Hirdetés

Ilyen volt a XV. ÉPÍTÉSZ-BE LIGHT! REGATTA (X)

Június utolsó hétvégéjén rendezték meg a XV. ÉPÍTÉSZ-BE LIGHT! REGATTÁT a Balatonon. A jubileumi esemény társszervezője idén is a BE LIGHT! volt, amely minden eddiginél több résztvevővel zajlott le.

 

A Regatta legjobb pillanatait összefoglaló videó erre a linkre kattintva nézhető meg!
 

 

Az alábbiakban Kálmán Ernő DLA, az Építészregatta alapítója és a V4 Építészeti Alapítvány kuratóriumi elnökének köszönőlevelét közöljük az eseményhez kapcsolódóan.
 

Tisztelt támogatók!
Tisztelt vitorlázó építész barátaim!

Az idén XV. alkalommal került megrendezésre az ÉPÍTÉSZ-BE LIGHT! REGATTA vitorlásverseny. Engedjétek meg, hogy a verseny alapítójaként köszönetemet fejezzem ki mindenkinek a rendezvény támogatásáért, illetve a részvételéért. Idén még nagyobb számban vettünk részt a jubileumi eseményen, mint a korábbi években: összesen 210 fővel és 30 hajóval hódítottuk meg a magyar
tengert.

Megtiszteltetés számomra, hogy dr. Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár ismételten elfogadta az esemény fővédnöki címét. Köszönöm díszvendégeinknek, Lánszki Regőnek, az Építésügyi és Beruházási Minisztérium államtitkárának, dr. Alföldi Györgynek, a BME Építészmérnöki Kar dékánjának és valamint Juraj Hermannak, a Szlovák Építész Szövetség volt elnökének és a nemzetközi kapcsolatokért felelős képviselőjének, hogy elfogadták felkérésünket és jelenlétükkel is megtisztelték az eseményt.

Ez az év az Építészregatta történetében egyben egy új kezdetet is jelöl, köszönhetően a fiatal generációnak, amelyből idén oly sokan érkeztek a versenyre.

Külön köszönöm a történelmi hajók részvételét. Ebben az évben rekordszámú, összesen nyolc régi vitorlás vett részt az eseményen. Megtisztelő ez a szám, hiszen e hajók nélkül az Építészregatta nem lenne az a rendezvény, amilyennek azt az elmúlt 15 évben megismertük.

Még egyszer köszönöm a támogatóinknak, hogy hozzájárulásukkal a rendezvény évről évre sikeresebb és népszerűbb lehet, és hogy mindemellett meg tudja tartani alapértékeit és eredeti üzenetét is az összetartásról, a közösségről és a minőségről.

Büszke vagyok a BeLight! céggel közös új kezdeményezésünkre is, amellyel a fiatalok részvételét támogatjuk és remélem, hogy ezt az irányt a jövőben is folytatni tudjuk.

Abban a kiszámíthatatlan világban, amelyben most élünk, és amelyben minden egy kicsit bizonytalanná, talajvesztetté vált, szeretnénk megőrizni eredeti motivációinkat és tenniakarásunkat a társadalomért, hogy számítani tudjunk egymásra vízen és szárazföldön egyaránt.

Ezen a júniusi hétvégén ismét bebizonyosodott, hogy a másfél évtizede formálódó és időközben hagyományteremtővé lett közösségünkben erősen él az akarat a rendezvény folytatásra, ezért bizakodó vagyok és hiszem, hogy jövőre is találkozunk a balatonlellei kikötőben és repülünk át közösen a Balaton túlsó partjára.

Kívánok mindenkinek kellemes nyarat és jó pihenést, és természetesen továbbra is jó szelet.

Kálmán Ernő DLA,
az Építészregatta alapítója,
a V4 Építészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke

 

Még több fotóért kattints ide!
 

BE LIGHT! Web | Facebook Instagram | Linkedin 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Táplálni kell a talajt, amiből kinőttünk

Táplálni kell a talajt, amiből kinőttünk

Morvai Zoltánnal, a BE LIGHT! ügyvezető igazgatójával Nyolczas Gitta beszélgetett a Stefan Lengyel Ösztöndíj program kapcsán.

Delta Light - humanized, avagy fókuszban az ember

Delta Light - humanized, avagy fókuszban az ember

Elmélyedtünk a Fény Bibliájának legfrissebb kiadásában.

Négy különleges hallgatói világításterv, amiből működő modellek lesznek

Négy különleges hallgatói világításterv, amiből működő modellek lesznek

Megvannak a MOME x BE LIGHT! kurzushetére érkezett pályázatok továbbjutói.

Nincs találat!

Hirdetés