Hirdetés

Kék túra Budapest alatt

Hat kilométeres túrával járható be a felújítás alatt álló M3-as metróvonal.

Az M3 metróvonal felújítás alatt álló területe jelenleg mintegy hat kilométeres túrával járható be az alagúton keresztül – írta a BKK honlapja. A Nagyvárad tér és a Lehel tér kihúzó körzetében a kerítésen túl láthatók a szerelvények körvonalai, a köztes szakaszon pedig az átalakuló hét állomás és a helyenként hiányzó bal vágány nyomai. A szerkesztők végigsétáltak a mélyvezetésű vonalszakaszon az alagúton keresztül, és minden állomáson felkapaszkodtak a meredek létrákon, hogy körbejárva az utasforgalmi- és üzemi területeket szemügyre vegyék a változásokat.

Röviden összefoglalva már semmi sem emlékeztet az eredeti állapotokra – áll a cikkben. Az állomások bontás alatt állnak, a mozgólépcsők hatalmas alkatrészei egyre kevesebb helyen találhatók meg, szinte mindenhol ideiglenes világítás biztosítja a fényforrást, átalakulnak a helyiségek, és néhol már új berendezések váltották fel a régi szerkezeteket. Az azbesztmentesítés lassanként befejeződik.

  • A Semmelweis Klinikák és Corvin-negyed állomásokon már elkezdődött az akadálymentesítést szolgáló ferdefelvonók és az új mozgólépcsők fogadószerkezetének kialakítása, épül a vasbeton szerkezet.
  • A Kálvin téren a legszembetűnőbb az aluljáró szinten folyó szerkezetépítés a Deák Ferenc téren pedig felvonóakna és összekötő alagút vasbetonépítése és szigetelése.
  • A Ferenciek tere és az Arany János utca állomásokon talán legjelentősebb munkafolyamat a mintegy negyvenéves elektromos és gépészeti nyomvonal bontása, és a modern hálózat kiépítése. A körúti helyszínen már az új elektromos kapcsolószekények bekötését végzik.
  • A Nyugati pályaudvar hét mozgólépcsőjéből még kettő alkalmas gyalogos közlekedésre, de hamarosan itt is ideiglenes lépcsőszerkezet biztosít kapcsolatot a peron és a felszín között. Bár még tart az ideiglenes áramellátás kiépítése, már új transzformátor is helyet kapott az állomáson.
A Semmelweis Klinikák állomás – Fotó: BKK Munkálatok a Deák térnél

Az alagútban a bal vágány bontása zajlik, valamint az új kábeltartórendszer kiépítése, injektálás azaz szigetelés javítás, illetve folyamatos a 108 méter hosszúságú új sínszálak és a hozzá tartozó alkatrészek beszállítása.

A Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások jelenleg még nyitottak az utasforgalom számára, a háttérben már tartanak a rekonstrukciót előkészítő munkálatok.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Százéves tölgyeket válogatnak a Notre-Dame huszártornyának helyreállításához

Százéves tölgyeket válogatnak a Notre-Dame huszártornyának helyreállításához

Március végéig mintegy 1000 fát vágnak ki az erdészek.

Modern apartmanok, elegáns lobby, és borospince Pécs új apartmanszállodájában

Modern apartmanok, elegáns lobby, és borospince Pécs új apartmanszállodájában

Várhatóan májustól fogadja első vendégeit Pécs központjában a felnőttbarát Fibula Residence Hotel & Wellness.

Hirdetés