Új vizeken

Búcsúzik az OCTOGON online jelenlegi szerkesztősége

Megújul az OCTOGON online, az új struktúra hamarosan elérhetővé válik. Szerkesztőségünk négy tagja több éves sikeres munkát tudhat maga mögött, most búcsúzunk, és átadjuk a stafétát.

 

Kedves Olvasóink, több éves jó hangulatú, eredményes együttműködés után eljött a búcsú ideje.

 

Főszerkesztőnk, FARKAS-ZENTAI LILI már egy ideje nem dolgozik velünk, csak óvó tekintete és az általa bevezett jól alkalmazható tematikus struktúra kísérte és segítette a munkánkat. Itt is szeretnénk megköszöni neki a kiváló "matriarchátust", ami kis női csapatunkat értőn irányította.
Mi is igyekeztünk hozzátenni a magunkét, néha hullámzó, de sosem kialvó lelkesedéssel írtunk, fotóztunk, szerkesztettünk, posztoltunk  - átkozódtunk és ujjongtunk, ahogy a helyzet megkívánta.

  Fotó: Csóka Attila Róbert, Paradigma Ariadné

 

Az újságrói munka szépsége, hogy általa kinyílik a világ, olyan területeket fedezünk fel - képletesen és a valóságban is  - ahová magunktól talán el sem indulnánk. Ezt a kíváncsi kalandozást most máshol folytatjuk, átadjuk a stafétabotot kollégáinknak, remélve, hogy ők is olyan örömmel folytatják, ahogyan mi tettük. Köszönjük kitartó figyelmeteket, a pozitív visszajelzéseket, kövessétek továbbra is az OCTOGON oldalát!
 

GOLLOB LILLA                              KANALAS ESZTER                           ZÖLDI ANNA

 

Szolgálati közlemény: Kedves Kollégák, szerkesztőségi ügyekben ezentúl Zeitler Mátyást vagy Pleskovics Violát keressétek!

fotó: Farkas-Zentai Lili

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új vizeken

Új vizeken

Búcsúzik az OCTOGON online jelenlegi szerkesztősége

Elhunyt Vadász György

Elhunyt Vadász György

Életének 91. esztendejében, családja körében érte a halál

Megvannak Az Év Irodája verseny shortlistesei

Megvannak Az Év Irodája verseny shortlistesei

A pályázatok már jelzik az irodapiaci fordulópontot, hiszen a COVID-19 miatt megkezdődött az újratervezés, a munkaterek átalakítása.

Hirdetés