független épület alkotja. Az ötlet illeszkedett a telekadottságokhoz, az építési hatóságok előtt pedig megállta a helyét.

A bővítés legfontosabb eleme a panoráma érvényre juttatása volt, ezért a nappali az új épület teljes szélességébe feszül, déli oldala pedig egészen megnyílik a táj felé, ahonnan egy nagyméretű teraszra is kijuthatunk. Trapéz alaprajza amellett, hogy leköveti a telekhatárt, a lehető legnagyobb beépítési lehetőséget nyújtotta. Az utca felőli, szélesebb északi házrész egy nagy hálószobát, tágas fürdőszobát rejt.

Az aszimmetrikus tető optikai csalásával elérték, hogy az új ház ne konkuráljon a régivel, amelyhez a fa falburkolat is hozzájárul.

Az új épület a borospincéhez egy üvegezett nyaktaggal kapcsolódik, amelyet transzparenciája szolidan elrejt, a természetet pedig hatni engedi a lakás belső terében is. A táj fölött lebegő nappali és a hozzá kapcsolódó terasz a tájjal való közvetlen érintkezés élményét nyújtja, a hálószobák elhelyezésére így a tetőtérben jutott hely, amelyek megvilágítása tetőablakokra támaszkodik; a keleti és nyugati oldalon egyaránt elhelyezett VELUX tetőablakok egész nap bevilágítják a házat, életre keltik a színeket és folyamatosan változó hangulatot adnak a szobáknak. A kő- és fapadló, az egyszerű fehér falak szabadságot hagynak a mindennapi élethez anélkül, hogy a belső elveszítené tisztaságát. A déli homlokzaton, közvetlenül az átjáró mellett pedig helyet kaphatott Ruth álma, a kis teraszra nyíló szauna. „Szeretünk itt élni – lelkendezett Ruth. Minden hétköznap ünnep; érintetlen természet vesz körül minket, mégis húsz perc alatt Graz központjában lehetünk.”

„A napfény számos arcát szerettük volna megmutatni a helyiségekben – mesélte Clemens Luser. A tetőablakokon beáradó közvetlen napfény miatt az árnyékok folyamatosan változó játékát élvezhetjük a helyiségekben. A VELUX tetőablakok pedig a hatékony és természetes szellőzéshez is hozzájárulnak, hiszen beépített szellőzőnyílásaik folyamatos légcserét biztosítanak.” A VELUX Standard Plus GLU háromrétegű üvegezéssel, műanyag borítással és ThermoTechnology™ rendszerrel készült tetőtéri ablak nem igényel karbantartást, ugyanakkor nagymértékben javítja a ház energiahatékonyságát (hőátbocsátási tényezője csupán 1,1 W/m2K).

Az épület szépen illeszkedik a környezetéhez, ami a hagyománytisztelő anyagválasztásnak is köszönhető. A terasz vasbeton konzolja fölött az épület favázas szerkezetű, feketére festett lécborítással, valamint vörös tetőcseréppel, részletmegoldásai mégis kortárssá emelik. A történeti vagy tájvédelmi területeken helyi anyagok és formák újraértelmezése vezethet csak maradandó értékek teremtéséhez, amelynek szép példáját adja Ruth háza is.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolatban a természettel – a város közepén

Kapcsolatban a természettel – a város közepén

A dán család a tetőtér megvételekor tetőteraszt akart létrehozni, döntésük azonban egy szabadon használható nappalit eredményezett.

A napfény értéke

A napfény értéke

A családi ház legkülönlegesebb megoldása, hogy a második emeletet a földszinttel egybenyitották, ezzel pedig kiemelkedően világos tereket hoztak létre.

A jövő óvodája

A jövő óvodája

A Christensen & CO Architecter okos megoldások és kiváló anyagok használatával kiemelkedő minőségű épületet hoztak létre.

Hirdetés