Kővendég

Családi ház régi gyümölcstárolóból

A szentendrei házat, az Arkt Építész Stúdió, Fajcsák Dénes és Fábián Gábor, illetve Juhász Veronika munkáját az OCTOGON 189-es, 2024/1-es számában mutattuk be nyomtatásban.

...mintha az építészek és a tulajdonosok egy sajátos és lírai viszonyrendszert komponáltak volna meg a tervezés és építés során.

Biztos voltam abban, hogy nagy élmény lesz. A nagy élmények lassan bontakoznak ki, mintha a nagy élmények szféráját valamiféle univerzális intelligencia rendezte volna be úgy, hogy azok lassan megközelíthetőek, sajátos időszerkezettel rendelkezőek legyenek. Fotókról ismertem a felkeresett házat, és tudtam, hogy erősen fog hatni rám, amikor személyesen is láthatom, két dologra azonban nem számítottam. Kezdjük is rögtön ezekkel.

 

Soha nem láttam még ilyen szép januári kertet. Alvó szépség. Nem tudom, pontosan mi a megfelelő műszó az évtizedek alatt kiteljesedő, majd évekre elhagyott, aztán értőn újrafelfedezett és természetes önalakulását elfogadó, gondossággal művelt kertre. Kifújt szél – hangzik el egy vitorláshajó fedélzetén, amikor a szélerő és hullámzás állandósul, a természeti közeg és az ember alkotta eszköz között megszűnik a fizikai távolság, végeredményben harmóniába kerül minden mindennel. Beérkezett kert (?). Ebben a kertben minden részlet keresetlennek tűnt és megkapóan réginek: az évtizedekkel ezelőtt rakott alacsony támfalakkal megtámasztott teraszok, az öreg tűlevelűek, a fatörzsek, a januárban lombja vesztett, koros gyümölcsfák, a földbe süllyedt kőlapok ösvényei, a földből kikandikáló mohos sziklácskák, némi szőlő, karakteresen emelkedő terepszínt, aminek fölső pontjáról visszanézve a magas fák alatt és a kert bejáratához közel áll a családi ház.


Ebből a nézőpontból nem túlzás azt mondani, hogy az épített tárgy nem több annál, mint aminek eredetileg épült, vagyis a kertet, gyümölcsöst kiszolgáló építmény. Később derült ki számomra, hogy a tulajdonos feleség tájépítész, aki az Újirány csoporttal dolgozott korábban. Nem véletlen volt tehát, hogy ebben a másoknak összevisszának, avíttnak, romosnak tűnő, kihalt kertben meglátták a kincset. A kertben pedig ott áll egykor a kertjéből kitermelt andezit sziklákból eredetileg gyümölcstárolónak épült házikó, amit később nyitott boltívvel bővítettek és hétvégi háznak használtak tulajdonosai, majd évekig romlott magányosan.

Mint ahogyan a kert értékeit sem látták meg azok, akik nem szívvel fordultak felé, úgy az elhagyott házikóról is mindenki úgy gondolkodott – azt biztosan le kell bontani, értéke nincs, menthetetlen, inkább gond, mintsem lehetőség. Sok környező gyümölcsös járt úgy a Pismányon, hogy új és újgazdag tulajdonosai képtelenek voltak felfogni a hely valódi értékeit és vakolt tucatházak, tucatkerítések, gyepes tucatkertek tették szinte visszafordíthatatlanul tönkre a környéket. Itt tartozik a történethez, hogy a megbízóknak korábban éppen azért kellett megválniuk az első itt dolgozó tervező csapattól, mert nem értették meg a szituációban lévő valódi értéket, nem oldódtak fel úgy a kert és házacska írta lírai helyzetben, mint amennyire a megbízók képesek voltak beleoldódni. Nem lélegeztek együtt a kövekkel, növényekkel. Nem értették meg, hogy az idő a legnagyobb érték és az idő nem átverhető, a régiben sűrűsödik valami olyasfajta érték, ami nem szerezhető meg könnyen. Az kert idő. Hosszan mondhatnám még, de folytassuk most a másik meglepetéssel. 


Érezhető és nyilvánvaló a távolság a látogató és a vendég között. (Valami hasonló, mint a turista és az utazó között, de talán ennél kissé hétköznapibb, mindennaposabb.) Épületbejárásokon sohasem engedem, engedhetem meg magamnak, hogy vendég legyek, mert az nehezíti a kritikus munkáját, a távolságtartást: nem barátkozunk, nem hangolódunk, hanem okosan hallgatunk és szemlélődünk. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy az évek során ebbéli törekvésemben tagadhatatlan sikereket értem el.

Némi előzetes pozitív várakozással ugyan, de ide is látogatóként érkeztem. Engem is meglepett, ahogyan ez a hűvös szakmai kívülállás, ez a szemlélődő póz milyen gyorsan képes önmagába omlani. Vendéggé változtam abban a pillanatban, amikor beléptem a kerti kapun. Napokkal később lett világos számomra, hogy nem véletlen mindez, és a vendég jelenléte ebben a családi házban egy állandósult állapot. Nem azért választottam tehát az írásom címeként a Don Juan-történet szereplőjének elnevezését, mert azzal Puskin drámai költeményére szerettem volna utalni, távolról sem. Hanem azért, mert úgy éreztem magam ebben a házban, mintha az építészek és a tulajdonosok egy sajátos és lírai viszonyrendszert komponáltak volna meg a tervezés és építés során. Ez különösség kerített hatalmába engem is. 

Miután tehát a tulajdonosok megvásárolták az évek óta gondozatlan kertet az elhagyott kőházzal, és végül levonták a kellő tanulságokat az első tervezőcsapat kudarcából, felkérték az ugyancsak Szentendrén építkező Juhász Veronika építész, belsőépítész, tipográfust, illetve Fábián Gábor építész (projectroom) házaspárt, hogy Fábián állandó alkotótársával, Fajcsák Dénessel (Arkt építész stúdió) kiegészülve gondolják újra a lehetőségeket. Fajcsák és Fábián 2019-ben megépült cserépfalui hétvégi háza remek előképként szolgálhatott abban a koncepcióban, amiben a kőfalú ház, önmagában a rakott kőfal esztétikai, sőt spirituális kisugárzását értő módon kezelik a tervezők úgy, hogy annak integritása, időszerkezete, régisége nem sérül, ugyanakkor élhető, lakható, „korszerű” lakótér alkotóelemévé váljon. 


Nem tudom, ki hogy van vele, de talán kétféle az ember. Az egyik téglás, sőt vakolt, a másik kőfalas és gyakran vakolatlan. E sorok írója, amióta az eszét tudja, kőfalas embernek érzi magát. A rakott kő, de akár egy vegyes falazat is olyan hatást vált ki belőle, mintha egy gyönyörű, különös kalligráfiával teleírt könyv lapját nézné, mintha a rakott kövek kézzel, különös nyelven írt betűk volnának. Textúra, textil, szövött, szöveg, szerkezet… A kőfal textúrájába örökké beleíródik annak a jelenléte, aki a köveket válogatja, egymásra helyezi, faragja, illeszti. Ettől a kőfalakat valamiféle sajátos, élő aura veszi körül. Természetben talált kőlények változnak át ebben az alkotó folyamatban új entitássá. Amikor a megrendelő és a tervezők felismerik az eredeti épület kőfalainak érzéki értékeit és mintegy meghívják, társul fogadják, vendégségbe hívják, rátalálnak arra a kompozíciós sémára, ami ehhez a csodálatos végeredményhez vezet. Megértik, hogy egyfajta burkot kell létrehozni, aminek centrumában az egykori kőfalak állnak, amelyek ebben a kontextusban új életre kelnek. Nem pusztán idézetek a régiből, nem szoborként állnak a térben, hiszen egy új koszorúval kiegészítve az ugyancsak rendkívüli, kissé indusztriális acélvázas tetőszerkezet támasztékát is nyújtják. Megtisztított talált tárgyak (objet trouvé), amelyek esztétikai és szerkezeti értéküket a megőrzésben, a múlt időben akkumulálódott szellemüket is magukban hordozzák.

 

A korábban hozzáépített boltíves tornác motívumából tervezett külső, hőszigetelt épületburok, illetve a ház belső, lüktető magját jelentő és a nappali terét határoló restaurált kőfalmezők közé, körbe kiépített konyha, kádas fürdő, elmés mobilfallal szeparálható toalett: takarások és átnyitások, áramló terek összjátéka. Ehhez kapcsolódik egy áttört födémmel és lebegően lágy szerkezettel – végeredményben a lakótérrel – szerves egységet képező padlástéri hálószoba, galériaszint, amit egy helyben hegesztett acél csigalépcsőn közelíthetünk meg. A boltíves kerítőfal érdekessége, hogy kívülről olyan, részben nyitható üveg nyílászárók, amelyek nem a boltívhez igazodnak formailag, hanem önálló layerként jelennek meg. Mivel a ház kivitelezésében annyi baráti segítséget és támogatást kaptak a megbízók, kissé rendhagyó módon megkértek arra, hogy a barátként segítő dr. Hegyi Dezsőt, a BME Mechanikai, Anyag- és Szerkezettudományi Tanszékének vezetőjét említsem meg, aki remek tanácsokkal támogatta a rekonstrukciós folyamatot, illetve írjam le Hernádi László nevét is – aki a nyílászárókat gyártó Foorst ügyvezető igazgatója –, aki ugyancsak különös gonddal kezelte a projektet. Ez most itt tehát nem reklám. 


Vendégül látott egy ház, amiben a remek és a kivitelezésben rengeteg kézimunkát is beleáldozó megbízók, az értő építészek és egyéb támogatók mellett állandó vendégként „lakik” egy, az esszenciális értékeket, a múlt időt magába sűrítő metaforikus természeti lény. Ezért mérhetetlenül hálás vagyok! 

 

Tervezés éve: 2020
Átadás éve: 2023
Hasznos alapterület: 125 m2
Építészet, belsőépítészet: Fábián Gábor DLA, Fajcsák Dénes, Juhász Veronika – arkt építész stúdió + projectroom
Tartószerkezet: dr. Hegyi Dezső
Nyílászárók: Foorst – Hernádi László
Természetes vakolatok: Berecz Zsolt 

Tervezés, kivitelezés: 2020–2023
Telek terülte: 3301 m2
Nettó alapterület: 125 m2


arkt építész stúdió   Web

 

Az OCTOGON legújabb lapszáma mától a polcokon: hagyományainkhoz híven év elején az épületfelújításokra és a műemlékvédelem témakörére fókuszálunk. Az elmúlt időszak kvalitásos felújításairól, többek között a Lánchíd megújulásáról (CÉH Zrt./FŐMTERV), a Jáki Szent György-templom felújításáról olvashattok.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.

2024/1 189. lapszám - Octogon

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A füredi Szívkórház és a Budavári Lovarda is díjat nyert

A füredi Szívkórház és a Budavári Lovarda is díjat nyert

Átadták az Év Tetője 2020 elismeréseket.

Tájjal élve – családi ház az Ürömhegyen

Tájjal élve – családi ház az Ürömhegyen

Egy ház, ami a geometrikus megformálásával is a környező tájra reflektál.

Családi fészek a Balaton felett

Családi fészek a Balaton felett

Nyaraló Balatonalmádiban.

Hirdetés