Hirdetés

A XXI. századi co-living otthonok előképei

A közösségi lakhatás fogalmait tisztázó írása után Bolgár Eszter megismertet a co-living XX. századi előképeivel – nem is gondolnánk, hogy a civilizált Európa keleti és nyugati pólusán egyaránt létrejött ez a kísérleti lakhatási forma. A marseilles-i L’Unité d’Habitation és a moszkvai Narkomfin mai napig működik, méghozzá luxust nyújtva.

 

Dupla belmagasságú lakás a marseilles-i LUnité dHabitation épületben (Cité Radieuse, Marseilles)

 „Mennyire szánom azokat, akik úgy gondolják, szabadabbak ezekben az apró házakban! A talajt ölelgethetik, míg szomszédjaik épületóriásokban nagy távlatokba tekinthetnek, és élvezhetik a közösségi szolgáltatások előnyeit” – írta Le Corbusier 1967-ben.

Noha Le Corbusier szerette úgy beállítani közösségi koncepcióját mint saját vívmányt, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy korábban a Szovjetunióban már zajlottak hasonló törekvések. 

Moisei Ginzburg, az intellektuális avantgárd képviselője, 1928-ban felvázolt egy épülettípust, melyet „szociális kondenzátornak” nevezett el. Az alapelképzelés az volt, hogy az épületben a privát és közösségi terek egymással kerüljenek átfedésbe. Ezeket a köztes tereket Ginzburg az „ütközés tereinek” nevezte el, ahol a különböző közösségek interakcióba léphetnek egymással. Az elképzelés egybecsengett a kortárs szovjet alkotók konstruktivista törekvéseivel. 1928-ban az építész lehetőséget kapott arra, hogy egy ilyen épületet megvalósítson.

A Narkomfinnak elnevezett épület 1932-ben készült el Moszkvában, és törekvéseiben egyedülálló maradt a Szovjetunióban. A haladó szellemű Narkomfin a közösségi együttélés korai-szovjet ideálja szerint épült, ezért trockista megbélyegzést kapva hamar kiesett a hatóságok kegyeiből, hosszú évtizedekre a pusztulás martalékává vált.
 

 

A Narkomfin kétszintes lakótereiben a nappalik nyugatról kapnak fényt, míg a hálóterek keletről. Közösségi konyhákon, étkezőkön és mosodákon kívül kávézó, edzőterem, könyvtár, óvoda kaptak helyet benne – tükrözve az akkori társadalmi ideált, és a női emancipáció irányába tett, mérföldkőnek számító lépéseket. Ami abban az időben még radikálisnak számított, a mai közösségi épületekkel szemben támasztott nagyvárosi igényeknek tökéletesen megfelel. 

 

A marseilles-i LUnité dHabitation (Cité Radieuse, Marseilles)Narkomfin, Moszkva.

 

A mai nagyvárosi kommunális építkezés, a co-living legfontosabb, de nem egyetlen előképe, Le Corbusier L’Unité d’Habitationja sok tanulsággal szolgál az utókor számára. A L’Unité d’Habitation és a Narkomfin közötti párhuzam nem pusztán spekuláció. 1928-ban Le Corbusier Moszkvába látogatott, ahol ekkor már az építészeti avantgárd köreiben celebnek számított, és kezében a Narkomfin terveivel tért haza. 1947-ben, az egész világot megrázó II. világháború után két évvel Le Corbusier megbízást kapott, hogy tervezzen egy sokcsaládos társasházat a Marseille bombázásában földönfutóvá vált családok számára. A Narkomfinban két évtizeddel korábban megfogalmazott gondolatok a dél-franciaországi nagyvárosban újra formát öltöttek.

 

Az Unité d’ Habitation a modernkori közösségi építkezés első működő példája. Lakói egyazon épületen belül vásárolhattak, játszhattak, szórakozhattak. Az építész „vertikális kertvárosnak” nevezte saját építményét. Tizennyolc emeletének 1600 lakójával az Unité d’Habitation egyedülállónak számított akkoriban. Tetőteraszán futópálya, klubhelyiség, óvoda, medence, edzőterem kaptak helyet, sőt, orvosi rendelő és egy mini hotel is. Az Unité d’Habitation város a városban, ahol elvileg minden funkciót a lakók igényeire optimalizáltak. 

 

Az épület nyers betonból készült, ami a háború utáni időszakban a legolcsóbb alapanyagnak számított. Durva, könyörtelen, puritán megjelenésében elemzői a háború utáni kollektív lelkiállapot szimbólumát látták. 1951-ben, átadásának közeledtével a „Housing Division of the London Country Council’s Architect Department” (Londoni Városháza Építési Ügyosztályának Lakásépítési Divíziója) és építész vendégei konferenciát tartottak az épületről, melynek akkor megjelent anyagát 2016-ban újra publikálták a világhálón. Vitaindító beszédében Kenneth Easton méltatja változatos, izgalmas megjelenését, korszerű szolgáltatásait, ugyanakkor kétségeit óvatos, ámde nagyon is releváns kérdések formájában fogalmazza meg.

„Vajon élhető lesz-e a mediterrán vérmérsékletű marseille-iek számára ez a pompás hasáb? Vajon a koncepció – az egyetlen épületegység gondolata – beváltja-e a vele szemben táplált reményeket? Nem bukik-e el azon az alapgondolat, hogy az épület bekerülési értéke annyira felnyomja a bérleti díjakat, hogy éppen azok nem fogják tudni megfizetni, akiknek készült?” 

A marseilles-i LUnité dHabitation (Cité Radieuse, Marseilles)

Le Corbusier munkásságának kritikai vizsgálata sokat váratott magára. Malcom Millais 2015-ös írásában hosszasan elemzi az Unité d’Habitationt. Kritizálja a Modulor rendszert, az építmény anyaghasználatát (legnagyobb probléma, hogy a monolit, előre gyártott vasbetonelemek semmilyen rugalmasságot nem tesznek lehetővé a lakóegységek alakításában), a technológiai megoldásokat, a lakások és folyosók megvilágítását. Elismerve az épületben megvalósuló értékes eszmeiséget, elsősorban az akkori felhasználók életének/életvitelének valós ismerete hiányolható belőle.

 

Dupla belmagasságú lakás a marseilles-i LUnité dHabitation épületben (Cité Radieuse, Marseilles)Dupla belmagasságú lakás a marseilles-i LUnité dHabitation épületben (Cité Radieuse, Marseilles)

 

A világörökség részét képező ikonikus épület funkcióját tekintve ma is lakóépület. Számos közösségi szolgáltatás, amely továbbra is a lakók kényelmét szolgálja kereskedelmi, üzleti és turisztikai funkciókkal egészül ki. Mai lakói azonban feltétlen a tehetősebb rétegekből kerülnek ki, tekintve, hogy egy duplex lakás ára 598 000 Euro. Hasonló a helyzet a nemrégiben felújított Narkomfinnal, melyet sok évtizednyi elhanyagoltság után, 2018-ban kezdett el felújítani a konstrukciót megálmodó Moisei Ginzburg unokája, Alexey Ginzburg. Az unoka nagy hangsúlyt fektetett az eredeti terek rekonstrukciójára. Mind a 44 lakás elkelt, mielőtt a felújítási munkálatok befejeződtek volna. A legalacsonyabb lakás ár 486 000 Dollár volt.

 

A Narkomfin felújítás utánA Narkomfin felújítás után


A sorozat következő, befejező része a co-living mai példáiból válogat. 
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Közösen lakni – 2. rész

Közösen lakni – 2. rész

A XXI. századi co-living otthonok előképei

Közösen lakni

Közösen lakni

Co-living: a jövő nagy lehetősége az ingatlanszektorban

Újabb rangos díjat nyert a Párisi Udvar

Újabb rangos díjat nyert a Párisi Udvar

Jövőre indulhat a Nemzetközi Ingatlan Szövetség versenyén, miután a hazai kiírást most megnyerte.

Hirdetés