Cikkünk a 129-es, 2016/5-ös lapszámunkból közöljük.
Nézzük a képeket, és miközben hasztalan próbáljuk beazonosítani a helyet, nagyon is ismerősnek találjuk. Nyáresti buliban vagy csak nézelődve mindannyian kóstolgattuk már ezt a szőlővel övezett, erdőaljai és panorámás szituációt, és nagyon is ízlett. Ez a finoman parasztházba oltott kortárs épület pedig különösen.
Amikor azt mondom, szőlős balatoni hegyoldal, a nagybetűs hagyományok szerint természetesen fehérre meszelt, nádfedeles pincék és apácarácsos, paraszt barokk présházak jelennek meg a belső retinánkon, és nem a valóság. Mert a valóság még itt, a hegymagasban, az erdő alján is a szekérkerékkel és favillákkal feldíszített kockaházakból és az évtizedek alatt, toldozva-foldozva házzá tuningolt nyaralókulipintyókból áll, de még az újabbak is leggyakrabban a különböző mediterrán last minute nyaralásokból ellesett, tájidegen épületek.

Itt most nem ez jön – és nem csak az elegáns különállás miatt. A Váncza László által tervezett nyaraló/ház már több éve kész, ezért is tűnik fel rögtön, hogy a tető is vörösfenyőből készült, ami mára szinte zsuppszerűvé érett. (A fa persze csak tetőborítás, rései között lefolyva az eső már fémmel találkozik.)
Amúgy is nagyon összeérett ez a ház, ahogy a hazai hosszú parasztház formáját hozza össze távoli – japán és délkelet-ázsiai – (paraszt)házak egyszerűségével. A fenyő helyére könnyű odaképzelni a bambuszt, a panoráma felé forduló üvegfelületek helyére a papírfalú tolóajtókat – de nem kell, mert az egyszerű, átlátható szerkezet így is érvényesül. Ahogyan a sokféle mintából gyűjtögető, környékbeli házak többségén épp a harmónia hiánya látszik (és már rég nem a pénztelenség, hanem az összevisszaság és a stílusbuhera szüli az ezzel kapcsolatos, mindenen végighullámzó, kissé nyugtalanító érzést is), erre éppen az egyszerűség hűsítő harmóniája jellemző.

Magabiztosan áll a lejtőben, de semmi extrém kivagyiság, a sorba fűzött funkciók látható faarchitektúrával költöznek ki a külsejére. Három osztatúságát oszlopok tagolják tovább, a nyeregtető alatt a gerendák szerényen látni engedik a szerkezetét. Egy korábbi, régi épületből – láthatatlanul – mindössze egy hátsó fal maradt meg, belül két szinten egy középen végigfutó közlekedő tengelyére fűződnek fel az egyébként összefolyó belső terek. Itt és a teraszon még több látszik a gerendázatból, miközben a tető – hátrafelé – egy felülvilágító sávot is kapott. A tető 45 fokos józansága, de határozott vonala határoz meg mindent, természetes felületei ugyanakkor – ha valaki nagyon akarja – emlékeztetnek azokra a Balaton mellett megszokott ismert parasztház/
présház kontúrokra.

Ugyanakkor ez egy fénymániás, mai ház, a földszinti lakótér szinte teljes üvegfalával fordul a balatoni panoráma felé. És a ház ebben a nagyobb harmóniaegységben – itt, félúton a szőlő között és az erdő alján – már nem abszolút főszereplő. A ház, a táj, a messze nyúló kétféle zöld, a hátsó dombgerinc, a szőlők és a felhős magas ég együtt lesz igazán építészeti unikummá.
Vezető építész tervező: Váncza László (Váncza Művek)
Építész munkatársak: Fábián Gábor, Németh Márton
Bruttó alapterület: 325 m2
További képek és rajzok a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.


