A rendezvény ezúttal is a fenntartható építészet, a közös alkotás és a természetközeli gondolkodás jegyében valósult meg.
A magyar alapítású Hello Wood építészeti stúdió által létrehozott Cabin Fever egy egyedülálló nemzetközi építészeti nyári egyetem és fesztivál, amely a világ különböző országaiból érkező építészhallgatókat és fiatal szakembereket hozza össze, hogy a design-build módszertan alkalmazásával közösen valósítsanak meg társadalmi és környezeti szempontból is értékteremtő projekteket. A program a Velux Cégcsoport főtámogatásával 2026-ban immár második alkalommal tért vissza a csehországi Česká Kamenicébe, ahol a résztvevők azt vizsgálták, miként erősítheti a fény, a tér és a közös alkotás az emberek, a helyszínek és a természet közötti kapcsolatot.

Építészet, amely összeköt
A tervezőiroda 2010-es alapítása óta a gyakorlati építészeti oktatás, a közösségi gondolkodás és a fenntartható építészet nemzetközileg is elismert szereplőjévé vált. A Cabin Fever fesztivál ennek a filozófiának a megtestesülése: olyan alkotói platform, ahol a résztvevők nemcsak megtervezik, hanem saját kezűleg meg is valósítják építészeti elképzeléseiket.
A 2026-os esemény középpontjában az a kérdés állt, miként formálja a fény és a tér az emberi érzékelést és az épített környezethez fűződő kapcsolatunkat. A program az építészetre nem csupán funkcionális eszközként tekintett, hanem olyan médiumként, amely képes jelenlétet, intimitást és valódi kapcsolódást teremteni az emberek és környezetük között. Ez a gondolkodásmód szorosan tükrözi a stúdió és partnerei közös meggyőződését: a jövő építészete csak tudatos, felelősségteljes és fenntartható tervezéssel képzelhető el.

Nemzetközi együttműködés
A Cabin Fever 2026 nemzetközi nyílt pályázatot hirdetett mozgatható faházak és helyspecifikus installációk tervezésére. A felhívás olyan innovatív koncepciókat keresett, amelyek a fenntarthatóság, a mobilitás, a kortárs design és a magas építészeti minőség elveit ötvözik. Az online pályázati folyamat lezárását követően a szakmai zsűri két kabintervet és két installációs koncepciót választott ki megvalósításra. A nyári egyetem során a résztvevők öt nemzetközi csapatban működtek együtt.
Újraírt terek: történelem, természet és építészet találkozása
A projektnek otthon adó Česká Kamenice környékére a helyi önkormányzat, a Mjölk építészei és a Hello Wood közös törekvése nyomán esett a választás. Szerették volna megvizsgálni, hogyan segíthet az építészet és a művészet az összetett múltú helyeknek új identitást nyerni és lehetőséget teremteni az embereknek, hogy szívesen felkeressék és felfedezzék őket. A város és környező tájai különösen izgalmas kontextust kínáltak ehhez: olyan helyszínt, ahol a gazdag természeti adottságok, a meglévő turisztikai útvonalak és a rétegzett ipartörténeti örökség szorosan összekapcsolódik.

A fesztivál első évében feltérképezett egyik fontos helyszín Rabštejn volt, a város közelében található egykori iparterület, amely a második világháború idején kényszermunkatáborként is működött. A helyszín karaktere azonban mára gyökeresen megváltozott: a természet által körülölelt területen népszerű kerékpárút halad keresztül és a környék a gyalogosok, futók és biciklizők kedvelt célpontja. A projekt törekvése, hogy erre a szimbiózisra építve teremtsen új kapcsolatot a területtel anélkül, hogy eltörölné annak történelmi örökségét, miközben arra ösztönzi az embereket, hogy megálljanak, időt töltsenek a helyen és felfedezzék azt.
Ez a megközelítés már a fesztivál első felvonásának is egyik legfontosabb célkitűzése volt, az idei program pedig nem egyszerűen megismételte az előző év aktivitásait, sokkal inkább tovább írta azt, új építészeti rétegekkel gazdagítva a hely történetét. A 2026-os Cabin Fever így nem csupán kabinok és installációk létrehozásáról szólt, hanem egy folyamatosan alakuló, élő környezet megteremtéséről is, ahol az építészet, a közös munka és a helyformálás találkozhat egymással.

Kézzelfogható eredmények
Az idei évben a projekt Rabštejnen túl Česká Kamenice városára is kiterjedt. Két új kabin épült a nyári egyetem táborától mintegy egy kilométerre fekvő erdős területen, míg három installáció a város különböző pontjain kapott helyet: egy a Kamenice folyó mentén, kettő pedig a városközpontban található Franze Preidla parkban. A Cabin Fever ezzel kilépett a tábor közegéből, és még szorosabban kapcsolódott Česká Kamenice mindennapi életéhez.
Az idei fejlesztésekkel együtt immár öt kabin készült el a térségben, melyek a hosszú távú tervek részeként végleges helyükön szálláshelyként működnek majd. A kezdeményezés így a jövőben támogathatja a helyi foglalkoztatást és új turisztikai lehetőségek létrejöttét, valamint arra ösztönözheti a látogatókat, hogy akár hosszabb időt is eltöltsenek a térségben, felfedezzék a tájat, és megismerjék a régiót.

A projekt értéke így messze túlmutat magán a fesztiválon. Minden év új épített elemeket, új kapcsolatokat és új lehetőségeket hagy maga után a település számára. A tapasztalatokra építve a Cabin Fever azt mutatja meg, hogyan kapcsolhatják össze fokozatosan a kis léptékű beavatkozások a történelmet, a tájat, az építészetet és a turizmust – hozzájárulva ahhoz, hogy az összetett múltú helyek a jövőben is kiemelkedő és vonzó úti célokká válhassanak.
„A Cabin Fever több mint egy nyári egyetem: egy közös design-build folyamat, amelyben hallgatók, építészek, partnerek és a helyi környezet együtt hoznak létre valódi, használható tereket. Česká Kamenicében a program évről évre tovább fejlődik, miközben az együttműködés, a fenntarthatóság és a természettel kialakított mélyebb kapcsolat egyre meghatározóbb részévé válik” – Huszár András, a Hello Wood ügyvezető igazgatója.

Összefogás a közös értékek mentén
A Velux Cégcsoport immár második egymást követő évben tért vissza a Cabin Fever főtámogatójaként, folytatva a 2025-ben indult együttműködést. A több mint nyolc évtizedes nemzetközi tapasztalattal és 36 éves helyi jelenléttel rendelkező vállalat számára a partnerség természetes választás volt, hiszen a fesztivál célkitűzései szorosan kapcsolódnak a cégcsoport elköteleződéseihez, köztük a fenntartható építészet és az egészségesebb belső terek támogatásához. A közös munka pedig ismét lehetőséget teremtett arra, hogy a következő építészgeneráció saját tapasztalatokon keresztül fedezze fel, miként járulhat hozzá a napfény, a friss levegő és a felelős tervezés egy élhetőbb épített környezet kialakításához.

"A legfontosabb építészeti tapasztalatok a kivitelezési élményekből származnak. A Cabin Fever során a fiatal tervezők első kézből élhetik át a természetes építőanyagok és az átgondolt anyagválasztás téralkotó szerepét – az idealizált modellek helyett a tényleges élhetőséget alakító tulajdonságokra fókuszálva. Ez a gyakorlatorientált megközelítés hűen tükrözi azt a szemléletet, amelyben hiszünk: az átgondolt építészeti tervezés alapja a megfigyelés, a kísérletezés és a felhasználói igények mély megértése" – Balázs Adrienn építész, VELUX.

A Cabin Fever további kiemelt támogatójaként a NOVATOP is csatlakozott a projekthez, biztosítva a Joint és a Three Rooms kabinok szerkezeti CLT elemeit. Ez az együttműködés jól példázta azt is, miként tud a faipar és az építőanyag-gyártás közvetlenül hozzájárulni a gyakorlati építészeti oktatáshoz és a kísérletező szemléletű tervezéshez.
Együttműködő partnerek és beszállítók:
Szervező: Hello Wood
Főtámogató: VELUX
Workshop résztvevők:
Hello Wood Board: Huszár András, Ráday Dávid, Tóth Krisztián
Projektvezető: Marcsinyi Gréta
Projektépítész: Huiber Vencel
Workshop csapat: Langer Domonkos István, Apró András
Hangtechnikus és rendezvénytámogatás: Berta Barna
CLT specialista: Radek Oslizlo
Beszerzési vezető: Hodgyai Zsolt
Tartalomgyártás: Nagy Dávid
Sajtó: Trencsényi Diána
Konyha: Dunszt Zsolt, Dunsztné Pataki Ildikó, Pintye Orsolya
Grafikai tervezés: Hegyessy Bercel
KABINOK
Joint
Tervezők: Zeynep Kuheylan, Ozan Sen, Busra Balaban
Workshop vezetők: Zeynep Kuheylan, Busra Balaban
Építők: Aaron Horwood, Freisinger Ádám, Agata Bosiacka-Brzozowska, Anna Mixová, Arlo Heynes, Barbora Ptáčková, Daria Polishchuk, Jenna Cronin, Karel Janssen, Karla Lalaleo Portero, Kristína Hanesová, Maršálková Anna, Martín Javier Verdesoto Ortiz, Mathilde Catsamba, Vendula Zíková, Veronika Richterová
Three Rooms
Tervezők: IR arquitectura - Luciano Intile, Enrico Cavagliá, Francisci Escapil, Lucia Pistolesi, Gonzalo Coquet
Workshop vezetők: Rae Woods, Kőszegi Simon
Építők: Amanda Puerto-Lichtenberg, Bianca Alexandru, Carlo Sosa Garcia, Bodzsár Fanni, Fenyvesi Ábel, Heidi Siren, Igor Illanitz, Jan Ptáček, Pavlovits Júlia, Katie Le, Laura Salminen, Michal Procházka, Nora Petersen, Oi Yan Lai, Pazsák Roland, Tomáš Kadaňka, Szabó Virág
INSTALLÁCIÓK
Forest Bathing
Tervezők: Sol Macchiavello, Valentina Frana, Sol Meyer, Carlos Lora
Workshop vezetők: Sol Macchiavello, Valentina Frana
Építők: Alejandro Sebastian Moreno Escudero, Aleksandra Musiał, César Augusto Coronel Romero, Faheem Kathawala, Karolina Kowara, Kristýna Matýsková, Marcos Israel Fiallos López, Maya Vilciu, Michelle Amba, Terry Siu, Winson Yeung
Chry-sail-is
Tervezők: Claire Leffler, Aiden McGorry, Elizabeth Panic, Curran Thompson, Kaden Hilinski.
Workshop vezetők: Claire Leffler, Aiden McGorry, Elizabeth Panic, Curran Thompson, Kaden Hilinski.
Építők: Koen Visser, Maria Vazquez Serra, Molly Sloane, Molly Sloane, Patricia Gregory, Pierre Allary
Life Is A Theatre
Tervező: Tóth Ádám – Malom Projekt
Workshop vezető: Tóth Ádám – Malom Projekt
Építők: Adam Schwarz, Alex Leonel Erazo Torres, Eliska Fuentes Pérez, Kis Flóra, Gabriel Eccles, Lily Flashman, Vári Márton, Martyna Kotulek, Melis canlı, Nahomy Anahi Armas Robalino, Naomi Ren, Nikoleta Vargova, Tóth Tamara, Tay Allen, Whitney Owen
Forrás: Sajtóinformáció
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.


