A Klinikáktól a Corvin negyedig.

A hármas metró felújítását bemutató sorozatunkban ezúttal a 2022 tavaszán átadott három állomást, a Klinikák, a Corvin negyed és a Kálvin tér felújítását mutatjuk be. A középső szakasz tervezésének általános vonásait a sorozat előző részében ismerhetitek meg. 
 

 

Az esztétikai beavatkozások karakterét a műszaki követelményeken túl a vonal-jelleg megőrzése határozta meg, miközben minden állomást igyekeztek a tervezők egyedi, könnyen azonosítható jegyekkel felruházni – a föld alatt bambulva alapvetően fontos, hogy felismerjük, épp merre járunk, és utolsó percben ki tudjunk ugrani a tovarobogni készülő szerelvényből. Koncepcionálisan a megoldások a hetvenes, nyolcvanas évekre kacsintanak, de a címben a jól csengő retrómetró azért túlzás; a retró design inkább inspirációként, s nem mintaként szolgált. A takarékos megoldások keresése a nyers textúrák irányába mutatott, de azért bőven akadnak becsomagolt felületek, olykor meglepően érdekes anyagokkal és textúrákkal – ebben szabadon mozoghatott és mozgott is a tervezői kreativitás. 

Minden állomásra jellemző, hogy a szűk méretek miatt nincs térérzet, így a közvetlen felületeket és az irányokat érzékeljük, felerősödik a dráma a tágas és végtelen fenti világ és a lent között. Az átmenetet a lejtakna képviseli, ami a ferde liftek és a szűkülő keresztmetszet miatt még erősebb svungot kapott. A monoton lefelé zakatolás bensőséges helyzet, egyfajta meditáció – nem vagyunk hozzászokva az ürességhez, amit a reklámok és vizuális információk özöne nélküli hosszú falak jelentenek. Az építészei tervezés ezekre a hatásokra igyekezett reagálni, hol azzal, hogy ráerősít, hol azzal, hogy enyhíteni próbálja.

 

 

A Klinikák állomás kicsi, bár bizonyos szempontból jelentős: itt buknak a föld alá a bukott orvostanhallgatók. Az ő kedvüket bizonyosan jótékonyan befolyásolja a fűszálak csendes hajladozása a felszíni fogadóépület hátsó üvegfalán. Lent is visszaköszön a növényi asszociáció a falburkolat geometrikus vonalaiban.

 

 

Az inspirációt ehhez a közeli Füvészkert adta, ami mindenesetre kellemesebb, mint a Kórbonctani Intézet vagy a mélyben megbújó atom óvóhely a maga 1 méter vastag falaival, 2 méter vastag betonfödémével. A felszíni épület nem sokat változott, új burkolatot kapott. Az Üllői úti üzletfronton eredetileg kirakatok voltak, a széthúzott függönyre emlékeztető beton burkolat rákacsintás a múltra. A lejtakna részleges üvegburkolata a ferde lift üvegfalával együtt Alice tükörországába vezet.

A lenti tér csendes, visszafogott miliőjében a régi klinikák jellemző színei köszönnek vissza visszafogottabban.

 

Az egyszerűen szerkesztett architektúrában a kismozaik burkolatú oszlopok hangsúlyosan élnek. A tiszta térben világítanak az élénk sárga falburkolatok és erős hangsúlyt kap a kábeltakarók homogén sárga felülete. A lukacsos vulkáni kőzetre emlékeztető anyag igazi innováció, magyar találmány, amit Kanadán kívül Diósgyőrben gyártanak egyedül a világon.

Az itt 2 centiméter vastagságú burkolatként alkalmazott aluhab újrahasznosított, CO2-nullás anyag, például a sörös dobozok végső nyughelye. A kibontott álmennyezet fölött láthatóvá vált a bányászott alagút íve, ami szintén sárga festésével átsejlik az áttört új álmennyezet fölött. 

 

 

 


A Corvin negyed ezzel szemben forgalmas és élő hely, itt a belsőépítészetben is minden a sodrásról és a sebességről szól.


Ezt erősíti az álmennyezet gyanánt elhelyezett fém szelvények sora, amely a mozgólépcsők felett is folytatódik, míg a felszínre érve diszkréten el nem fogy; itt-ott a sodrást vizuálisan megakasztja a narancssárga bütük látványa. Ez már előrevetíti az állomás színeit, amelyek a peronok felé haladva egyre erősebb kontrasztot alkotnak.

A csarnoktérben a sötét-világos kontraszt némiképp brutalista hatása érvényesül: az oszlopok antracit színű lakkozott acélköpenyén még a feketés gyári feliratokat is meghagyták, a nyers támaszok a padló világosszürke gránitjának, a világos fém álmennyezetnek és a kábeltakaró szintén világosszürke aluhab burkolatának háttere előtt erőteljes hangsúlyt kapnak.

 

 

A peronon viszont felélénkül a színpaletta, itt is a retró alapszínek mémiképp tompított árnyalataival találkozunk: a kék színű, táblás fém falburkolat előtt a már jól ismert padoknak a piros és sárga tónusaiban pompázó, Jackson Pollock ecsetjére illő, a régi állomások műanyag bútorainak világára utaló változata tűnik fel, a szekcionált kivitelt és a diszkrét kopást is emlékezetünkbe idézve.

A falburkolat és az álmennyezet szándékosan nem ér össze, az itteni tanulság, hogy a könnyű építhetőségnek is van esztétikai értéke. Az aluljáró megszépülése még várat magára, a mozgólépcső előterében viszont megújult az eredeti fekete Zsolnay-pirogránit falburkolat.
 

 


A Kálvin tér is forgalmas átszállóhely, két vonal találkozása. Itt – tudat alatt talán a tér névadójának személyisége miatt – fegyelmezettebb, ugyanakkor líraibb karakterrel találkozunk, mint a dinamikus és zabolátlan Corvin negyed állomáson. A retró színek itt is tartják magukat – kék és sárga átiratai váltakoznak.

 

Az aluljáróba vezető fogadótér megújult, üveg és színes kismozaik burkolatot kapott, ezzel rímelve a már korábban átadott négyes vonal karakterére. A színes csíkok itt is a sodrást, a vonatablakban elsuhanó, összemosódó formákat hivatottak jelképezni.

Egyéb jelképekből sincs hiány, a mozgólépcsők mellett, és a peronok felújított, íves ülőfülkéiben folytatódó üvegburkolaton stilizált növények között szarvasok legelésznek, akik átsétáltak a perforált lemezből készült kábeltakarókra is. Ahogy a négyes vonalon Kodály Psalmus Hungaricusa emlékeztet a zsoltárokban foglalt spiritualitásra, úgy a hármason is folytatódott a gondolat: Bartók Cantata profanájának szarvasaival.

 

 

A négyes és a hármas vonal kapcsolatát a sárga szín és az üveg dominanciája is aláhúzza, a négyes megépülésekor a két vonal közti átjáró falát sárga tónusokkal burkolták, főhajtásképpen a hetvenes évek esztétikája előtt is – most ennek szelídebb árnyalata folytatódik a felújított hármas vonal állomásán. Itt lehetőség nyílt az alacsony belmagasság növelésére is, a perforált fémlemez álmennyezetben teknő alakú kazettákkal növelték a térérzetet. 

 

 

A minden állomáson közös elvek és a tipizált, elemekből építkező karakter mellett minden állomás – ahogy a déli szakaszon is – magán viseli a tervező irodák „személyiségjegyeit”. Legyen akár bohém, fegyelmezett, spirituális vagy zabolátlan, a sokféle karakter egy családot alkot, egy lánc szemei sorakoznak egymás után.

 

A BUDAPESTI M3 METRÓ KÖZÉPSŐ SZAKASZA HÁROM ÁLLOMÁSÁNAK ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSE: VÉGLEGES VÁLLALKOZÓI TERVEK


Megbízó:
BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóság

Kivitelező:
SWIETELSKY Építő Kft.

Generáltervezés:
FŐMTERV – Kovács László, Pap Zsuzsanna

Építészeti generáltervezés:
PARAGRAM Stúdió Kft. – Csapó Balázs, Germán Tibor

1. Kálvin tér
Építészet:

A Plusz Stúdió Kft. – Kosztolányi Zsolt

2. Corvin-negyed
Építészet:

sporaarchitects Kft. – Hatvani Ádám, Dékány Tibor, Czigléczki Attila

3. Semmelweis Klinikák
Építészet:

PARAGRAM Stúdió Kft. – Strak-Takács Orsolya, Csapó Balázs, Germán Tibor, Polonyi Viktor

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Retrómetró_3 – mi van a mélyben?

Retrómetró_3 – mi van a mélyben?

A középső szakasz állomásai.

Voronoj-cellák és „mutáns egyedek” a Határ úton

Voronoj-cellák és „mutáns egyedek” a Határ úton

Szonettkoszorú a hármas metró déli állomásainak felújításáról, hatodik, befejező rész.

Miért nem zöld? A felújított népligeti metrómegálló

Miért nem zöld? A felújított népligeti metrómegálló

Szonettkoszorú a hármas metró déli állomásainak felújításáról, ötödik rész.

Hirdetés