Az intézményt Dúll Andrea környezetpszichológus vezeti majd.

Az ELTE PPK-n Dúll Andrea vezetésével, a kar nyolcadik intézeteként létre jött az Ember–Környezet Tranzakció Intézet (EKTI). Az új Intézet megalapításáról az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusa a 2020. április 16-án zárult levélszavazással döntött.

A szervezeti változások igényét az hívta elő, hogy az ember-környezet tranzakció tudományos kutatása dinamikusan fölerősödött a nemzetközi és a hazai tudományos életben, az alap- és az alkalmazott kutatásban egyaránt, és ez szükségessé teszi, hogy a több képzési szinten és posztgraduális formában is folyó képzés egy új intézetet kapjon, amely egyúttal a meglévő és új kutatásoknak is bázisául szolgál.

Az Ember–Környezet Tranzakció Intézet feladata az ember és a viselkedésének minden pillanatban kontextusát jelentő – épített, természeti vagy virtuális – környezet egymást kölcsönösen meghatározó kapcsolatának transzdiszciplináris hangsúlyú, nemzetközileg is mérvadó szintű kutatása, valamint pszichológiai és ember–környezet tudományi hátterű oktatása mindhárom szinten.

Az intézet célja továbbá, hogy a pszichológia kapcsolódó tudományterületeivel való szoros együttműködésen túl az ember és környezete tranzakciójának témáját érintő egyéb tudomány- és szakmai területekkel kapcsolatot építsen ki és tartson fenn, illetve a tevékenysége nyomán felhalmozódó tudást szakértői tevékenység keretében a mindennapos környezethasználati gyakorlatban is alkalmazza és alkalmazhatóvá tegye.

Az EKTI gondozza a továbbiakban a pszichológia MA – munka- és szervezetpszichológia specializáció környezetpszichológia modulját, az egészségfejlesztő szakpszichológus szakirányú továbbképzési szak pszichológiai lovasterápia ismeretkört, a kreativitás-ökológiai szaktanácsadó szakirányú továbbképzést és a szoft technológiai szaktanácsadó szakirányú továbbképzést, valamint a pszichológiai doktori képzés Szocializáció és társadalmi folyamatok doktori programjának Környezetpszichológia modulját is.

Dúll Andreával korábban készült egy interjú, amelyből kiderül, mit tanulhat az állatkerttől egy gimnázium, itt pedig megnézhettek egy korábbi videót az új intézet alapító igazgatójával, amelyben az ember és környezete közötti kutatásról beszél.

Forrás: ELTE-PPK




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ha a klíma változik, az emberi viselkedésnek is változnia kell

Ha a klíma változik, az emberi viselkedésnek is változnia kell

Környezetvédelmi szakpszichológus képzés indul az ELTE-n.

Ember–Környezet Tranzakció Intézettel bővül az ELTE

Ember–Környezet Tranzakció Intézettel bővül az ELTE

Az intézményt Dúll Andrea környezetpszichológus vezeti majd.

Mély témák és kategorizálhatatlan ötletek a DECODE díjpályázaton

Mély témák és kategorizálhatatlan ötletek a DECODE díjpályázaton

Koncepcióalkotás építészet és társművészetek metszéspontján – Bordás Péterrel és Pém Ildikóval beszélgettünk. 

Hirdetés