Jövőre adják át a másfél milliárd forintból megújuló épületet.

2022-ben fejeződik be a kisvárdai vár teljes felújítása, a szakemberek azonban most még bontanak, hogy majd építhessenek – írja a SZON.hu. A munkálatokat a budapesti székhelyű Korintosz Műemlékvédelmi és Építőipari Kft. végzi – a cég nevéhez fűződik a Rétközi Múzeum (a volt zsinagóga), valamint a Bagolyvár épületének rekonstrukciója is, így ez már a harmadik nagy beruházás, amit Felső-Szabolcs központjában végeznek.

A vár látványterve – Fotó: Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. – Konstruma Mérnöki Iroda Kft.

A kisvárdai várat 1465–1479 között építették. Az ott talált őskori leletek alapján azt feltételezik, hogy a helyén egykor földvár állt. A vár 1990 óta a nemzeti örökség része mint hazánk építészeti, történeti szempontból kiemelkedően fontos műemléke. A mostani felújítást a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében végzik.

A kisvárdai vár turisztikai célú fejlesztésére 1,5 milliárd forint támogatást ítélt meg a szaktárca. A projekt célja, hogy a kulturális örökségvédelem jegyében ne ­csupán külsőleg újuljanak meg az épületek, hanem azokat változatos programok és rendezvények segítségével élővé varázsolják. A munkálatok magukban foglalják a belső vár részleges rekonstrukcióját és a romkonzerválást.

Kiállítótereket hoznak létre, tájépítészeti elemekkel és növényzettel felidézik a belső várárkot. A palánkhídnál és környékén különböző tájépítészeti eszközökkel a mocsári hangulatot érzékeltetik majd.

Kialakítanak egy belső színpadot egy legfeljebb 350 férőhelyes nézőtérrel, de egy külső mobil nagyszínpad és lelátó is a projekt része, ahogy a vár környezetének rendezése is.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A mocsári hangulatot is érzékelteti majd megújuló a kisvárdai vár

A mocsári hangulatot is érzékelteti majd megújuló a kisvárdai vár

Jövőre adják át a másfél milliárd forintból megújuló épületet.

Modern építészeti megoldásokkal újult meg Csehország második legjelentősebb középkori vára

Modern építészeti megoldásokkal újult meg Csehország második legjelentősebb középkori vára

Ilyen lett Helfštýn várának felújított reneszánsz palotája.

„Egy bivakot keresek, hogy megnyugodjak”

„Egy bivakot keresek, hogy megnyugodjak”

Molnár Dávid Ferenc építészhallgató DECODE-fődíjas munkájának különleges története

Hirdetés