Rekordszámú látogató a 7. Budapesti Építészeti Filmnapokon.

Több mint 30 építészeti-urbanisztikai film, Wim Wenders-filmpremier, és rendezői, szakmai beszélgetések tették ismét emlékezetessé a hetedik alkalommal megrendezett Budapesti Építészeti Filmnapokat. A márciusi filmmustra a látogatószámban is rekordot hozott: 5 nap alatt több mint 2000 érdeklődő látogatott el a Toldi moziba.

Idén a különleges városi helyszíneken szerveződő lakóközösségek, a vidámparkok sajátos világa, az építészeti eredetiség, a kelet-európai politikai átalakulások építészeti nyomai jelentek meg visszatérően az egyébként különböző fókuszú filmekben. A legnépszerűbb filmek a  Telepi álmodozás, Christiania, Mikrotópia, A kelep-európai mesék rövidfilmes összeállítás és a Neon voltak - az első három a lakhatás problémáival, míg utóbbi kettő a keleti blokk építészeti örökségével foglalkozó alkotások.

A KÉK - Kortárs Építészeti Központ által szervezett ötnapos esemény teltházas vetítéseit interaktív rendezői és szakmai beszélgetések színesítették. A “maker movement”, vagyis a közösségi építészeti mozgalom kapcsán bemutatkoztak a budapesti kreatív műhelyek, mint például az egyre nagyobb sikereket elérő Plié by Atelier bútormárka. A fenntartható városi fejlődésről a  a Hello Wood team, a MOME Ecolab és a Valyo csapata adott elő.

fotó © KÉK

Március 7-én Herman Hertzberger világhírű holland építész tartott előadást Az iskola mint város film kapcsán. A 80 éves szakember az egyik legnagyobb hatású, iskolákra specializálódott építész, aki még mindig aktívan dolgozik azért, hogy gondolatait az oktatás és tér viszonyáról megvalósíthassa. Annyira inspirálta őt a fiatal hallgatókból álló közeg, hogy végül a tervezettnél jóval tovább maradt a beszélgetésen.
A fesztivál záróeseményeként a KÉK, a budapesti Dán Nagykövetség és az Uránia Filmszínház együttműködésében teltház előtt mutatták be az elmúlt év egyik filmes kísérletét, a német rendezőóriás, Wim Wenders által kezdeményezett 3D-épületportrét. A kultúra katedrálisai című film Michael Glawogger, Michael Madsen, Robert Redford, Margreth Olin és Karim Aïnouz társrendezésében valósult meg, és ikonikus épületek mindennapjait ábrázolja.

A Filmnapokon bemutatott legnépszerűbb filmek a tavaszi-nyári időszakban ismét láthatóak lesznek egy-egy KÉK-vetítésen.

szöveg:sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

New European Bauhaus pályázat

New European Bauhaus pályázat

Fenntartható és innovatív munkákat díjaznak. 

 Lépj át a határokon, irány a BAFF!

Lépj át a határokon, irány a BAFF!

Március 3-6. között újra offline jelentkezik a Budapesti Építészeti Filmnapok 14. évada a Toldi moziban. Mutatjuk a fesztivál frissen közzétett előzetesét és műsorát, a jegyek már elérhetőek!

Nézz körül a világban, inspirálódj és cselekedj! 

Nézz körül a világban, inspirálódj és cselekedj! 

A környezetformálás globális cselekvés: ACT GLOBAL! – 14. Budapesti Építészeti Filmnapok március 3-6. között a Toldi moziban.

Hirdetés