Hirdetés

A tematikus játszóteret Szabó Magda Sziget-kék című regénye inspirálta.

Egész évben ingyenesen látogatható tematikus parkká alakítják át a több mint 20 éves Ötholdas Pagony játszóteret a Nagyerdőn. Az Oláh Gábor utcai parkban Szabó Magda Sziget-kék című regénye inspirálta fantázia világába kalauzoljuk el a gyerekeket és a családokat, olvasható a debrecen.hu-n, Debrecen Önkormányzatának hivatalos oldalán.

A bővítésnél a legfontosabb szempont a természeti értékek fokozott megóvása volt, így a zöld terület növelése mellett a park több pontján létrehozunk gyógyító kert tematikájú parkrészeket (Gyógy-ösvények). Ezek lényege, hogy a növénykiültetés és különböző eszközök segítségével több érzékszervet is bekapcsolnak a parki környezet érzékelésébe. Több mint 5 ezer cserje és 3 ezer évelő növény is telepítésre kerül – hangsúlyozta Papp László polgármester a sajtótájékoztatón.

A park legújabb látványos eleme a miniváros lesz, amely egy úthálózattal és különböző felületekkel átszőtt, kis gyerekházak alkotta városka - iskolával, bolttal, piaccal, bankkal, kórházzal, étteremmel és rendőrséggel - így a gyerekek játékosan ismerkedhetnek a felnőttek világával. A házak a Debrecenben is megtalálható funkciókat, és a Sziget-Kék mesekönyv helyszíneit idézik meg.

A négyévszakos játszótéren épülő 450 négyzetméteres központi épületben a kávézó és büfé mellett kialakításra kerül egy 30-40 fő befogadására alkalmas rendezvényterem, valamint egy baba-mama helyiség is. Az épület hátsó részében kap helyet az úgynevezett élménytorony, egy ötszintes a gyerekek szórakoztatására létesített kilátó, illetve játszótorony.

Az új park területe az Ötholdas Pagony területéhez képest a duplájára nő.  A meglévő játékok mellett további 35 új játszóelemmel bővül a minden oldalról akadálymentesen megközelíthető játszótér.  A korábbi kresz - park területéhez képest jelentősen nagyobb új parkrész kerül kialakításra, amely kismotor körből és felfestett kisvasút pálya részekből áll. Izgalmas élményeket ígér a kialakításra kerülő versenypálya is, melyhez box utca és parkolóház kapcsolódik.


 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újabb trükkök a Varázserdőben

Újabb trükkök a Varázserdőben

Tovább bővül a Pallagi úti sétány, új fényjáték és vízi attrakció is lesz.

Debrecen a világ legjobb befektetési állomásai közt

Debrecen a világ legjobb befektetési állomásai közt

A hajdú-bihari megyeszékhelyet például New York, Greater Montreal, Berlin, Hong Kong előzi meg.

Velodrom épül Debrecenben

Velodrom épül Debrecenben

A kormány kiemelten kezeli a beruházást.

Hirdetés